A Mester már az égi szőlőskertekben
Tudtuk mindannyian, hogy Gábor már az örök vadászmezők felett emelkedő szőlőskertek felé tart, halálhíre mégis megrázta a borkedvelők, borértők társadalmát, hiszen borszakírók, borkereskedők, borászok jó…
Tudtuk mindannyian, hogy Gábor már az örök vadászmezők felett emelkedő szőlőskertek felé tart, halálhíre mégis megrázta a borkedvelők, borértők társadalmát, hiszen borszakírók, borkereskedők, borászok jó…
A nyári kánikulában virtuális csobbanásra hívta a borkedvelők csapatát Mészáros Gabriella pasaréti borstúdiójának kertjébe. Legalább a termőhely legyen balatonparti, ezúttal csopaki azoknak, akik a fővárosban…
Két borász, kétfajta életút. Az egyik fiatal korától tudatosan döntött a borászat mellett, a legmagasabb szinten folytatta tanulmányait, a doktori címig jutott el a szőlészet-borászat…
Az idén új elemmel bővül a négy éve megkezdett szüreti ellenőrzési program. A hatóságok 2022-ben a szüret idején a szőlőültetvények és a szőlőt feldolgozó borászati…
Tállya Tokaj-hegyalja legbájosabb települése. Hajdani öt templomával, izgalmas átjáróival, zeg-zugos utcáival ez az egykori mezőváros a Tokaji borvidék Szentendréje. A település rangját az is jelzi,…
Székelyudvarhelyen 1633. június 26-a a városban élő katolikus és református közösségek egyezséget kötöttek egymással, megállapították a felekezeti hovatartozástól független, közös együttélés szabályait, amelyek a mai…
Gondolom reménytelen helyzetben lennék, ha egy Y generációsnak el kéne magyaráznom életem egyik napját a nyolcvanas évekből, amikor azért rohantam haza, hogy rákattanjak a rádió…
Európában idén nem várható kiugróan jó szőlőtermés, ezért várhatóan jelentős kereslet lesz idén a magyar borok iránt – mondta az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szőlő- bor-…
Szeptember 29. és október 2. között rendezik meg a Balaton Wine&Gourmet rendezvénysorozatot Veszprémben, a Séd-patak völgyében a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kiemelkedő gasztronómiai…
Július 10-én, vasárnap este lejárt a közönségszavazás határideje. Az utolsó napokban néhány pályázó nagyot hajrázott, sikerrel mozgósította a rajongóit, így kialakult a döntő mezőnye. …