Tudtuk mindannyian, hogy Gábor már az örök vadászmezők felett emelkedő szőlőskertek felé tart, halálhíre mégis megrázta a borkedvelők, borértők társadalmát, hiszen borszakírók, borkereskedők, borászok jó része mind az ő színes, szélesvásznú köpönyege alól bújtunk elő. Az ő szaknyelvet teremtő hozzáértése, szenvedélye adott lendületet, energiát azoknak, akik iránymutatása alapján a hazai bor méltatását, népszerűsítését tűzték zászlajukra.
Azokban az időkben, amikor a szürke évek szürke borait ittuk, a borról, vagy az annak titulált palackozott italról egyetlen elismerő mondat volt közismert : „Ennek a bornak bukéja van!”. A borok leírásának jelenkori szótára nagyrészt az ő szakértelmének, szenvedélyének, tudatos összehasonlító módszerének, nyelvi leleményének köszönhető.
Nagyon nagy mélységben volt a magyar bor a rendszerváltás elérkeztéig. Külföldi csoportok úgy szervezték útjaikat a hetvenes, nyolcvanas években hozzánk, hogy el kell látniuk magukat francia, olasz, spanyol palackokkal, mivel nálunk iható bor nem volt kapható. Az egykor nagyhírű magyar borok emlékét külföldön az új generációk elfelejtették. Ebből a mélységből kellett ismét felépíteni, felemelni a magyar bort. Ahhoz viszont, hogy ez megteremthető legyen, el kellett magyarázni, milyen a bor most, és milyennek kéne, hogy legyen. Ehhez viszont annyi már nem volt elég, hogy a bornak bukéja legyen, ehhez már egy új borleíró szótárat kellett alkotni.
Ezt a borleíró szótárat alkotta meg Rohály Gábor. Ő fogalmazta meg az egyensúly szerepét a borban, ő adott kifejezéseket a bor színének árnyalataira, illatára, gyümölcsösségére, fűszerességére, savasságára, tanninjaira. Már befutott egzisztenciájú fogorvosként hajtott végre pályamódosítást. A biztos anyagi jólét helyett a hazai borok újbóli elismertetéséért vállalta fel.
Borkedvelői körével megalkották a Hét Borbírák Rendjét, hogy aztán a legjobb borászok elismerésére létrehozzák az Év Borásza kitüntető címet. Ahogy a hazai borszakértő társadalom mindezt kinőtte, és nagyobb infrastruktúra kiépítése iránt nyílt igény, munkásságát a Magyar Bor Akadémia szervezeti keretein belül folytatta, ahol a borászok elismerő díja is az Év Bortermelőjére módosult.
Rohály Gábor reprezentálta a magyar bor főnixmadári feltámadását. Dr. Mészáros Gabriella személyében nem csupán egy kedves, bájos magánéleti társra lelt, hanem egyben avatott küzdőtársra is, akivel együtt megalapították a Borkollégiumot, melynek oktatói lettek mindketten. Ők ketten történelmet írtak azzal, hogy Rohály Gábor az Osztrák Borakadémia első magyar hallgatója, később a közép-Európai borok szakértője, óraadó volt, míg Mészáros Gabriella az első, aki diplomát szerzett magyarként ugyanott.
Az ő ambíciója, lelkesedése valamint szakmai tudása kellett ahhoz hogy Dr. Mészáros Gabriellával közösen az ezredfordulótól évről évre kiadták a hazai borok, borászatok tükrét, a Borkalauzt. Könyvkiadói tevékenységük egyik legfontosabb eredménye az általuk Nagymarosy Andrással közösen írt és szerkesztett Terra Benedicta című enciklopédia a hazai borvidékek, borászatok bemutatásával, mely mű megadta a rangját az emelkedő magyar borkultúrának.
Élmény volt a Mester tanítványának lenni, hiszen széles látókörével olykor meghökkentő módon tudta illusztrálni az egyes borok közötti különbségeket. A legszebb tokaji aszúk minősítése nála gyakran szétfeszítette a borleíró szótár teljes tartalmát, így közöttük például már csak zenei asszociációkkal fogalmazta meg az eltéréseket az egyiket Bach, a másikat Mozart, harmadikat Wagner zenei felépítményéhez hasonlítva. Élmény volt a Mester szerzőtársának lenni, hiszen mindig egy-egy palack bor felnyitásával emelkedett hangulatban folytathattuk le munkamegbeszéléseinket. Élmény volt a Mester útitársának lenni szakmai utakon, együtt ismerkedni, értékelni, élvezni újfajta ízeket, zamatokat. Élmény volt a Mesterrel együtt zsűrizni, hiszen sokszor elfogadta meghívásunkat, hogy szerkesztőségünkkel együtt értékelje a bortesztünkre beérkező tételeket.
Rohály Gábor teljes szívvel lelkesedett a hazai borokért és a jó borászokért is. Küzdött megismertetésükért, elismertetésükért, sikereikért életükben, de adott esetben halálukban is mellettük állt. Így amikor Gál Tibor váratlanul és hirtelen módon elhunyt, gyászmisét celebrált lelki üdvéért a pasaréti templomban diakónusként. Nem meglepő ezért borászaink iránta érzett viszont-szeretete. Öröm volt látni bortermelőink krémjét, akik eljöttek hozzá hogy köszöntsék 80. születésnapja alkalmából, és felsorakoztak pasaréti kertjében a délvidéki Maurer Oszkártól a felvidéki Geönczeöl Attiláig. Ezt a szeretetet tükrözi az is, hogy 2014.-ben hálájukként megkapta a Bussay László-emlékdíjat. Munkássága elismeréseképpen ezen túlmenően megkapta a Hamvas fürt borművészeti díjat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is.
Ahogy az Aranycsapathoz kellett egy Szepesi, úgy a megújuló hazai borászat vezéregyéniségeihez is kellett valaki aki rezonált sikereikre, és adott estben tanácsokkal is tudott szolgálni. Ezt a szerepet bízta rá a sors, aminek ő maradéktalanul eleget is tett.
(Búcsuztatónk Rohály Gáborról magazinunk ezévi júniusi számában jelent meg)
