Vince Gála a Szépművészetiben

November 19-én a Vince ismét megrendezi a Vince Gálát, hazánk kiemelt jelentőségű borünnepét, amely a most elindult Vince-platform debütáló eseménye is lesz egyben.

„A múltból a parazsat érdemes tovább vinni, a hamut pedig kisöpörni” (Székely mondás)

Október elején egy jelentős fejlesztési projekt záró akkordjaként elindult a Vince platformja. Az új weboldal egy helyen gyűjti össze a Vince összes tevékenységét, valamint bevezeti megújult szolgáltatásainak, programjainak és megújult tartalmainak széles körét. A vince.hu ezzel a fejlesztéssel tért vissza hagyományaihoz, örökségéhez, tette ezt természetesen a mai kor követelményeinek megfelelő letisztult, átlátható formavilág és nyelvezet segítségével.

„Az idén ősszel egy nagy horderejű fejlesztési projektbe fogtunk bele, amely új alapokra helyezi a Vince márkát, de mindeközben tiszteleg a Vince szakmai múltja, öröksége, hagyományai és értékteremtő munkássága előtt. A mai kor szellemével szükséges, sőt kell is haladni, de nem szabad megfeledkeznünk a missziónkról, azoknak az értékeknek megőrzéséről, amelyek a Vince márkát már a kezdetek kezdetén meghatározták. Az a feladatunk, hogy ezeket a »kincseket« ápoljuk, továbbadjuk, és másokkal is megosszuk. A Vince örökségét odafigyeléssel kell gondozni, hogy a jövőben is növekedhessen – a platform lesz ennek a hosszú távú munkának a szilárd alapköve” – nyilatkozta Ertl Flóra, a Vince vezetője, aki a Vince megújulását szívügyének tekinti.

A platform fő feladata, az értékteremtésen és -megőrzésen kívül, hogy összekovácsolja a borkedvelő közönséget. A platform vadonatúj boros rendezvényein, jó hangulatú fine dining vacsoraestjein, a hamarosan elinduló Vince boriskolában, a Vince Túra pincelátogatásokon és az elegáns, prémium társasági eseményeken minden borkedvelőnek lehetősége lesz a személyes kvaterkázásra, örömködésre, koccintásra.

„A közösség megtartó erejét, egy jó ízű beszélgetést a borvacsora felett, egy koccintást követő összekacsintást nem lehet a monitor mögül igazán megélni és elmerülni benne. Ehhez szükség van a személyes találkozásra. Ebben segít a jövőben a Vince platformja.”

Az oldalon bemutatkoznak a megújult borcsomagok is: „Szerettünk volna azoknak a kiváló minőséget előállító, kis borászatoknak is megjelenési felületet biztosítani, amelyek nehezen érik el a fővárosi fogyasztókat, esetleg limitált a marketingköltségvetésük, vagy nem rendelkeznek effajta tudással. A platform lehetőséget nyújt nekik, hogy bemutatkozzanak a Vince porondján, s ezáltal elérjék az igényes fogyasztói réteget.” A kis pincészetek ritka, kevésbé ismert tételei mellett időnként igazi borkülönlegességek is szerepelnek majd a kínálatban.

A platformon helyet kapnak a Vince bortesztek eredményei is. A nagy múltra visszatekintő, szakmai vakkóstolók alapján készített adatbázis egészen a Vince kezdetéig jegyzi a borok eredményeit, illetve különböző szűrők segítik a további tájékozódást, hiszen lehet – többek között – alkalomra, ételpárosításra, Vince-csillagra, évjáratra is keresni.

Ertl Flóra azt is elárulta, hogy a következő év további „csemegéket” tartogat a közönségnek: hamarosan elérhető lesz a saját gyártású országos bortérkép, amely a Vince pince- és borajánlóit, rejtett gasztro- és természeti kincseit tartalmazza a legjobb helyi somlekvártól a legkiválóbb borokon át a fine dining éttermek ajánlójáig.

party style man in black suit red butterfly woman in black clothes red manicure drink champagne

Továbbá prémium boros kiegészítők és kellékek kerülnek fel az oldalra, valamint 2023-ban elindulnak a Vince boriskola első kurzusai is, ahol a Vince-vakkóstolók legeredményesebb borait, pezsgőit, hazai és nemzetközi etalonokat is meg lehet kóstolni ínycsiklandó fogások, kellemes zene és vidám mosolyok kíséretében. A pohárköri esteken borász barátok, sommelier-k, saját és vendégelőadóink garantálják a szakmaiságot és a baráti hangulatot.

A platform mögé egy hűségprogramot is megálmodtunk: a borkedvelő közönség, vásárlási kosárértéktől függően, 4 szinten, Kezdő, Classicus, Superior és Grand Superior besorolásban különböző juttatásokat zsebelhet be, például ingyenes rendezvényjegyeket, kedvezményt a Vince boriskolába, elővásárlási jogokat különleges tételekre stb. Bárki pillanatok alatt taggá válhat, hiszen a regisztrációt követően a rendszer automatikusan számontartja az oldalon történt költést, és jelzi, ha szintet lépett az illető. A tagság teljesen ingyenes, és nyereményjáték-részvételt is lehetővé tesz.

