Szerző: Dékány Tibor
„Abasáron születtem, és büszkeséggel tölt el, hogy minden nap, amikor otthonról megyek fel a szőlőbe, elhaladok a hatalmas körtefa alatt, amelyet még dédapám ültetett el a hegyoldalban, akit én már sajnos személyesen nem ismerhettem. Mégis minden nap hitet ad, erőt ad, és példát mutat arra vonatkozóan, hogy jelet hagyott a tájban. Politikai rendszerek jöttek, rendszerek mentek, de ez a fa ma is ott áll, és szép, egészséges gyümölcsöket hoz.
Mondhatom azt is, belém vésődött, hogy az ember egyik fő célja az lehet, hogy jelet hagyjon a tájban maga után, és utódokat neveljen, akiknek ezek a jelek már iránytűként szolgálhatnak. Én beleszülettem a szőlőbe, az oltványkészítésbe, a dédnagyapám, a nagyapám is ezzel foglalkozott. 1928-ban a nagyapámnak adták át a térségben az első szőlőoltvány-készítési engedélyt, és édesapám is megkapta 1948-ban az erre vonatkozó oklevelet. Ez így ment később is, a termelőszövetkezet idejében volt olyan év, amikor Abasáron 14 millió oltvány készült egy évben szovjet exportra. Az eredményes és minőségi munkát a tsz idejében is díjazták, volt olyan év, hogy egy Zsigulit tudtunk venni a munkánk eredményéből.
Szerencsére a szüleim a tsz-től ugyanazt a szőlőterületet tudták visszaszerezni – bár természetesen csak bérmunkára –, ami az ősi családi birtokunk volt. Ez a szerencse az én életem során is folytatódott, mert a rendszerváltás után nekem is 200-400-600-800 négyszögölenként sikerült visszavásárolnom azt a szőlőbirtokot, ami a Sárhegy oldalában egykor családi őseimé volt.
A vadalany-készítés volt a legjobban jövedelmező termék. Nálunk a Teleki által kifejlesztett alanyok, a Teleki-Kober 5BB és a Teleki 5C vált be leginkább. A kétezres évek elején, az EU-hoz való csatlakozás folyamatában nagyon nagy igény volt vadalanyra, aztán ezt követően felbomlott az egész rendszer, a csatlakozást követően már lehetett oltványokat behozni külföldről is, aminek egy ideig volt valami különleges izgalma. Behozták a termelők az oltványokat külföldről, és velük együtt hozták be a vírusokat is, amit már a Szent István Egyetem Szőlészeti Tanszéke is kimutatott. Ebben az időszakban tízezrével égették el Abasáron az eladatlan oltványokat, tucatjával mentek tönkre az oltványkészítők, mert nem volt állami támogatás, nem volt önerő. Mi kitartottunk, amit nem tudtunk értékesíteni, amit visszamondtak, azt magunk ültettük el a saját területünkön. Abasáron az oltványkészítők 90%-a feladta, a csatlakozást követően alig lettünk hatan-heten, akik talpon tudtunk maradni.
Az oltványkészítés egy kicsit olyan, mint a lutri. A termelő februárban, márciusban gyakran még nem is tudja, hogy mit szeretne eltelepíteni, milyen fajtát. Nekünk pedig áprilisra már kész oltványokat kell produkálnunk, hiszen akkor már földbe kell kerülniük a vesszőknek. Mindig vannak persze divathullámok, ilyen volt a fehérszőlők között a Chardonnay, a kékszőlők közül leginkább a Cabernet Sauvignon, volt, mikor mindenki ezeket akarta. Aztán
a divathullám lecsengett, készítettük a Chardonnay vesszőket ezrével, a következő tavaszon pedig egy darab sem kellett belőle senkinek. Egyik évben vagy 15 ezer Cabernet Franc oltvány maradt a nyakamon. Akkor érkezett hozzám Egerből Vincze Béla, hogy adjak neki Cabernet Sauvignont, mert azt akar telepíteni. Szeretettem volna rábeszélni, hogy telepítsen inkább Cabernet Franc-t, hiszen abból volt készletem, meg tudtam, hogy Egerben nagyobb biztonsággal fog beérni. Addig győzködtem, míg elvitte a Cabernet Franc-t, és azt telepítette el, a szűztermésből készített borát elvitte a bordeaux-i versenyre, ahol Nagyaranyat nyert vele, és azóta sem győz hálálkodni nekem. Most például a Furmint a sláger, meg érdekes, hogy jön vissza a Rizlingszilváni!
