Nivegy-völgyi eredetvédett borok kóstolója mesterkurzussal

November utolsó szombatján a Balaton-felvidék ékszerdobozának, a Nivegy-völgynek a borait és borászait ismerhetik meg az érdeklődők a szentantalfai Dobosi Birtokközpontban.

A Nivegy-völgy öt falva – Tagyon, Szentantalfa, Szentjakabfa, Óbudavár és Balatoncsicsó –, valamint a szomszédos Zánka borászközössége nem a versengésben, inkább az egységben hisz. Az összefogás a hétköznapjaikra is jellemző, a közös borbemutató pedig erősíti a közös vízió kialakítását. „A rendezvény célja, hogy a Veszprémben és vonzáskörzetében élőknek is elérhetővé tegyük az itt tartott programokat. Sokan épp azért nem keresik fel a környezetükben megtartott, de az otthonuktól kicsit messzebb eső boros rendezvényeket, mert azokat tömegközlekedéssel megközelíteni körülményes, a borfogyasztás miatt az autót nem preferálják, szállást viszont mégsem foglalnak, hiszen nem laknak messze. A mesterkurzussal és gasztronómiai programokkal tarkított, de a borokat a középpontba helyező napra ezért Veszprémből ingyenes buszjáratot indítunk. Sok jó ötlet felmerül a borászokban év közben, amiket önerőből nem tudnak megvalósítani. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program segítségével viszont lehetőség van ezek életre hívására. Ezek a rendezvények segítenek a régió identitásának a kialakításában, és ez üzenet a helyi lakosoknak és az ide látogató turistáknak is” – mondta Dobosi Győző, a Dobosi Birtokközpont vezetője.

Ez a hely ad otthont az egész napos boros rendezvénynek, amelyre jegyeket programelemenként és egyben is vásárolhatnak a vendégek.

Program – 2022. November 26.:

12.00 – 14.30: Nivegy-völgyi eredetvédett borok kóstolója mesterkurzussal + ebéd

15.00 – 18.00: Sétáló borkóstoló Nivegy-völgyi borokkal

18.30 – 20.30: Borvacsora

Mesterkurzussal indul a program, ahol a Nivegy-völgyi, olaszrizlingből készült, eredetvédett hegyborok és dűlőborok fognak nemzetközi viszonylatban megmérettetni. 5 helyi bort 5 nemzetközi példával fognak összehasonlítani, és megnézik, hogy mennyire állják meg a helyüket a boraink a külföldi összehasonlítás során. Ebben a kitekintésben Dr. Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus lesz segítségükre. A 10 boros kóstolóhoz egy kétfogásos gourmet ebéddel készülnek.

A délutáni sétálókóstolón a vendégek a Nivegy-völgyi borok teljes spektrumát megismerhetik. Tagyon, Szentantalfa, Szentjakabfa, Óbudavár, Balatoncsicsó és Zánka tizenhárom borásza személyesen mutatja be a borait, így kóstolás közben beszélgetni is lehet velük. A borok mellé helyi sajtkészítők ingyenes sajtkóstolóval is készülnek, így lehetőség lesz a helyben készült termékek kóstolására.

Az est zárásaként egy hamisítatlan Dobosi borvacsorával várják vendégeket. A négyfogásos ételsort kifejezetten erre az alkalomra készíti Klaus Deutschmann, a Dobosi Birtokközpont séfje, aki korábban több Michelin csillagos étteremben is dolgozott, és a Balaton környéki gasztronómia egyik legfelkészültebb szakembere. A Dobosi borsor a régió zászlóshajó fajtájára, az olaszrizlingre épül, ezekkel alkot a séf izgalmas ízkombinációkat. A borokat a házigazda borászat képviseletében Dobosi Győző mutatja be.

A programra ingyenes autóbuszjárat indul 11.15 és 14.15 időpontokban Veszprémből Szentantalfára, 18.00-kor és 20.30-kor pedig Szentantalfáról Veszprémbe.

Az eseményen résztvevő borászatok:

  • Brazsil Cseppek Borház
  • Cseh Családi Pince
  • Dobosi Birtokközpont
  • Dombi Pince
  • Gergely Borház
  • Holló Pince
  • Horváth Pince
  • Kisspince Szentantalfán
  • Lídia Borház
  • Szabó és Fia Borpince
  • Tagyon Birtok
  • Tánczos Pince
  • Végh Pince

A kiállító borászok tekintetében a változtatás jogát a szervezők fenntartják.

A rendezvény Facebook eseménye: https://bit.ly/nivegy-volgyi-kostolo

Jegyvásárlási lehetőség: https://bit.ly/bortura_jegyvasarlas

Az egész napos rendezvényen túl az évek óta megrendezésre kerülő Kóbor Bortúra sorozatot is bevonják a veszprémi transzferrel megközelíthető programok sorába. Egy völgy – négy borászat – egy étterem – végtelen élmény. Ez a Kóbor Bortúra a Nivegyvölgyben. A Balaton-felvidék ékszerdobozában 2013 óta hetente szerveznek az idelátogatóknak boros élménytúrát. A Dobosi Birtokközpont, a Holló Pince, a Kisspince és a Lídia Borház borai, valamint Zsóka fogadója házias ételei igazi kulináris kalandozásra hívja az érdeklődőket, akik a helyszínek között közlekedő bortaxinak köszönhetően a magával ragadó panorámát is élvezhetik a borkóstoló programon. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében Veszprémből díjmentes transzferjárattal is lehet csatlakozni a Kóbor Bortúrához három alkalommal, 2022. november 4-én, november 18-án és december 2-án.

Kóbor bortúra Facebook esemény: https://bit.ly/kobor-bortura

A rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával jött létre.