Az évjárat ifj. Lőrincz György szemével

Rendkívül izgalmas és tanulságos évjárat volt számunkra a 2020. Hasonlóan indult az év mint 2019. Kevés csapadékunk volt télen és tavasszal is, bár ennek ellenére szépen, a megszokott időben indult a rügyfakadás és a hajtásnövekedés is.

Az előző évhez hasonlóan megint kaptunk csapadékot bőségesen június-júliusban, de idén talán már kicsit felkészültebben ért minket, így a növényvédelmet időben el tudtuk kezdeni. Emiatt a gombás betegségek, a peronoszpóra és a lisztharmat csak viszonylag későn jelentkeztek az ültetvényekben. Egyedül a feketerothadás károsított egy-egy helyen nyár közepéig.

A szép augusztusi és szeptemberi időjárás finom gyümölcsök reményét kínálta. Úgy éreztük, hogy ebben az évben nagyon jól sikerült a zöldmunkákat és a fürt-terheléseket megoldanunk. Valójában azonban 20 %-al alálőttük a tervezettnek a terméseket. Az idei átlaghozamunk 38 q/ha lett. Ki jött a tapasztalatlanságunk, könnyebbek voltak idén a fürtök.

A szüret első fele nagyon jól sikerült. Izgalmas összetételűek a fehér borok, melyek erőteljes ízekkel és jó zamatokkal rendelkeznek, és a korábban szüretelt kékszőlők is, mint a Pinot noir, Merlot reményteljes üzenetet kínálnak. Október elején elkezdődött egy nagyobb esős periódus, cc 9 nap alatt 100 mm-ert megközelítő csapadékot kaptunk! Bár tudjuk, hogy az ősz ezzel járhat, ám kicsit elszomorodtunk. Az esőt követően pár nappal elkezdtük a későbbi kékszőlők szüretét, a végére maradt Cabernet franc egy részét azonban már nem szüreteltük le. Egy-két dűlő Kékfrankos borai azonban szép karaktereket kínálnak. Összességében könnyebbek lesznek a vörösborok, de bízunk benne, hogy egyensúlyos, finom tételeket tudunk majd házasítani.

Hálásak vagyunk, hogy szüretelhettünk és hogy ilyen izgalmas évjáratban edződhetünk.

(Forrás: St.Andrea)