Jó érzés, hogy Tiffán Edétől, Bock Józseftől, Gere Attilától, Gál Tibortól a Gálné Dignisz Éva borászatáig sok-sok szőlőterületet borítanak be az általam készített oltványokból kifejlődött szőlők, melyek olyan borokat adtak, hogy gazdáikat az Év Bortermelője elismeréshez segítették. Hazánk egyik legszebb, leglátványosabb dűlőjének, a villányi Ördögároknak mintegy kétharmadát az általam készített oltványokból telepítették be.
Már a kezdetektől fogva minden alkalmat megragadtunk a férjemmel, hogy külföldi tanulmányutakra eljussunk, hogy meglássuk, hol tart a nagyvilág. Egy ilyen tanulmányúton találkoztunk először oltógéppel. Bár nagyon drága volt, azért vettünk egyet, és mi voltunk az elsők az országban, akik már a nyolcvanas években ezt a lépést gépesítették. A tapasztalataink pozitívak voltak, így aztán 10, majd később 15 oltógéppel folytattuk a munkát. Külföldi tanulmányutjainkon megismerkedtünk Európa legszebb borvidékeivel, különösen a francia szőlőtájak, a portugál Douro-völgye, a szlovén Jeruzalem tett ránk mély benyomást. Ezekről az utakról hazatérve mindig keserűen kellett újra és újra szembesülnünk azzal, hogy a mi hegyoldalunk – ahol egyre többen adták fel a szőlőművelést – hogyan pusztul.
Aztán megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy ha más nem teszi, akkor nekünk kell a Sárhegy délkeleti oldalát, a Cibike dűlőt olyanná formálnunk, hogy felvegye a versenyt mind a terroir erősségében, mind esztétikában a világ legszebb borvidékeivel. Nekifogtunk a férjemmel, erőnkhöz képest lépésről lépésre fejlesztettük a birtokot, és amit ő már sajnos nem ért meg, mára 90 hektáron gazdálkodunk fiammal, Attilával. Bárki megnézheti, jelenleg az ország egyik legszebb ültetvénye a miénk. A hegy oldalában a szintvonalak mentén alakítottuk ki a mikroteraszokat, minden teraszon egy sor szőlővel. Nagy a kézi munkaerő-igénye, ilyen terepen géppel nem lehet dolgozni. Folyamatosan 20-25, idényben 45-50 embernek adunk munkát. A teraszok nagyjából egy-egy méterrel emelkednek az előző sorok fölé. A környékünkön csak Jeruzalemben van ehhez hasonló esztétikai szépség.
Természetesen a minőséggel is az élen kell lennünk. 2008-as Olaszrizlingünk az Egerszóláti Nemzetközi Olaszrizling versenyen 2010-ben első helyezett lett. 2008-as Mátrai Olaszrizlingünk a VinAgora Nemzetközi Borversenyen aranyérmet kapott. A Népszabadság 2012-es TOP 100 megmérettetésén a száraz fehérbor kategória győztese lett.
A telepítések sorában idén tavasszal elhelyeztük az utolsó vesszőket, elértük a Cibike dűlő tetejét. A nehéz körülmények dacára a vesszők nagyon szépen fejlődnek, ezzel feltettük az i-re a pontot, a legfelső tőkéink tengerszint feletti 300 méteres magasságában. Úgy érzem, jelet hagytam ezzel a világban, útmutatót unokám, Dávid számára.”
