Jön a 9. Borkonferencia

Október 21-én rendezik meg a 9. Borkonferenciát a budapesti New York Palotában. Az előzetes híradásokban már lehetett izgalmas témákról olvasni, ám most közzétették a részletes programot is. De mi köze a konferenciának Jeff Bezoshoz vagy Francis Ford Coppolához?

Érdekes a program, komoly nevek szerepelnek az előadók listáján, illetve az is már első pillantásra látszik, hogy a szervezők igyekeznek újdonságokat behozni, kóstolós programot is szervezni és minél inkább bevonni a hallgatóságot is az eseményekbe: arra ösztönzik a konferencia résztvevőit és az érdeklődőket, hogy hallassák a hangjukat.

Közelebbről a programról: az Agrárminisztérium minden bizonnyal húsbavágó bejelentésekkel érkezik a pályázati lehetőségekkel kapcsolatban, de Gilvesy Róbert jóvoltából hallhatunk majd olyan fontos trendekről, mint a vulkanikus borok, vagy Miklós Csabitól olyan aktualitásokról, amelyek a covid alatti válságkezeléssel és értékesítéssel függenek össze. Online előadás formájában ott lesz a Francis Ford Coppolát és Jeff Bezost is a korábbi partnerei között tudó Paul Mabray, a Pix.wine alapítója (aki a jövőbe enged majd bepillantást), illetve Elizabeth Gabay MW is, aki a rozé borok forradalmáról beszél majd nemzetközi összehasonlításban.

Nagy érdeklődés előzi meg a Rozé Masterclasst, amelynek keretein belül Fiáth Attila (nemzetközi borakadémikus, egyetemi tanár, a TOP 100 magyar bor idei zsűrijének elnöke) és három fiatal magyar borász – Konyári Borbála, Frittmann Péter és Sebestyén Csaba – segítségével a résztvevők áttekinthetik és „megkóstolhatják” a hazai viszonyokat is.

Hallhatnak a résztvevők a Törleyt is tulajdonló társaság, a Henkell-Freixenet akvizíciójáról is és két kerekasztal-beszélgetésbe is bekapcsolódhatnak. A „Borászat, mint befektetés hazánkban” témájú kerekasztalt Bánlaki D. Stella, a Forbes főmunkatársa vezeti, aki a gazdasági élet olyan vezető szereplőivel beszélget majd, mint Csányi Attila (vezérigazgató, Bonafarm Csoport), Márton Péter (igazgatósági tag, Capital Consulting Zrt.; tulajdonos, Márton Birtok), Váradi József (vezérigazgató, Wizz Air; tulajdonos, Juliet Victor) és Vinnai Balázs (elnöki főtanácsadó, vezető testületi tag, Magyar Bankholding Zrt.; befektető).

A másik beszélgetés „Az édesborok jövője a világban – Tokaj” témakörét boncolgatja majd olyan szakavatott véleményvezérekkel, mint Áts Károly (Grand Tokaj Zrt, Borászok Borásza 2020), Demeter Endre (DemeterVin), Kutas István (kommunikációs szakember, borgyűjtő) és Litauszki Zsolt (kreatívséf, BDPST Group(.

A szervezők kifejezetten kérik a résztvevőket és az érintetteket, hogy hallassák ők is a hangjukat, a konferencián ragadják magukhoz a mikrofont, vagy akár előre küldjék el kérdéseiket a konferencia weboldalán található e-mail-címre vagy a hivatalos Facebook oldalon keresztül.

A Budapesten, a New York Palotában megrendezendő esemény részletes programját alább közöljük, illetve természetesen elérhető a jelentkezési felülettel együtt a borkonferencia.hu oldalon.

Program

Előadói szekció

Agrárminisztériumi Megnyitó – Köszöntőbeszéd

Köszöntő, programismertetés

RÓKUSFALVY PÁL

a konferencia társszervezője

Borjogi és bormarketing aktualitások, pályázati lehetőségek

FELDMAN ZSOLT

mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Agrárminisztérium

Borászat, mint befektetés Magyarországon – Kerekasztalbeszélgetés

BÁNLAKI D. STELLA (Forbes) és VENDÉGEI:

Felkért résztvevők:

Csányi Attila

vezérigazgató, Bonafarm Csoport

Márton Péter

igazgatósági tag, Capital Consulting Zrt.; tulajdonos, Márton Birtok

Váradi József

vezérigazgató, Wizz Air; tulajdonos, Juliet Victor

Vinnai Balázs

elnöki főtanácsadó, vezető testületi tag, Magyar Bankholding Zrt.; befektető

May the Force be with us – A jövő bormarketingje – online

PAUL MABRAY

CEO, Pixwine (Napa, Kalifornia)

Rozé forradalom – online

ELIZABETH GABAY

Master of Wine

Rozé Masterclass

Fiáth Attila

előadása és közös kóstolója az alábbi nagyszerű borászokkal:

Konyári Borbála

Frittmann Péter

Sebestyén Csaba

A Henkell-Freixenet akvizíció

THERESA PAULY

Group Controlling / M&A, Henkell Freixenet

Vulkanikus borok Magyarországon

GILVESY RÓBERT

Gilvesy Pincészet, a Volcanic Wines of Pannonia borászati egyesület alapító tagja

Válságkezelés – értékesítés a Covid alatt, trendek, ötletek

MIKLÓS CSABA

Miklóscsabi Pincészet

Kerekasztal szekció

Kerekasztal – Téma: „Az édes borok jövője a világban – Tokaj”

Felkért résztvevők:

ÁTS KÁROLY

Grand Tokaj Zrt., Borászok Borásza 2020

DEMETER ENDRE

DemeterVin

KUTAS ISTVÁN

kommunikációs szakember, borgyűjtő

LITAUSZKI ZSOLT

Kreatívséf, BDPST Group

Témavezető:

Rókusfalvy Pál

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

www.aborkonferencia.hu

Facebook