Ötödjére is BalatonBor!

Kiderült, kik palackozhatnak 2020-ból BalatonBort az első hivatalos bírálat után. Immáron hagyományosan, minden év tavaszán debütál a BalatonBor legújabb évjárata: ezúttal április 25-én lehet először megkóstolni a 2019-as szüret eredményeként palackba került olaszrizlingeket Badacsonyban a Hableányban.

Az idei évben az előző négy évjárat tapasztalatai alapján több fontos elme is módosult a BalatonBor szabályzatban. Az előző években egy bírálati időpontra küldhették a borászok a BalatonBor jelölteket, idei évben már több bírálati időpontot határoztunk meg, hogy legkésőbb március első felében már forgalomba jöhessenek az első BalatonBorok. Az idei évben ezért több premier is lesz. Az első hivatalos évjárat-bemutató április 24-én tartja a BalatoniKör & Rizling Generáció Badacsonyban a Hableányban.

Az idei évi első bírálat után dr. Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus és szakértő a következőt írta:

„Nincs annál nagyobb siker, mint 5 év után azt látni, hogy mindenki egy kottából játszik és élvezi! A BalatonBor a legjobb dolog ami az elmúlt 5 évben a magyar borral történt.“ Az idei évben először tapasztalhattuk a bírálaton, hogy nem volt szürke zóna, egyértelmű stílus alakult ki a borászoknál.

Gyukli Krisztián, a Rizling Generáció elnöke is hasonlóan látja a termék fejlődését és egyértelműen körvonalazódik szerinte is, hogy a BalatonBor az ötödik évében a régió szilárd alaptermékévé tudott avanzsálni.

„Az ötödik évébe lépett BalatonBor idei bírálatán egyértelművé vált, hogy bár a tó körüli szőlőültetvények nagy távolságra vannak egymástól, az azokról készített Olaszrizlingek mind karakterben, mind aromaprofilban nagyon közel vannak egymáshoz. Jó látni, hogy a termelők nemcsak egymás gondolatait, hanem a borokon keresztül a balatoni termőhely üzenetét is értik. Ez a termőtáj a stabil fundamentuma annak a közös gondolkodásnak, melyre érdemes falakat és tetőt építeni.”

Dobosi Győző Balatoni Kör alapítótag és balatoni borász, valamint a BalatonBor & Hegybor projekt felelősé szerint is egyre jobban körvonalazódik a régió bora és fejlődik a közösségi termék:

„Az ötödik évjáratot bíráltuk és észrevehető volt, hogy már a borászok kezében volt a Balatonbor elkészítése. Immáron tudjuk, hogy milyen egy könnyed, friss, fajtajelleges olaszrizling. Nagyon egységesek és jók voltak a borok, érezhető volt a stílus, és az is ami kilógott. Élvezetes és lendületes borokat fogunk 2020-ban inni.”

A BalatonBor egyik lényegi pontja a közösségi összefogáson alapuló régiós bormárka létrehozása, ebből kiindulva az „egy fecske nem csinál nyarat“ alapon az ötletgazdák szívesen fogadják a hasonló kezdeményezéseket. A tavalyi évhez hasonlóan az idei évben is a villányi összefogás eredményeként létrejött REDyketi a PH-Érték Pannonhalmai közösségi bormárkákkal is tervezünk közös megjelenéseket.

Következő minták mentek át a bírálaton:

  1. Dobosi Pincészet
  2. Effenpergel Családi Pincészet
  3. Fata Pince
  4. Feind Pince
  5. Gyukli Pince
  6. Hujber Pincészet
  7. Istvándy Pincészet
  8. Koronczai Pincészet
  9. Laposa Birtok
  10. Lídia Borház
  11. Szeremley Birtok
  12. Veszprémi Pince
  13. Zelna Borászat

 

Ezzel a sorral még nincs teljesen lezárva a BalatonBor idei lista, mert további két bírálatra küldhetik be még teremlők a tételket. Már most több nevező is küldött be adatlapot a következő bírálatokra.

Idei évben az előrejelzések alapján 30 termelő és közel szézezer palack BalatonBor fog forgalomba kerülni, de a pontos mennyiséget és borászok számát az utolsó bírálat után tudjuk csak biztosra.