A Soproni Borút Egyesület és az EFFIX- Marketing Kft szervezésében a Magyar Sommelier Szövetség tagjaiból, valamint borkereskedőkből álló delegáció látogatott a Kékfrankos Fővárosába. A ködöt szétoszlató novemberi napfényben így élménydús körutazáson vehettünk részt a Balfi dombságon a Soproni Borvidék legszebb dűlőinek megtekintésével. A tanulmányutat a Magyar Sommelier Szövetség részéről Slezsák Zoltán elnök úr és Király Zsuzsanna főtitkár asszony, az EFFIX- Marketing Kft. részéről Pakainé dr. Kováts Judit, a Soproni Borút Egyesület részéről Molnár Tibor koordinálta példaértékű összhangban.
Egy tökéletes körutazás a Leghűségesebb Várost övező szőlő-táblák között. A novemberi napsütésben fényesen csillogtak a sárga-piros szőlőlevelek, a köd visszahúzódásával feltünt a horizonton a Sneeberg jellegzetes sziluettje, és mindezen látványosságok mellé még szép soproni borok is kerültek a poharainkba! Az ember a hírekről értesülve már-már hajlamos azt hinni, hogy a határ könnyű átjárhatósága miatt Sopron oly mértékben terjeszkedik, hogy felfalja saját szőlősdombjait, de most megnyugtató választ kaptunk ezekre az aggodalmakra. Egyelőre a szőlő, mint meghatározó tájalkotó tényező, szépen tartja magát a Fertő tó felett emelkedő dombokon.
Nagyon hó hír ez, mert a táj esztétikájának lényegét jelentik a szőlőhegyeink. Különösen itt, a Balfi-dombságon mindig is a szőlő volt a domináns tájképi elem. A történelem során nyilván sok oka volt annak, hogy a poncichterek nem építettek pincéket, pincesorokat a szőlőbe, hanem a városban, a házak pincéiben dolgozták fel a termésüket, ott is tárolták boraikat. Ezért az érintetlen szőlőterületek itt, Sopron térségében különösen becses értéket jelentenek.
Szabad legyen itt elmesélnem egy személyes élményemet. A svájci Bernben Bartók Béláról neveztek el egy teret még a határok leomlásának idején. Az alkalomra a Budapesti Fesztiválzenekar adott koncertet Fischer Iván vezényletével, és az én fotóim mutatták be Magyarországot, Bartók hazáját. Az eseményen természetesen szép számmal képviseltette magát a svájci magyar emigráció. Sokan odajöttek, kérdezgettek a képekről, melyek közül jó pár szőlőhegyi tájat mutatott be. Az egyik érdeklődő nézegette a Balaton borrégióhoz tartozó területről szóló képemet. – Szép, szép ez a táj, csak mi az a sok kutyaól rajta? – kérdezte, a „kutyaól” kifejezést a Somló présházaira értve. Akkor meglehetősen mellbevágott a kérdés. Én ezt a tájat szoktam meg, szerettem meg, nekem természetes volt, hogy a hegyen apró présházak sorjáznak, sértőnek éreztem a kérdést, holott meg kellett értenem, Svájcban a szőlőhegyekhez tartozó chateu-k egész más karaktert adnak a tájnak, és ottani szemmel nézve jól látták, hogy a Kádár-korszakban épített 12 m2-es vityillók egyáltalán nem szolgáltak a táj esztétikájának épülésére. Szerencsére a Balfi dombság ebből a tájrombolásból ki tudott maradni, a Fertő-tó menti dombok nem épültek tele a Kádár-korszak építészeti borzadályaival.
Így hát gyönyörű tájban kanyargott legendás idők legendás parancsnoki terepjáróival, eredeti szovjet gyártmányú UAZ gépkocsikból álló konvojunk, időnként meg-meg állva egy-egy palack kinyitásához, vagy a tájban való elmélyüléshez, fotók készítéséhez. A dűlőtúrát a Hotel Sopronban elköltött nagyszerű ebéd követte, majd a Soproni Borvidék Hegyközségéhez tartozó borászatok bemutatkozása adta meg a program tartalmi lényegét.
Mind a sommelier-ek, mind a borkereskedők egyetértettek abban, hogy a Soproni borvidék kínálata ugrásszerű fejlődésen ment át az utóbbi években, és mára a legjobbak között van a helye. Ennek nyilván számos oka van, de talán néhányat ezek közül egyszerű kiemelni. Beköszöntött a globális felmelegedés, melynek következtében a leghőigényesebb fajták is beérnek minden évben ezen a borvidéken is. A másik legfontosabb ok, azok közül, akik osztrák borászatokban dolgoztak évekig, akár évtizedekig, sokan hazajöttek, és a kint keresett pénzből itthon alapítottak borászatot. És – ami a legfontosabb – a fejükben magukkal hozták a tudást, gyakorlatot, amit kint szereztek, vagyis az osztrák „know-how”-t is.
A harmadik összetevő a borvidék termékeinek ugrásszerű minőségi javulásában az igényes turizmus jelenléte. Sopron a valamikori Sopron-Ruszti borvidék regionális központja volt hivatalosan is, de a határok lebontásával gyakorlatilag ma ismét az. A városnak olyan esztétikai, urbanisztikai jelentősége és kisugárzása van, hogy természetes vonzereje van egész Burgenlandra. Főleg innen, de természetesen Ausztria távolabbi vidékeiről folyamatosan érkeznek a turisták, vendégek. Ezek a vendégek – jöhetnek akár vonattal, autóval, biciklivel – igényesek, és nem üres a pénztárcájuk sem. Bár minden határszéli borvidékünkön ez lenne a helyzet.
A sógoroktól nem szégyen tanulni, hiszen picivel azért még mindig előttünk járnak. Az osztrák know-how napjainkra már szerencsére dominánsan megjelent a soproni borok minőségében. Vagyis a három fő összetevő, ami elsősorban a vörösborok minőségében bekövetkezett robbanásszerű fejlődést eredményezte: a kékszőlők teljes éréséhez szükséges hőmennyiség, a tökéletesen képzett, és megfelelő – elsősorban külföldön szerzett – tapasztalattal rendelkező borász társadalom kialakulása, valamint az igényes fizetésképes turizmus jelenléte.
A tanulmányút kiváló alkalom volt ahhoz, hogy a vezető sommelier-ekben, borkereskedőkben tudatosuljon, hogy hol tart ma a soproni borászat és gasztronómia. A flott szervezésért köszönet illeti a Magyar Sommelier Szövetség részéről Slezsák Zoltán elnök urat és Király Zsuzsanna főtitkár asszonyt, az EFFIX- Marketing Kft. részéről Pakainé dr. Kováts Juditot, a Soproni Borút Egyesület részéről Molnár Tibort, valamint az összes résztvevő borászt és segítőket.
Dékány Tibor