Balatoni Kör



Az Év Strandétele 2023

A fövenyesi Kalóz Bisztróban került sor az Év Strandétele eredményeinek bejelentésére, és a díjátadásokra. Idén a Balatoni nyelves Balatonalmádiból, a legjobb bisztró étel a balatonboglári…


BalatonBor – ismered?

A Balatoni Kör és a Rizling Generáció immár a nyolcadik évjáratát mutatta közös boraiknak, amely egy életképes, előremutató és eredményes kezdeményezésnek bizonyul. A balatoni életérzést…



Kóstold körbe a Balatont!

Idén a hetedik alkalommal mutatták be a – balatoni borászatokat és vendéglátó vállalkozásokat tömörítő- Balatoni Kör egyesület „Kóstold Körbe!” kiadványát, a Szántód és Tihany között…


Ismét BalatonBor bírálat!

Hamarosan kiderül, mely borászatok készíthetnek idén BalatonBort, illetve HegyBort! Várják a borászatok jelentkezését!  A BalatonBor az első termelői összefogásra épülő régiós bormárka Magyarországon, ezért joggal mondhatjuk, hogy…


Egész évben Balaton!

„Kóstold körbe a Balatont!”- indítványozza a Balaton Kör mindenkinek, akit vonz a táj, vonzanak az ízek, zamatok, balatoni borok. E gondolat jegyében jött létre az…



Kóstold Körbe!

Immár hatodik alkalommal mutatták be a – balatoni borászatokat és vendéglátó vállalkozásokat tömörítő- Balatoni Kör egyesület „Kóstold Körbe!” kiadványát, a siófoki Mala Garden Design Hotelben. A…