A Szépművészeti Múzeum ad otthont az idei Vince Gálának

rose stockfresh 3970815 wine glasses with rose wine sizeS

A Vince Gálán adják át az idei Vince Díjakat november 19-én a Szépművészeti Múzeumban, ahol sétálókóstoló és szakmai mesterkurzusok is várják a közönséget.

A Vince Díjra mintegy félszáz magyar borszakértő, borakadémikus, oktató, szakíró és sommelier jelölhetett magyar borokat, húsz kategóriában. Az ő ajánlásaikból álltak össze a kategóriák három-három tételes rövidített listái, amelyekből a fogyasztók szavazhatják meg a nyertes borokat október 30-ig – közölte a díjat kiíró Vince Magazin főszerkesztője.

Vancsik Ivett elmondása szerint a nagy számú kategóriának köszönhetően fehér, rozé és vörös, reduktív és hordós, száraz és édes, hazai és nemzetközi szőlőfajtákból készült borok egyaránt szerepelhetnek a jelölt tételek között. A cél az volt, hogy az összes magyar borvidék összes stílusában, összes jellemző szőlőfajtájával dolgozó pincészetének esélye legyen a győzelemre valamelyik kategóriában – jegyezte meg.

A Vince Díj húsz nyertesét a Vince Gálán hirdetik ki a Szépművészeti Múzeumban, ahol a közönség egy sétálókóstoló keretében mind a hatvan döntős bort megismerheti, egy másik teremben pedig a Vince Magazin tesztjein legalább négycsillagos minősítést elért borok, illetve párlatok lesznek kóstolhatók.

Vancsik Ivett felhívta a figyelmet a gála mesterkurzusaira is, melyeken szűkebb közönség mélyülhet el olyan témákban, mint a champagne-ok és a tenger gyümölcsei, a nemzetközi etalon borok, a meghökkentő bor-étel párosítások és az őszi koktélok.

Ertl Flórának, a Vince stratégiai vezetőjének elmondása szerint a gála egy, a Vince márkát új alapokra helyező, nagyobb projekt része. Ennek során létrejött egy olyan, komplex weboldal, amely az összes szolgáltatásukat egy helyen gyűjti össze. A magazin tartalmai mellett így boros és egyéb gasztronómiai programok, borcsomagok, valamint egyéb olvasnivalók is elérhetők.

Jövőre mutatkozik be a Vince Túra szolgáltatás, amely saját borrégiós térképekkel ad tippeket a magyar borvidékek felfedezéséhez, a Vince Pohárkör boriskolaként fog működni, külön adatbázisban lesznek elérhetők a magazin bortesztjei, de a honlap prémium boros kellékeket is ajánl majd – közölte Ertl Flóra.

(Forrás: MTI)