A megújult Vince oldalán borászok és cégek számára VIP hirdetési lehetőség is lesz limitált darabszámban, hogy a nagy mennyiségű reklám ne árnyékolja be az élményt. Ezen megjelenéseken kívül tartalmas, minőségi olvasnivaló gazdagítja a platform színes világát, így bárki ingyenesen csemegézhet a hazai bor- és italkultúra, gasztronómia és minőségi időtöltés témai között.

A platform egyfajta első „mérföldköve” és debütáló rendezvénye az idén szintén megújuló Vince Díj és Vince Gála, amely az „Egy nap nagymesterek műveinek körében” fantázianevet kapta, hiszen a művészi alkotómunka és a borkészítés két rokon műfaj. Mindkettő az (alap)anyag tiszteletéről, a kemény kétkezi munkáról, a precizitásról, a küzdeni tudásról, a szabad önkifejezésről, a magas minőségre törekvésről és végső soron az értékteremtésről szól; a Gála ez előtt az alkotómunka előtt szeretne tisztelegni és felhívni rá a figyelmet.

A 2021-ben útjára indított Vince Díj célja, hogy a díjazott borok között mindenkor a magyar pincészetek művészi igényességű alkotásai kapjanak helyet. A rendkívül erős jelöltlistára valóban műalkotásnak minősülő borok kerültek fel. Ez nem csoda, hiszen a tételek szigorú rostán mentek át. Első lépésként a Vince által felkért hazai boros szakemberek ajánlották az általuk legmagasabbra értékelt magyar borokat az összesen 20 kategóriába. Az így létrejövő listákból aztán minden kategóriában létrehozzák a szűkített listát, amely már csak három tételt tartalmaz. Itt azonban még nem ér véget a verseny, hiszen a három „dobogósból” az aranyérmest is kiválasztják. Ez már a közönség bevonásával, internetes szavazás formájában zajlik. A verseny jelenleg ennél a szakasznál tart, a közönségszavazás október 31-ig tart, addig bárki leadhatja a voksát a már említett szűkített listára ezen az oldalon.

Az elmondott folyamat miatt a Vince Díj egyedülálló a maga nemében, és éppen ezért megkerülhetetlen: a világon kevés olyan bormustra létezik, ahol a szakma (ajánlás) és a fogyasztók (közönségszavazás) értékelésének közös metszete adja ki a győztes bort. „A Vince Díj túlmutat egy szakmai eseményen. A széles nyilvánosság számára is megnyitja a hazai italkultúráról való gondolkodást, miközben nem titkolt célja természetesen az is, hogy a minőségi italfogyasztás értékét közvetítse” – emelte ki a kettős megmérettetésben rejlő értéket Vancsik Ivett, a Vince Magazin főszerkesztője.

A fentiek fényében kijelenthető, a Vince Díj az egyik legjobb és szakmailag legmegalapozottabb viszonyítási pont a fogyasztóknak. A díjazott tételeket felvonultató Vince Gála pedig kihagyhatatlan esemény a bor iránt érdeklődők számára.

A szervezők a „boralkotások” bemutatására is megtalálták az igazán méltó helyet, a művészet egyik legfontosabb színterét: 2022. november 19-én 15 órától a Szépművészeti Múzeum ad otthont a Vince Gálának. Az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeumot Európa legjelentősebb múzeumai között tartják számon, gyűjteményei az európai képzőművészet szinte minden ágának összes korszakába bepillantást engednek. Egészen különleges pillanat lesz a november 19-i Vince Gála, ahol a vendégek a nagymesterek művei között sétálva kortyolhatják a bort, az emberiség másik megkülönböztetett alkotását.

Az eseményt a Vince Díjak átadásának ceremóniája koronázza meg, az estet pedig a legkiválóbb gourmet-fogások, többek között champagne-ok és tengeri válogatások, valamint mesterkurzusok és élő jazz zene teszik felejthetetlenné. A jó hangulatról az esemény házigazdája, a magyar bor és gasztronómia ügye iránt évtizedek óta elkötelezett színész, Anger Zsolt színművész gondoskodik.

A 2022-es Vince Gála minden tekintetben új szintre emeli a magyar borok ünnepét. Igazi társasági eseménnyé, közösségi élménnyé nemesíti, a borkészítést magát pedig művészi rangra emeli. A szervezők hiszik, hogy törekvésük találkozik az igényes, a világra nyitott, a kultúra minden formájára szomjazó, borszerető emberek vágyaival. Ennek szellemében hívnak minden érdeklődőt november 19-re, a Vince Gálára, a magyar bor és művészetek közös ünnepére.

Jegyek többféle kombinációban, számos kedvezménnyel már megvásárolhatók a Vince-platformon!