Felkészülnek az újbor és a libás étkek szerelmesei!

November 13-án a már hagyományos Libadalommal jelentkeznek az etyekiek a Gasztrosétányon – már 10.00 órától várják a libás étkek, az újbor, a forró és tüzes italok szerelmeseit és Lúdas Matyi szellemi örököseit, akik szeretnének részt venni a messze földön híres terelőversenyen, a libafutamon.

Nem tudjuk, hogy Etyeken mennyire babonásak az emberek, de úgy tűnik biztosra mennek és számos libás étellel, valamint újborral készülnek, nehogy a népi hagyomány „jóvoltából” ők vagy a vendégeik egész évben éhezzenek vagy szomjazzanak. A libalevestől és libatepertőkrémtől kezdve, a töltött libanyakon és libasültön keresztül a libás rétesig és lúdláb szeletig terjed a kínálat, amit újborral és többféle tüzes és forró itallal is leöblíthetünk majd.

Az őszi időszakra varázslatos színekbe öltözött Gasztrosétány azonban nem csak az ízlelőbimbókat vonzza, hiszen számos egyéb szabadidős, kirándulós program közül is választhatunk. A leghíresebb ezek közül nyilvánvalóan a Libafutam, amelyre idén is a helyszínen nevezhetnek Lúdas Matyi szellemi örökösei akár saját, akár a szervezők biztosította „tuninglibával”. A feladat ezúttal is az, hogy tollas barátunkat – az őket maximálisan óvó szabályok betartásával – végigtereljük a szőlőtőkék határolta EtyekRingen.

A nézők szavazhatnak is majd az eredményekre, nyertesekre. Az élő tippjátékon helyesen voksolók között pedig ínycsiklandó etyeki ajándékokat sorsolnak majd ki a szervezők, akik már alig várják, hogy Gőgös, Gúnár, Gedeon és Pötyi közül melyik szárnyas barátunk lesz a befutó.

Ebben az időszakban valóban varázslatos tud lenni egy etyeki kirándulás is, amelyhez e-bike-ot is bérelhetünk, hogy azon barangolhassuk be a környéket.

A Libadalom után, karácsony előtt jön az Advent a Gasztrosétányon, de addig is bármikor érdemes Budapest Szőlőskertjébe látogatni, amelyhez kiváló segítség a helyi vendégvárókat bemutató, ingyenes e-tyek alkalmazás.

A Libadalom résztvevőinek programjai és kínálata:

Aubergine Pince

  • Etyeki padlizsánkrém
  • Libahúsleves és ludaskása
  • Philly Cheese-Goose Szendvics
  • Aubergine Vegaburger

Gombai Pezsgőpince

  • Tradicionális eljárással készült pezsgők kóstolója

Milán Pince – Zalán Faház

  • Libaleves gazdagon lúdgégetésztával
  • Sült libacomb pezsgős káposztával
  • Cserépedényben sült sólet füstölt libafalatokkal
  • Zsírjában sült kacsamáj kovászos kenyérrel

Bortodoor Country

  • The Vine HRVSTD for You: a fiatal borászat kézműves ökoborai az etyeki Öreghegyről

Erdélyi Ízek Udvara

  • Libahúsos csorba
  • Libasült fekete szőlőágyon pityókával
  • Miccs faszénen sütve
  • Etyeki borok és szőlőpálinka

Újhegyi Kerekes Pince

  • A pincészet termékeinek kóstolója és vására

Árpás Laci Sonkamester Pincéje

  • 2 évig érlelt, sóban pácolt, levegőn szárított sonkakülönlegességek
  • Kemencés és grillételek

Halmi Pince

  • Termelői folyóborok, kistermelői pálinkák, illetve szörpök, kézműves ecetek kóstolója és vására
  • Citromfűtea és feketeszedres forralt rozé

Kácsor „Kíra” Pince

  • 2020-as borok kóstolója
  • Libatepertőkrémes kenyér, sült Libacomb párolt káposztával és tört burgonyával
  • Házi sütemények
  • Gyümölcs lélekmelegítők (párlatok)
  • Forró teák és forralt bor

bOrbara Présház

  • Zellerkrémleves libatepertővel
  • Sült libacomb fűszeres alma-kuglival és édesburgonyás tócsnival
  • Mákos-szilvás rugelach és sós karamell mousse aszaltszilva-pürével
  • Juhtúrós pogácsa és békebeli hókifli
  • Forró csokoládé választható fűszerekkel

Tátrai Pincészet

  • A pincészet borainak kóstolója és vására
  • Zsíroskenyér lilahagymával

Rezeda Terasz

  • Libaraguleves és sütőtökkrémleves
  • Rusztikus, hízott libamáj zsírjában zöldségekkel és bagettel
  • Libazúzapörkölt gerslivel
  • Aszalt szilvás libacombfilé baconbe tekerve, krokettel
  • Sült libacomb hagymás törtburgonyával és lilakáposztával
  • Márton-napi libás rétes és Lúdláb szelet

IBI Pince: Orosz Gyula Családi Pincészete

  • A pincészet borainak kóstolója és vására

Stelázsi Kultúrbirtok

  • Libahúsos káposzta gerslivel
  • Libatepertő lilahagymával
  • Libazsíros kenyér lilahagymával

EtyekVin

  • Sütőtökkrémleves pirított tökmaggal
  • Porhanyós libacomb hagymás törtburgonyával és párolt káposztával
  • Libatepertőkrémes kenyér lilahagymával
  • Grill finomságok
  • Túrós, meggyes pite

Debreczeni Pince: Debreczeni – Ferenczi Családi Borászat

  • Harmonikazene: 12.00-17.00 óráig
  • Libaaprólék-leves és libahúsos twister
  • Tepsiben sült kacsacomb és libamell
  • Töltött libanyak, „libaropi és pecsenyezsíros kenyér
  • Rétes
  • Etyeki és szekszárdi borok; újborkóstoló és forralt bor

Dvorák Pince

  • Tárkonyos libaraguleves és nagymama ludaskásája
  • Sült libacomb vörösboros-körtés párolt káposztával
  • Töltött libanyak
  • Kacsazúzapörkölt juhtúrós sztrapacskával

Etyeki Sajtútállomás

  • Sajtkülönlegességek kóstolója és vására, raclette

Rókusfalvy Birtok

10.30 óra Libafuttatás – lúdfutamra fel!

Nevezz saját tuninglibáddal vagy válassz a szervezők által hitelesített szérialibákból, és tereld végig a szőlőtőkék határolta EtyekRingen! Nevezés a helyszínen 10.00 órától.

11.30 óra: rendhagyó pincetúra – pohárral a kézben, újborral a palackban

  • Újborkóstoló, forralt bor és forró tea

Ínyenc élményeket tálal a Rókusfalvy Fogadó:

  • Libateperőkrém savanyított zöldségekkel
  • Tárkonyos libaraguleves főtt burgonyagombóccal
  • Sólet konfitált libacombbal és füstölt libamellel
  • Lúdláb aszalt meggyraguval

Hegedűs Sajtműhely

  • Raclettezés (bagett, libatepertő és almacikkely)
  • Sajtkészítés-bemutató és tárlatvezetés kijelölt fix időpontokban
  • (sajtkészítés 10:00 órától kb. 16:00 óráig, tárlatvezetés 11:00, 13:00 és 15:00 órától)
  • Sétáló sajttálak kisebb-nagyobb kiszerelésekben