A turizmus és a magyar borok egymást erősítik
A borágazatban világszerte erős a verseny, ezért is jelentős a szerepe annak a 12 millió euró értékű, ez évben megnyíló pályázati támogatásnak, amellyel az Agrárminisztérium…
A borágazatban világszerte erős a verseny, ezért is jelentős a szerepe annak a 12 millió euró értékű, ez évben megnyíló pályázati támogatásnak, amellyel az Agrárminisztérium…
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. három új hitelprogramot hirdetett meg a hazai kis- és középvállalkozásoknak – jelentette be Sipos-Tompa Levente, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Magyar borászati bemutatót tartottak csütörtökön Krakkóban. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) rendezvényén a szervezet által a legutóbbi országos borversenyen díjazott 31 pincészet mutatkozott be a…
Megnyílt a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban szerdán.
Már mintegy száz borászat adatai találhatók meg a magyar bor decemberben indult bor.hu című hivatalos honlapján – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség bormarketingért felelős szakértője…
Nagyobb szerepvállalásra ösztönözné a fiatal gazdákat az Agrárminisztérium, részben a tárca szakiskolai hálózatán keresztül, illetve a Vidékfejlesztési Programból igényelhető támogatások segítségével – jelentette ki Szinay…
A szőlőültetvények korszerűsítését, a termelés hatékonyabbá tételét szolgáló támogatásra a 2020-2023 közötti időszakban 16 milliárd Ft érhető el. A pályázatok elbírálásánál elsőbbséget élveznek az integrált…
Folytatódik a Bor és Piac Bor(Teszt)kóstoló sorozata: január 24-én a 2019/9-10. lapszámban tesztelt nagy vörös cuvée-ket kóstolhatják meg az érdeklődők. 2019-től már nem csak…
Az Agrárminisztérium pályázati úton támogatja, valamint lízing és beruházási hitel kamattámogatási konstrukcióval is segíti a mezőgazdasági gépesítettség fejlődését – hangzott el Feldman Zsolt köszöntőjében a…
A 2020-as SIRHA kiállításon az ACO HygieneFirst termékcsaládjával a borászatok számára kínált vízelvezetési megoldásaira koncentrál.