A Kárpát-medence szőlő- és borkultúrájáról, és különösen Schams Ferenc munkásságáról rendeznek konferenciát a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Vadásztermében, Budapesten. A városligeti Vajdahunyadvárban 2018. május 11-én délelőtt 11:00 órakor kezdődik az esemény.
A Vajdahunyadvár épületegyüttese reprezentatív építészeti összegzése a történelmi Magyarországnak, tárgyiasult jelképe a magyarság együvé tartozásának a Kárpát-medencében, ezért választották ezt a helyszínt a szervezők.
A konferencián Schams Ferenc életművébe nyerhetnek bepillantást a résztvevők, a kárpát-medencei szőlészek és borászok, illetve a sajtó munkatársai. Rövid előadások segítik a résztvevőkkel megismerni a reformkori Magyarország e kivételes tehetségű és tájékozottságú tudós alakját. A rendezvény további előadásai a kárpát-medencei borkultúrát, a történelmi Magyarország borvidékeit, jellemző szőlőfajtáit és borait mutatják be.
Az esemény egy évente megrendezendő konferenciasorozat első eleme, amelyben a határon túli magyar borászok folytatnak szakmai diskurzust, illetve a programokon résztvevők megismerkedhetnek a határon túli szőlészet és borászat eredményeivel és problémáival.
A műhelykonferencia tervezett programja:
10:30 Vendégek fogadása
11:00 Köszöntők
Németh Zsolt a külügyi bizottság elnöke (Országgyűlés)
Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár (FM)
- Estók János főigazgató (Magyar Mezőgazdasági Múzeum)
11:15 Schams Ferenc munkásságáról (dr. Beck Tibor)
11:35 A kárpát-medencei szőlőfajtákról (dr. Hajdu Edit)
11:55 Áttekintés a Kárpát-medence borvidékeiről (Geönczeöl Attila)
12:15 A rendezvény zárása
A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linken tehet meg. https://goo.gl/forms/i9zB94BbZ9zWXbhJ3