tokaj

Rózsa Györggyel az idei év kihívásairól Tállyán

Rózsa György kertészmérnökként végzett, majd elvégezte a növényvédelmi és tápanyaggazdálkodási szakmérnökin, majd szőlész-borász szakmérnökként fejezte be tanulmányait Kecskeméten. Azon kívül, hogy Tállyán jelenleg az egyik…



Szakmai nap a Patriciusnál

Május 25-én Bodrogkisfaludon, a Patricius Borházban „Hogyan éljünk együtt történelmi örökségünkkel a világörökségi tájban?” címmel kerül sor a Takács András Emlékdíj átadó ünnepségére, valamint szakmai…


Szent Orbán zarándoklat Tokajban

Május 26-án ismét útra kél Szent Orbán csontereklyéje a monoki Sarlós Boldogasszony Katolikus Templomból, hogy körbejárja a borvidéket, és reményt adjon az idei jó terméshez…


Megújulnak Tokaj Világörökség történelmi városközpontjai

Kastélyok, műemléképületek, vallási helyszínek és történelmi utcarészek is megújulnak a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszíneinek fejlesztése című projekt keretében, amelynek megvalósítására 3,4 milliárd forint vissza…


Nagy Tokaji Borárverés hatodszor

A hétvégén, április 20-22 között immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Nagy Tokaji Borárverés, és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat. Néhány érdekesség az idei árverésről és a programokról: –         2018-ban…


Tállyai borok terítéken

A Magyar Sommelier Szövetség szervezésében hat tállyai családi pincészet több mint 20 borát mutatták be a termelők a Gundel Étterem különtermében április 9-én. A rendszerváltást…


Újabb jelentős kormánytámogatás Tokajnak

Négymilliárd forintos kormányzati támogatással létesít kutatóközpontot a Debreceni Egyetem a tokaji borvidéken. Korábban beszámoltunk róla, hogy a magyar kormány 2018-ban egymilliárd forintot juttat Tokaj városának…