Villa Sandahl: Világszám!

És ez nem csak egy fellengzős felütés, hanem valóság. Már az is egyedi, hogy egy svéd borász Rajnai Rizlinget művel elzászi protokoll szerint a Badacsony tetején, de természetesen a produktum csupán ettől még nem lenne méltó világhírnévre. Viszont az, hogy a földkerekség legarisztokratikusabb bora, – mely elsősorban a hűvös, párás Rajna,- és Mosel-menti völgyekben szerzett magának rangot – mit tud egy vulkanikus talajon kifejezetten száraz, meleg déli kitettségben, az csakis a Villa Sandahl boraiból derül ki.

A megszokott gyakorlat szerint egy borászat úgy jön létre, hogy egy borász beleszületik egy adott borvidékbe, ahol az adott fajtákkal vág bele a borászkodásba. A másik megközelítés pedig úgy működik, hogy van valaki, aki beleszeret a borokba, járja a világot, végig látogatja a legnevesebb borvidékeket, legismertebb borászatokat a földgolyón, majd pár évtizedes ismerkedés után konkrétan összeáll benne hogy milyen bort szeretne készíteni, és ahhoz kiválogatja a legjobb elérhető szőlőterületet a világon, az általa legjobbnak tartott fajtával, és előre tudja, hogy konkrétan milyen jellegű bort szeretne készíteni. Ez utóbbi, ritkább kategóriába tartoznak a Sandahl fivérek.

Kilátás a Sandahl Pincészettől

Megkedvelték ezt a szőlőfajtát, megismerkedtek tulajdonságaival – melynek lényege, hogy míg más szőlőfajtáknál a szürethez közeledve a természetes cukorszint nő miközben a savtartalom csökken, a Rajnai Rizling képes úgy tovább érni, hogy a cukorszintje nőjön, savassága viszont többé-kevésbé stabil marad – és belevágtak a kalandba.

De hogyan is történt mindez? A visszapillantásra jó alkalmat adott, hogy októberben borszakírók, újságírók egy csoportja ellátogatott a Sandahl-birtokra, ahol Palkó Zsolt főborász kalauzolta körbe a társaságot a birtokon. A sajátságos pandémia-helyzet miatt a tulajdonos Christer Sandahl skype-kapcsolaton keresztül számolt be elmúlt csaknem 20 esztendejükről a birtokon.

Christer Sandahl skype-kapcsolaton keresztül számolt be elmúlt csaknem 20 esztendejükről a birtokon.

Mint annyi más esetben, a véletlennek (vagy sorsszerűségnek?) itt is fontos szerepe volt. 2003-ban Budapestre látogatva útközben pillantották meg Badacsony impozáns hegyét, és valószínűleg akkor már beágyazódott a fejükbe a gondolat, hogy ez egy járható út lenne.

A Villa Sandahl egy svéd testvérpár, Christer és Thord Sandahl, valamint Christer felesége, Gunnel tulajdonában álló borászat. Christer mérnöknek tanult, először saját céget alapított, majd nyugdíjba vonulása előtt nagy multinacionális cégeknek dolgozott. A borok világába felesége vezette be, első közös útjuk a Rhone-völgyébe vezetett, melyet minden évben egy másik borvidék követett, a borkóstolás szenvedélyükké vált.

2004-ben már tudatosan néztek körbe a világon, az előző évi emlék meghatározó volt, és Magyarország küszöbön álló EU-csatlakozása ehhez a biztonságos kereteket is megadta. Kínálkozott egy szép terület is, melyet tulajdonosa, Pettenkoffer Zsuzsa (a Magyar Bor Akadémia tagja) felajánlott megvételre, mivel kezdte magát idősnek érezni egy ekkora terület művelésére. Korábbi elképzeléseik alapján a megfelelő terroir és az annak megfelelő fajta összhangjáról egyértelmű volt, hogy választásuk a Rajnai Rizlingre esett, hiszen az értékes dűlők szőlői csakis magas minőségű borok alapanyagául szolgálhatnak. Ezt megerősítette megfigyelésük, hogy a badacsonyi mikroklíma mellett a déli fekvésű dűlőkön a legtöbb fehér szőlő egyensúlytalan bort ad. Olyan fajta kellett, amely később indul érésnek, illetve amelynek a savai a nagy nyári melegnek is ellenállnak. Ez a savasság segíti abban is, hogy a palackban is csodálatosan érjen, rafinált illatot és zamatot fejlesztve akár egy-két évtized távlatában is.

