150 milliárd forint Tokaj-Hegyalja fejlesztésére
A kormány november 11-én határozatot hozott a Tokaj-Zemplén Térség fejlesztéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről.
Tovább olvasomA kormány november 11-én határozatot hozott a Tokaj-Zemplén Térség fejlesztéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről.
Tovább olvasomAz Agrárminisztérium a legkisebb mezőgazdasági termelők számára, tevékenységük támogatása és lehetőségeik bővítése érdekében a Vidékfejlesztési Program keretében 15.000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott, egyösszegű…
A 2020. év II. félév benyújtási időszaka november 9-án kezdődött.
Elindult a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) „JÓ BOR” edukációs kampányának második része, amely a fiatal felnőttek borfogyasztási szokásait kívánja minőségi mederbe terelni. Az érdeklődők minden…
A Magyar Bor Akadémiai tagság javaslatára az Életműdíj Bizottság 2020-ban az elmúlt több, mint fél évszázados borvidéki és saját pincészeti, Tokaj felemelkedéséért végzett munkájáért a Magyar…
Indul a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) „JÓ BOR” edukációs kampányának második szakasza, amely az elsőhöz hasonlóan a fiatalokat, kezdő borfogyasztókat célozza meg, és új tartalmakkal…
A világ legjobb éttermeit megjárt brazil-portugál származású séf, André Bicalho a Baraka Budapest után 2020 októberétől az etyeki Haraszthy Pincészet éttermi csapatának élére került. Széleskörű nemzetközi tapasztalatát a…
A Brill Pálinkaház érlelt kadarka törkölypálinkája nyerte 2020-ban az Ország Legjobb pálinkája címet az Országos Pálinka- és Törkölypálinka versenyen, melynek eredményét csütörtökön hirdették ki.
A kolumbiai Dictador 1977-es főzete a rum márka 2 Masters sorozatának keretében ezúttal egy magyar borásszal állt össze, így elkészült a világ legelső tokaji hordóban…
November 14-én jön a Libadalom! A Gasztrosétányon 10.00 órától nyitnak ki a pinceajtók és a vírusvédelmi szabályokat rögzítő Piknik Kódex útmutatásait betartva, az egyes helyszínek…
Szent Márton Újborfesztivál és Libator várja a látogatókat a Skanzenben egész hétvégén, az eseményen lesznek többek között Márton-napi népszokások, kézműveskedés, tematikus borkóstoló, őszi csemegék és…