1,8 milliárd forintos rendkívüli támogatás a borászatok számára
Az intézkedés célzottan azon kis- és közepes méretű borászatokat segíti vissza nem térítendő támogatás formájában, akik a saját maguk által megtermelt szőlőből bort állítanak elő,…
Az intézkedés célzottan azon kis- és közepes méretű borászatokat segíti vissza nem térítendő támogatás formájában, akik a saját maguk által megtermelt szőlőből bort állítanak elő,…
A boldogkőváraljai pálinkafőzde ezúttal egy újhullámos ginnel jelentkezett.
A Bordeaux-i borászok körében egyre népszerűbb Provence. Michel Reybier például az Angelina Jolie és Brad Pitt által is tulajdonolt Château Miraval szomszédját, a Château La…
A borszakma számára kifejlesztett „Discovering Bourgogne Wines” e-tananyag immár mindenki számára elérhető.
Az Agrárminisztérium által kidolgozott Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program (válságkezelő program) három üteme közül már kettő sikeresen lezárult, a bortermelők augusztus 10-től kerülnek sorra.
Három fiatal, egri borász, Böjt Gergő, Gál Tibor és Lőrincz György egy igazán stílusos kezdeményezést indított, mely illusztris példája a borvidéki összefogásnak is.
A szőlő- és bortermelők nagymértékben kitettek a szálloda, étterem, catering területnek, s ezért jelentős keresletcsökkenéssel szembesültek. A minőségi termelőkön a zöldszüret sem segít.
Növényvédelmi előrejelzést készített a Tokaji borvidékre a július 29-augusztus 4. közötti időszakra a Tarcali Kutató növényorvosa, Pableczki Bence.
A HNT Titkárságán július 30-31-én szünetel a személyes ügyfélfogadás.
A bor, az ásványvíz, valamint a gyógynövények felhasználásával készült kisüzemi termékek nyomán a sörfőzéssel ismét egy évszázados hagyományokkal bíró vállalkozás innovatív, modern formában való újraélesztésére…