Tokajban korai szürettel számolnak 

Szokatlanul korán kezdődhet a hagyományos tokaj-hegyaljai szőlőfajták szürete idén. Ahogy Jarecsni János a Sárospataki Hegyközség elnöke a boon.hu-nak elmondta, a meleg időjárásnak köszönhetően két-három héttel előrébb jár a szőlő érése a megszokottnál.

„Lassan már általánossá válik, hogy a tavasz néhány napig, esetleg pár hétig tart, például idén márciusban még hó esett, áprilisban pedig már nyárias meleg volt. A szőlő egy csodálatos növény, kiválóan alkalmazkodik a megváltozott időjárási viszonyokhoz, szépek és egészségesek a szőlőültetvények” – folytatta az elnök. Kiemelte, idén eddig egyedül a lisztharmat jelentett kihívást a termelők számára, de arra általában minden gazda jól és kellő időben, megfelelő növényvédelmi technológiát alkalmazva reagált a Sátoraljaújhely és Bodrogolaszi között elterülő hegyközség területén. „Ebben a hegyközségi szakemberek is igyekeztek segíteni a gazdáknak.” – tette hozzá Jarecsni János.

Mint elmondta, a szőlőtermés pillanatnyilag egészséges, ami bizakodásra ad okot. Ha a következő időszakban sem válik túlzottan csapadékossá az időjárás, akkor egy szép és jó minőségű termést szüretelhetnek majd a gazdák. A két-három hetes érési előny miatt pedig a korai sárgamuskotály szürete már augusztusban elkezdődhet – vélte a szakember. Mint hozzáfűzte, jó esély van arra is, hogy a múlt esztendőhöz hasonlóan idén is kiváló legyen az aszútermés. A tavaly és korábban elkészült boraikat július 20-án és 21-én megméretik és meg is kóstoltatják a térségi borászok a Sárospataki Borfesztiválon. A város és a hegyközség közös rendezvényén megrendezik a már hagyományos borversenyt, ahol idén a helyi érdekeltségű idegenforgalmi és gasztronómiával is foglalkozó vállalkozások közösen kiválasztják azt a bort, amelyhez ételt is készítenek és ajánlanak majd a turistáknak, valamint folytatódik a tavaly újraindult kezdeményezés, vagyis idén is kiderül, melyik nedű lesz egy éven át a pataki diákok bora. (boon.hu)