A Wine Enthusiast évösszesítő Top100-as listáján a Dereszla Pincészet 2009-es évjáratú 5 Puttonyos Aszúja a 20. helyre került. Kalocsai Lászlóval a sikerről és a pincészet terveiről a Henye Borászat Borbárjában beszélgettünk.
– Ez a harmadik alkalom, hogy ilyen szakmai díjat kapnak boraink. A Bai Edit főborász által készített borok közül legutóbb a 2007-es évjáratú 5 Puttonyos Aszú került fel egy másik vezető borszakmai magazin, a Wine Spectator listájára, a termék szintén a huszadik helyet kapta meg. Korábban a Dereszla 2000-es ötputtonyos aszúját is a legjobb borok közt tartotta számon a szaksajtó. Ez az igen magas szintű elismerés nemcsak a Dereszla Pincészet, hanem a Tokaji borvidék és Magyarország borászati sikere is egyben – mondja Kalocsai László, a borászat birtokigazgatója, akit a továbbiakban a borászat terveiről kérdeztem.
-Hagyományos készítményeink mellett néhány éve megcéloztuk a pezsgőkészítést is. A pezsgő egyre trendibb ital, aminek a készítése nem egyszerű Tokajban, ahol kifejezetten cukorgyűjtő szőlőfajtáink vannak, hiszen a borvidék az aszúkészítésre lett predesztinálva. A pezsgő analitikai paramétereihez pedig alacsony cukor- és magas savtartalom tartozik, úgyhogy a szüret időpontjának megválasztása nagyon kényes, erre általában évente mindössze 4-5 nap adatik a botritisz-képződés előtt. A borvidéknek viszont komoly kitörési pontja lehet a pezsgő, hiszen már világszerte tisztában vannak a borkedvelők azzal, hogy Tokaj nem csak az édes borokról szól, hiszen mára a 700 ezer piacra került palackunkból csupán 80 ezret tesz ki az aszú. A magas minőségű, hagyományos technológiával készülő italok készítéséhez ideális terep Tokaj-Hegyalja, hiszen a terület és a fajta is adott ahhoz, hogy hagyományos érlelésű, világszínvonalú, izgalmas pezsgők készüljenek.
Beszélgetésünk helyszíne a Henye Borászat. A Dereszla Pincészetnek ez az egysége, melyet Nagy Csaba és az ARCHIKON Kft. tervei szerint 2014-ben adtak át, kifejezetten a száraz borok és pezsgők készítésére specializálódott. Ennek felső szintjén impozáns rendezvényterem, borbár üzemel. Mi volt a célja a Dereszla Pincészetnek ezzel a létesítménnyel, és hogy lehet közönséget vonzani egy ilyen eldugott helyre, ahol talán a madár sem jár? – kérdezem végül a birtokigazgatót.
-A Henye Hotel Kft-t közönségteremtő, közösségteremtő céllal hoztuk létre. Itt, az épület felső részén a borbár mellett 5 szobát és egy apartmant alakítottunk ki, hogy a borturisták itt tudjanak éjszakázni is. Létrehoztuk a „Bodrogkeresztúri Esték” sorozatot, minden pénteken rendezvénnyel várjuk a közönséget. A sorozatban 2017-ben talán a Ghymes együttes koncertje váltotta ki a legnagyobb érdeklődést, de a rendezvényeink általában telt házasak. Náray Erika adott nálunk elképesztően szívhez szóló karácsonyi koncertet december közepén, míg januárban a Chameleon Jazz Band programja nyitja majd a 2018-as esztendőt nálunk – mondja zárásként Kalocsai László, a kizárólag hazai tulajdonban lévő borászat birtokigazgatója.