Kalandos a szűk, kanyargó úton felfelé hajtani a Csobánc tetejét megcélozva, ahol aztán végre örül az ember, amikor megpillantja a „Lassíts! – Megérkeztél! – Ez már a Paradicsom!” – táblákat, ami azt jelenti, hogy az ember megérkezett a von Beőthy Pincészethez. A jeles borásszal visszatekintettünk megtett pályájára, kiértékeltük az idei szüretet, és rangos elismeréseiről is szó került.
- Honnan indult az elhivatottság, a nagy lendület, hogy egy fehérszőlős borvidékre kékszőlőt telepíts?
A dolog ott kezdődött, hogy én a kilencvenes évek közepén voltam Kaliforniában, ahol csodálatos borokat kóstoltam, nagyszerű vörösborokat ittam. Úgy éreztem, Kaliforniában a Cirfandel az valami csoda, életem egyik legnagyobb vörösbor-élménye. Akkor ott már eldöntöttem, – mivel mindenképpen erre a hegyre akartam jönni, ami gyerekkori vágyam volt – hogy vörösborral akarok itt elsősorban foglalkozni. Hát fel voltak háborodva itt a hegyen, hogy én kékszőlőt akarok ide telepíteni. Szeremley Hubával, Gál Tibivel nagyon jóban voltam, sokat jártunk erre-arra az országban, meg voltunk együtt Meránóban is megismerni az olasz borászatot. Nagy elhivatottság volt mindhármunkban abban, hogy megmutatjuk, Magyarország mire képes. Szóval kifejezetten vörösbort akartam, kapcsolatban voltam a Pannon Bormíves Céhhel is. Már nekik is beharangoztam még az indulásom elején, hogy az igazi nagy vörösborok Magyarországon a Balaton-felvidékről fognak jönni.
- Csakhogy itt gyakorlatilag üdülőtelek árban vannak a szőlőparcellák!
A Balaton környékén a szőlőművelés fenntartása nagyon küzdelmes feladat, mert az üdülőhelyi jelleg egyre nyomatékosan telepszik rá a tájra, és visszaszorítja annak lényegét, a szőlőt. Hubával sokat beszélgettünk arról is, hogy a Balaton-felvidék soha nem lesz ott a világ legnagyobb üdülőhelyi desztinációi között, míg a Badacsonyi, Balaton-felvidéki szőlőterület a tanúhegyekkel a világ legcsodásabb borvidékei közé tartozik. Ebből a szempontból is örök elismerésem illeti Szeremley Hubát, Laposa Jóskát, hogy művelik a hegyet, mert különben sokan feladnák. Szóval én már az elején letettem a garast a vörös mellett, és el is kezdtem ültetni a kékszőlőt. Elég rendesen csúfoltak is vele. Így 2010-ig nem is nagyon mertem a boraimat bemutatni, 2010-ben mutattam be boraimat a Decanternek, mert azt tudtam, hogy ott Master of Wine-ok vannak, hiszen itt a helyi versenyeken legföljebb bronzéremre méltatták a boraimat. Itt hirtelen az én 2006-os Pinot Noirom lett a kiállítás legjobb magyar vörösbora, fehérborban pedig a szintén 2006-os Chardonnay-m is aranyérmes lett.
- Milyen elképzeléseid voltak a kialakítandó borstílusodra vonatkozóan?
Találtam még az 1800-as évekből egy bikavér-leirást, ami nekem nagyon tetszett. Lényege a savgerinc, selymesség, izgalom, és mélység létrehozása öt fajtából. Most már csak ki kellett találnom, milyen komponensekkel tudnám erről a hegyről ezeket a követelményeket kielégíteni. Végül úgy gondoltam, legjobb ha a savgerincet a Kékfrankos, a selymességet a Pinot Noir, az izgalmat a Syrah meg a Kadarka, míg a mélységet a Merlot hozza. Ebből az öt fajtából legelőszőr 2001-ben készült el a házasításom, amit büszkén vittem az OBI-ba, ahol érdeklődtek a bor neve iránt, én meg rávágtam persze hogy Bikavér! Akkor még nem éltem állandó jelleggel Magyarországon, nem tudtam hogy ezt a megnevezést csak Szekszárd és Eger használhatja, hiszen a korábbi nyugat-Németország boltjainak polcain találkozgattam még Kunsági Bikavérrel is egy márka nyolcvanért.
Akkor elgondolkodtam azon, hogy itt van a fejem felett Csobánc vára, ami a kurucoké volt valaha. Ha már Bikavér nem lehet, akkor legyen Kurucvér, gondoltam. Ugyanúgy büszkén mentem be az OBI-ba, mondván hogy rátaláltam a megfelelő elnevezésre. – Na hát, szó se lehet róla! – volt a válaszuk. Van egy ilyen nevű festőszőlő Egerben, amiből ugyan nem lehet bort készíteni, de azért még az elnevezés foglalt. Akkor már nagyon rákattantam a Kurucvér megnevezésre, így bementem a Szabadalmi Hivatalba, megkérdeztem, hogy ez a név foglalt-e. Kiderült hogy nem, így aztán már 2001-ben megvettem és levédettem. Azóta ez a megnevezés az enyém.
- Már hordóba kerültek a boraid, milyen érzésekkel zártad ezt az évet?
Ez egy nagyon érdekes év volt, annyiból volt különleges, hogy nagyon nagy szárazsággal jöttünk ki a télből. Itt a Badacsonyi Borvidéken konkrétan hiányzott tavasszal 300 mm eső, ami nagyon sok, az éves átlag csapadéknak majdnem a fele. A szőlő persze ennek ellenére szépen kihajtott, de az összes tartalékot felhasználta. Ezzel mentünk el a virágzásig. Pont a virágzást követően jött meg végre az eső. Annyi eső ugyan nem esett hogy a lemaradást behozza, de azért szép fürtök alakultak ki. Minden két hétben kellett hogy legyen egy kis eső, és valóban minden két hétben meg is jött az eső, így lett egy mennyiségileg közepes termés nagyszerű minőséggel, ami harmonikus borokat adott számomra, én egyébként sem vagyok a magas alkoholtartalom mellett.
- Pár éve boldogan koccinthattunk, amikor megkaptad a Par Excellence díjat. Hogyan értékeled ezt utólag?
Büszke vagyok rá, hogy a Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence díjára méltónak talált, mert ki az, aki a te munkásságodat végső soron mérlegelni tudja? A fogyasztót a marketing befolyásolja, miközben a szakmának megbízható az ítélete. Előttem Heimann Zoltán kapta, utánam Kovács Nimród. Egy olyan sor, melynek elismerés a részévé lenni.
(DékányT)
