A Par Excellence 2023 évi díjazottjai

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente hat kategóriában lehet elnyerni tagságának szavazatai alapján. A jelöltekről a végső döntést az elnökségi tagok  hozzák meg egyhangúlag annak figyelembe vételével, hogy a maga területén kiválóan teljesítő vállalkozások, illetve szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a szervezet alapszabályában megfogalmazott általános célkitűzések megvalósulásához. Nagy örömünkre szolgál, hogy lapunk tulajdonos főszerkesztője, Bozzai Zsófia is a díjazottak között szerepel!

Ebben a napjainkra komoly rangra szert tett elismerésben azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és  magas színvonalon végzett munkássággal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel az italfogyasztás színvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítésére.

Termelő kategóriában a villányi Malatinszky Kúria lett a kitüntetett. Malatinszky Csaba sok tekintetben az első országunkban. Ő volt Magyarországon az első sommelier, ő lett az első villányi borász, aki nem beleszületett a vidékbe, hanem tudatosan választott helyszínt arra a célra, hogy az általa elképzelt ízvilágot boraival megalkossa. Saját borászatát 1997-ben építette meg Villányban, Malatinszky Kúria elnevezéssel.

Már a kezdetektől derítetlen és szűretlen borokat készített, amivel évtizedekkel előre mutatott irányt a hazai borkészítési trendek tekintetében. Ökológiai szemlétének megfelelően Idejekorán átállította gazdaságát, és 2009-től biogazdálkodó tanúsítással műveli a szőlőt. Elméleti és gyakorlati technológiai előre menetele folyamatosan produkálta a nemzetközi sikereket. Borai a világ legelismertebb, legelegánsabb boltjaiban kaphatók, ott fémjelzik a magyar borok nagyszerűségét.

Kereskedő kategóriában a WhiskyNet érdemesült a díjra. A WhiskyNet Kft. 2007 óta foglalkozik prémium italokkal, és megkerülhetetlen szereplője a magyar prémium italok piacának. Több ezres italportfóliójukat folyamatosan fejlesztik, miközben érzékelve a vásárlói igényeket, az utóbbi időszakban nagy hangsúlyt fektetnek a hazai termékek körének bővítésére.

Az értékesítés és a tudásátadás során az offline és a webes felületek szinergiában támogatják egymást. Ügyfeleik számára kóstolókat és rendezvényeket is tartanak. Tavasszal a GoodSpirit Rum & Cocktail Show-ra, ősszel pedig a Whisky Show-ra várják a prémium italok iránt érdeklődő közönséget.

Vendéglátó kategóriában a miskolci Avalon Resort & SPA***** részesült az elismerésben. Michelin ajánlott éttermük az Avalon Ristorante. A jó hangulatú, családias légköréről híressé vált Avalon Ristorante autentikus olasz étterem fenséges gasztronómiai különlegességeivel gyönyörű, hangulatos környezetben kápráztatja el a vendégeket. Kínálatában a tradicionális antipasti fogások mellett grillezett steak különlegességek, kemencében sült pizzák, változatos tésztaételek és desszertkülönlegességek is megtalálhatók. Exkluzív borospincéjükben több ezer bor közül válogathatnak a borkedvelők a világ 5 kontinenséről. Az exkluzív boros pince tematikus kóstolóknak nyújt kiváló helyszínt, ahol alkalmanként vendégelőadók mutatják be az egyes borvidékek adottságait, a szőlőfajták jellemzőit és a zamatos nedűkben rejlő egyediséget.

Szakíró kategóriában Bozzai Zsófia lett a díjazott.  Bozzai Zsófia, a Bor és Piac magazin főszerkesztője, a Bor és Piac Kft. ügyvezetője.  Szakcikkeket ír a lap print és online verziójába, folyamatosan vezeti, irányítja a Bor és Piac magazin szerkesztőségét. Szervezi, vezeti a magazin bortesztjeit. Tevékenysége azonban messze túlnyúlik a szigorúan vett borászati szakújságíráson. Nemzetközi Bormarketing terén feladati közé tartozik bizonyos években a Vinitaly Nemzetközi Borkiállításon a magyar stand szervezése, a Vinitaly a magyar borok népszerűsítét célzó előadásokat tart.

Bozzai Zsófia fiatal kora ellenére már 12 éve a Concours Mondial de Bruxelles nemzetközi borbírája, az utóbbi 2 évben zsűrielnökként. Ezen túlmenően olyan borversenyeken is bírált, mint a Vinitaly, az IBWC, a Vinagora. Bozzai Zsófia cikkeivel, előadásaival, szervező munkájával a legmagasabb szinten fejti ki tevékenységét a magyar borok népszerűsítése terén hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

Oktató kategóriában Nyitrainé dr. Sárdy Diána részesült az elismerésben. Nyitrainé dr. Sárdy Diána a MATE Budai Campusának főigazgatója, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézetének igazgatója. Szakmai tevékenységét 2008-ban kezdte meg tanársegédként a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karának a Borászati Tanszékén. Vonzó egyénisége, szakmai tudása, kiváló pedagógiai érzéke könnyen népszerűvé tette diákjai körében, így az egyetemen belül – melynek neve időközben Magyar Agrár-, és Élettudományi Egyetemre változott – gyorsan emelkedett a karrierje.

Nyitrainé Sárdy Diána a univerzális egyéniség. Mélyen megalapozott tudását könnyed, oldott stílusban képes átadni diákjai számára. Miközben példamutatóan helytáll a nemzetközi tudományos élet világában, nőként is meg tudta őrizni vonzó egyéniségét, és ami talán a legfontosabb, szerteágazó tevékenyégét mindent átható szofisztikált humorral tudja átszőni.

2023-ban második alkalommal kerül sor a Dr. KOSÁRKA emlékdíj kiadására. Ezt a díjat az a borász, borászat érdemli ki, amely a legtöbbet tette a magyar bor kiemelkedő külföldi sikereiért. Idén ezt a díjat a villányi Jammertal Borbirtok érdemelte ki. A Jammertal szőlőbirtoka Hegyszentmártontól Palkonyáig mintegy 100 hektárt foglal magában. A borok minőségére Nagy Zsolt szőlészeti vezető, valamint a 4-5 éves francia-, és tengeren-túli borászati gyakorlattal rendelkező, elmélyült tudású Kövesdi Zsófia borász ambiciózus és elkötelezett munkája jelenti a garanciát. A Jammertal birtok vörösboraink tökéletesen érett szőlőből készülnek, bársonyosak, gyümölcsösek, rendkívül koncentráltak és erőteljes terroir-hangsúllyal bírnak. Nem csoda, hogy 2015-ös Cassiopeia boruk Brüsszelben a Concours Mondial de Bruxelles 2021 megmérettetésen a világ legjobb vörösbora díját zsebelhette be. A Jammertal Borbirtok ezzel bizonyította, hogy Villány a világ legjobb terroir-jai közé tartozik. Kövesdi Zsófia 2023-ban „Az Év Nemzetközi Női Borásza” kitüntető címet érdemelte ki Németországban. Magyar borásznő ilyen figyelemreméltó külföldi elismerésben még nem részesült. Ez a teljesítmény a magyar bormarketing szempontjából is kiemelkedő jelentőségű.

A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között a Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vesznek át.

(MASOSZ – DT)