BalatonBor – ismered?

balatonbor balatonikor©Pesthy Marton IMG 9241 27

A Balatoni Kör és a Rizling Generáció immár a nyolcadik évjáratát mutatta közös boraiknak, amely egy életképes, előremutató és eredményes kezdeményezésnek bizonyul. A balatoni életérzést nyújtó BalatonBor mellé a haladóbb fogyasztók a HegyBorral is megismerkedhetnek, amely a Balatont körülvevő termőterületek sokszínűségéből a helyi jellegzetességeket emeli ki.

A Balaton sokak kedvenc időtöltési helye, már megszoktuk, hogy nyáron könnyen kitehető a teltház tábla. Sokáig csak a szabadstrand, lángos, hekk háromszögben tudtuk az időtöltésünk síkját meghatározni. Az utóbbi tíz évben azonban gazdag, térben is elhelyezhető élménykínálattá fejlődhetett a Balaton, ahol a vízen kívül számos élményt találhatunk már.

Az itt élők és a rövidebb-hosszabb időre ide érkezők számára a Balaton mindig is egy régió volt, de jó ideje már a döntéshozók és a turisztikai szakemberek számára is az. A régióban gondolkodás az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján többet jelent egy adminisztratív döntésnél, arról a régió szereplőinek is úgy kell érezniük, hogy a közös gondolkodás eredménye minden szereplő számára kézzelfogható hasznot hoz.

A közös haszon érdekében kell a közös nevező, amelyben mindenki megtalálhatja a maga számítását. A BalatonBor egy ilyen sikeres közös nevező lett a Balatont övező hat borvidék termelői és gasztronómiai szolgáltatói között. A BalatonBor egy palackról, ízről is jól azonosítható bor lett, amely azért készül, hogy vásárlója egy jó ivású, minőségében garantált, a régió borvidékeit jól jellemző, elérhető árú, helyben kapható bort találhasson. Alapja az Olaszrizling, amelyben a fajtára jellemző elsődleges, friss, üde savakkal kísért aromákat találhatunk. Egy igazi bor a partra, a könnyű ételek mellé, lángoshoz, balatoni halhoz, fröccsként, vagy tisztán, este a beszélgetéshez, örömteli koccintáshoz.

A BalatonBort azért készítik a termelők, hogy leginkább helyben legyen elérhető, ugyanakkor nem tömegbor, mivel a kínálatot alakító pincészetek csak meghatározott palackszámban készíthetik. Minőségéről, balatonboros jellegéről a BalatonBort termelők közös kóstolással döntenek egyhangúan minden évben.

A HegyBor, a BalatonBorhoz hasonlóan, szintén a termelői összefogás eredménye, de a nagyon hasonló külső mögött a Balaton sokszínűsége hangsúlyosan jelenik meg. A HegyBor a régiót alkotó borvidékek kisebb, jól körülhatárolható területéről származó Olaszrizlingből készül, de ízében már a termőhelyi sajátosságok, a hosszabb érlelés, a tartalmas, hosszú korty érezhető. HegyBort a hűvös esték tartalmasabb étkezései mellé érdemes választani. A poharunkba töltött HegyBor zamatával segít kimozdulni a mindennapokból.

Most egy kiadvány is segíti a Balatonhoz érkezőket, hogy a BalatonBort, HegyBort készítő termelőket, a borok lelőhelyeit könnyebb legyen megtalálni. A Kóstold Körbe egyfajta íztérkép, amely egy újabb dimenzióját nyithatja meg a balatoni időtöltésnek.

A BalatonBort a közös munkában részt vevő 19 termelő immár nyolc éve készíti. Az idei évben 80 000 palack kerülhet a borfogyasztók el. A HegyBor készítésére 12 termelő vállalkozott és 30 000 palackot készítettek együtt.

(Fotó: Pesthy Márton)