Szüret utáni előkészületek a szőlőben, avagy teendők a metszésen túl

A szüret végeztével a szőlész végre kicsit fellélegezhet, a termés már a pincében, immáron a borász kezében van a murci vagy akár már az újbor sorsa. Innentől kezdve már nem az ő gondja, idegeskedhet, dolgozhat éjszakába nyúlóan más. Igaz ugyan, hogy a kisebb, saját szőlőterülettel rendelkező pincészetekben ez a két személy egy és ugyanaz. A hosszú munkanapok kipihentével, vagy esetleg az éppen formálódó, kibontakozó murcik kóstolása közben ez az időszak jó lehet az évnek egyfajta összegzésre, kiértékelésre is, illetve elkezdhetjük a jövő évet tervezni, az idei problémáinkra a megoldásokat megtalálni és bizonyos esetekben meg is valósítani azokat. 

Egy laikus számára a szőlőben a tél a metszés időszaka. Ez így is van, ez a legnagyobb volumenű munka, amit el kell végeznünk (ha nem a minimal pruning elkötelezett hívei vagyunk), azonban számos más fontos műveletet is ilyenkor célszerű elvégezni, így megalapozva, hogy jövőre az ültetvényeink, növényeink egészségesek, életerősek legyenek, és hogy a betakarított termésünk minőségben és mennyiségben is megfeleljen a céljainknak, kritériumainknak. Írásomban ezeket gyűjtöttem össze és ezekhez szeretnék tanácsokat adni.

Növényvédelem

A sikeres növényvédelemhez fontos tudni az előző tenyészidőszakban tapasztaltakat. Ha egyik évben valamelyik kór- vagy károkozóval problémánk akadt, fel kell készülnünk, hogy a következőben is nagyobb veszélyben lesz az ültetvényünk a megemelkedett mennyiségű áttelelő alak és kezdő inokolum miatt. Amennyiben komoly fertőzés vagy kártétel áldozata volt a területünk, indokolttá válhat egy olajos, kén- és réztartalmú lemosó permetezés, bő lémennyiséggel, ideális esetben a metszést követő legrövidebb időn belül, így a sebfelületeknek is biztosítunk védelmet. További megelőzés érdekében a venyige aprítása helyett összegyűjthetjük és kezelhetjük külön területen azt, akár a levelekkel együtt, majd komposztálást, vagy ahol a lehetőség adott rá, elégetést követően visszajuttathatjuk őket.

Az ültetvény egészségi állapotának fenntartása

Az ültetvény egészségi állapota több szempontból is fontos. Egyrészt a fitoplazma, vírus, baktérium vagy gomba által fertőzött tőkék termésének minősége és mennyisége elmarad az egészséges növényekétől, másrészt eltérő gyorsasággal, de tőkeelhaláshoz vezetnek. Így, ha nem foglalkozunk ezzel, szépen lassan kipusztulnak a tőkék, közben újak fertőződnek meg, és csak fokozódik, élénkül a folyamat. Ennek a kockázatának elkerülése, minimalizálása érdekében a metszés előtt célszerű megjelölni, és lehetőség szerint gyökerestül eltávolítani a beteg tőkéinket. Mivel a tünetek a legtöbb esetben a levélen jelennek meg, a levelek lehullása előtt érdemes egy (vagy több) sétát tennünk területeinken és már vagy akkor egyből kivágni a tüneteket mutató egyedeket, vagy, ahogy az a szőlészetünkben bevált, egy rikító, feltűnő festékkel, jól észrevehető, meghatározott helyen megjelölni, hogy aztán a lombhullást követően is azonosítani tudjuk őket. A metszés előtt célszerű ezt elvégezni, így az ollókkal kisebb eséllyel vihetjük tovább a kórokozókat, de természetesen az eszközök fertőtlenítése a tőkék között az esetlegesen még tünetmentes, de fertőzött egyedek miatt továbbra is javasolt.

Az ültetvény szerkezeti elemeinek ellenőrzése

Mindenki hibázik, így van ez a traktorosokkal is, de még csak hibázni sem feltétlenül kell ahhoz, hogy valami a támrendszerben karbantartást vagy cserét igényeljen. Elég egy kis balszerencse, egy erőteljes, szeles idő, és máris meglazulhatnak a huzalok, kimozdulhatnak az oszlopok, extrém esetben, aminek tanúja is voltam, akár komplett sorokat fektethet a földre a természet ereje, de elég csak egy kis figyelmetlenség a metszés során és pillanat alatt el is van vágva a huzal. Mindemellett a szüretelő kombájn is elég alaposan megrázza a támaszt, így könnyen előfordulhat, hogy valami elmozdul, kimozdul, leesik, eltörik. Azonban tapasztalatom alapján kétségkívül az első eshetőség a valószínűbb, leggyakrabban a traktor és a művelőeszköze által okozott károkat kell kijavítani egy ellenőrzés során. Amikre készülhetünk: csonkázó által megrongálódott oszlopok, huzalok, forgóknál elszakadt végoszlop horgonyzás, törött karók, üvegszálas, fém karóknál rögzítő kapocs leesése, elmozdult, akár meghajlott oszlopok, fa támasz esetén U szögek kiesése, stb. Továbbá a tőkék súlya alatt némiképp a huzalok meglazulnak, ezeket mindenképpen újra kell feszíteni még a hajtásnövekedés előtt. Mindezek miatt, az ültetvény létesítésekor érdemes pótelemnek némileg többet rendelni mindenből vagy direkt erre célra vásárolni és fenntartani egy a szőlőterületünk méretével arányos készletet.

(Vértes Gábor)

 

A teljes cikk a Bor és Piac magazin 2022/5. lapszámában olvasható.