Elhunyt Tiffán Zsolt borász, volt országgyűlési képviselő, „aki Baranya megyének szentelte életét és tudását” – közölte Kocsis Máté frakcióvezető szombaton a Facebook-oldalán.
Tiffán Zsolt 1965-ben Mohácson született, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola elvégzését követően Villányban tanárként, majd a családi pincészetben (Tiffán Ede és Zsolt Pincészete) dolgozott.
A villányi borász 2010 és 2018 között volt a Fidesz országgyűlési képviselője, 2012 és 2014 között a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöki posztját is betöltötte.
1998 óta volt a Fidesz tagja, 2004-től pedig a párt Baranya megyei elnöke. A képviselőség, a Mezőgazdasági bizottságban és a Szőlészeti és borászati albizottságban betöltött pozíciók, valamint a megyei közgyűlési elnöki poszt mellett 2013 és 2014 között az Ős-Dráva program összehangolásáért felelős kormánybiztos is volt, 2014 és 2017 között pedig a program megvalósításával kapcsolatos feladatok irányítását és összehangolását végezte miniszteri biztosként.
(Forrás: MTI)