December 5-én a Magyar Testnevelési Sporttudományi Egyetemen került sor az Első Magyar Bor Fórumra, a Pannon Bormíves Céh, a Magyar Bormarketing Ügynökség és az MBH Bank közös szervezésében. Id. Heimann Zoltánt, a fórum egyik előadóját kérdeztük az eddigi fejlesztési koncepció és a támogatások „zsákutcáinak” témájában.
Úgy gondolom, hogy időnként kell számadásnak is lennie. Nem forog közszájon, hogy mennyi pénz áramlott be a borágazatba az elmúlt 20-25 évben. Nem is sikerült pontos számokat szereznem, ezért különböző halmazokról tudok beszélni: van a nemzeti forrás, a vidékfejlesztési politika forrása és különböző más borászati intézkedések keretforrásai, tehát igen nagy mennyiségű pénz áramlott a borászati szakmába. Kezdetben, és a tízes évek elejéről is beszélek, hatalmas mennyiségű olasz importbor áramlott az országba, tehát nettó importőrök voltunk, ami részben azt eredményezte, hogy a bejövő beruházások túlnyomó többsége szerkezetátalakításra, más szóval új szőlő telepítésére került. Ekkor alakult ki a jelenlegi nagy Bianka paletta, a Cserszegi, Irsai telepítés. Azt gondolom, ennek meg is volt a maga helye, csak ha összehasonlítjuk a magyarországi fejlődési számokat, ami hatékonysági mutatókkal mérhető (az export aránytól az egy dolgozóra jutó jövedelem-termelőképességig), akkor érdekes módon az olasz, francia, spanyol vagy német borászatok, de akár még román és szlovák társaink mellett is, a magyarok a legrosszabbul teljesítettek az elmúlt 15 évben. Egy az inflációval korrigált mutatóban nekünk egy 4 %-os áremelést sikerült összesen elérni, mindenki másnak 30-60% körüli értékeket.
Minden számban az látszik, hogy mi itt egy lemaradó ágazatban vagyunk: a nyereségben, jövedelmekben, a dolgozói munka hatékonyságában. Ez arra enged következtetni, hogy valamit nem jól csinálunk. A többi ország, aki sikerre vitte a dolgokat, mind valahol a latin típusú irányt követve a termőterületek eredetvédelmére felépített dűlőbesorolásokba kezdett – premier cru, grand cru – amely irány alkalmas arra, hogy zömmel a kis gazdaságoknál is magasabb pozícióba vigye a borok imázsát, értékét és árát is. Mi azt látjuk, hogy a mostani árazásnál az összemérhető többi országhoz képest mindenkinél rosszabb hatékonysággal bírunk, rosszabb állapotban vagyunk. Megint mondok egy példát: a tízes évek első felében 55% volt a folyóbor aránya az exportban, ez a húszas évekre 68%-ra növekedett. Ez azt jelent, hogy a magyar bor most olcsó árkategóriában, kommersz borok, folyóbor értékesítésében éri el a maga export sikereit. Lehet azt mondani, hogy a Bianka a legnyereségesebb vállalkozás pláne mustsürítményként olasz exportra, de ez mind-mind arról szól, hogy a borainknak a minősége az alsó kategóriában marad, ami értelemszerűen az egész borszakma presztizsét is lefelé tolja.
Nos, ebből kellene valamilyen módon kitörni, erre kellene egy jövőképet valamilyen módon megfogalmazni, és ez nem 1 éves, 5 éves, hanem 10 éves, 20 éves ciklus. Erre a következő 10-20 évre kellene kijelölni, hova kell tesszük a hangsúlyt. E tekintetben úgy gondolom, hogy szükséges az érdekvédelemről és a minőségbiztosításról beszélni. Azt mondom és a szakma is azt mondja, hogy a boraink egy jó része a termékpiramis alján, az élvezhetetlen kategóriában van, és számos borhiba is fellelhető bennük. Ezeket a borokat ki kellene vonni a piacról, amivel gyakorlatilag megemelnénk a boraink minőségét, megemelnénk a borok alsó árát, és ezzel rendeződne a piac a szőlészetben is. Másik oldalról a piramis fölső része nem igazán létezik, azt fel kellene tölteni olyan magasan minőségi, eredetvédett, dűlőszelektált, főként közép-európai fajtákkal, amelynek nyugat-európában is van hívószava. Hiszen ha Magyarországon csökken a fogyasztás, akkor meg kell találnunk az export piacokon ennek a megtámasztását, persze egyben a több lábon állását is. Összességében amiről beszélünk: minőségvédelem, eredetvédelem, érdekvédelem, és a magasabb minőség, a termékpiramis fölső részének megerősítése, helyreállítása. Ez alapvetően nem kormányzati feladat, hanem szakmai összefogás és szakmai szándék kérdése.
Tudósított és fényképezett: Hajdu Ferenc
