Mi fán terem a dugóíz?
Aki vett már részt a nemzetközileg elfogadott szabályok szerint, szigorúan meghatározott körülmények között zajló borversenyen, annak számára jól ismert tény az, hogy a bírálandó, újonnan…
Aki vett már részt a nemzetközileg elfogadott szabályok szerint, szigorúan meghatározott körülmények között zajló borversenyen, annak számára jól ismert tény az, hogy a bírálandó, újonnan…
Lezajlott az illatos borok tesztje, és az eredményeket már olvashatják is a Bor és Piac a júniusi lapszámában! A legjobban szereplő tételeket pedig megkóstolhatják szeptember…
A bor, az ásványvíz, valamint a gyógynövények felhasználásával készült kisüzemi termékek nyomán a sörfőzéssel ismét egy évszázados hagyományokkal bíró vállalkozás innovatív, modern formában való újraélesztésére…
Merő kíváncsiságból – ha már úgyis egy koronavírus, tudományos nevén a SARS-CoV-2 miatt rendhagyó a tavaszunk – utánanéztem, hogy vajon van-e máris tudományos szakirodalma a…
A Bor és Piac szerkesztősége idén is kiírta a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka pályázatot. Június elsején megnyílt a szavazás lehetősége.
A napról napra megjelenő technológiai újításoknak köszönhetően útjainkon a gépkocsik, otthonunkban a konyhagépek, vagy karunkon az óra szinte már önálló életet élnek. Az innovációk kényelmesebbé…
Növényvédelmi előrejelzést készített a Tokaji borvidékre a július 22-28. közötti időszakra a Tarcali Kutató növényorvosa, Pableczki Bence.
A Kovács Nimród Winery 2016-os Furmintja a tulajdonos elsőszülött unokája után kapta a Sky nevet.
A leggazdagabb magyarok listáján is szereplő, többek között a logisztikai iparágból ismert Wáberer Györgyöt nevezték ki a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztossá – írta meg…
Minden eddiginél több, 775 minta érkezett Magyarország egyetlen nemzetközi borversenyére, a VinAgorára, melynek zsűrije 7 nagyarany-, 140 arany- és 94 ezüstérmet, 6 Champion díjat, valamint…