Kései szüretre készül idén is a Villa Sandahl 

Nem volt egyszerű az indulás, bár 2004-ben nagy eufóriát jelentett számukra az új kaland, első szüretük. A feldolgozás túl problematikus lett volna feldolgozó híján, így a 2005-ös termésüket szőlőként értékesítették. Időközben rátaláltak a Cezar Winery tulajdonosára, Császár Istvánra, aki épp azokban az években építette fel Nagyradán borászatát Svéd állampolgárként, így könnyen megértették egymást, meg egymás problémáit. 2006-tól így Nagyradán dolgozták fel a termést, ám a hosszú szállítási útvonal miatt ez korántsem volt egyszerűnek nevezhető procedúra. 2010-től aztán már Badacsonyban oldották meg a borkészítést, kezdetben az akkori Laposa-pincészetnél, miközben 2008-ra felépült a borászat székháza, majd feldolgozót is béreltek a Szeremley-birtoktól. A siker beindult, a VINCE magazin magasra értékelte hatodik szüretük eredményeként készített borukat.

Mára megtalálták azt a csapatot, aki hisz bennük. Jelentős lépés volt történetükben, hogy találkoztak egy elzászi bortermelővel, Fabien Stirnnel, akitől tanácsokat és egy receptúrát is kaptak. Jelenleg összesen 10 hektáron – a Kezdet, a Magány, a Püspökudvar, az Ekkő, a Püspökkert valamint a Gróf-domb elnevezésű dűlőkön – alacsony terméskorlátozást alkalmazva, (ami számokban kifejezve 4-5 tonna/hektárt jelent) – gazdálkodnak, évente 8-10 ezer bort palackoznak.

A Rajnai Rizling a világ legarisztokratikusabb borát adja

Víziójuk nem kevesebb, mint világhírű borokat készíteni a badacsonyi dűlőikről. Fő alapelveik a minőség, egyéniség és a szenvedély. Álmuk, hogy Badacsony újra felkerüljön az őt megillető helyre a világ boros térképén. Véleményük szerint minden esély meg van rá, mert a szőlőterületekben megvan az ehhez szükséges potenciál.

A szüret időpontját mindig a gyümölcs érettségéhez igazítják, mivel teljes fenolos érettségi állapotában szedik a szőlőt, így igyekeznek a lehető legkésőbbi időpontra kitolni a szüretet. Nem csak dűlőszelekciót alkalmaznak, hanem a préselés során kinyert mustot is osztályozzák, és elkülönítik minőség szerint. Már rögtön szüret után kialakul egy elképzelés, hogy milyen a potenciálja az adott mustnak, és három kategóriára bontva külön erjesztik. A felső kategóriás boroknál a legszebb mustfrakciókat házasítják. Azokat a mustfrakciókat, melyek nem teljesítik a minőségi elvárást, nem dolgozzák fel. Csendes működést biztosító élesztőt használnak, ami már 6o Celsiuson is beindítja az erjedést.

Palkó Zsolt főborász (középen) kalauzolta körbe a társaságot a birtokon.

Meggyőződésük, hogy ha hosszútávon ezzel a módszerrel dolgoznak, akkor boraik bekerülhetnek a nemzetközi borpiac elitmezőnyébe. Rövidebb távú stratégiai céljuk ehhez illeszkedve jelen pillanatban az export piacaik megerősítése. 2020-ra egy minőségileg stabil, és mennyiségben is megfelelő borkészlettel rendelkeznek főként a 2017-2018-2019 évjárat boraiból, ami biztos alapot jelent az export piacokat megcélzandó nemzetközi marketingstratégia kialakításához és a belföldi kereskedelem megerősítéséhez.

Aki tehát kedvet érez ahhoz, hogy valami különlegességet megkóstoljon, nem fog csalódni, ha becserkészik egy-két palackot ezekből a varázslatos tételekből. Boraik különlegességéhez hozzájárul a Christer által rendszeresen emlegetett formabontó, „out of the box” gondolkodás, mely címkéik kinézetében is visszaköszön. Az extrém címkéket Christer saját maga tervezi, ő találja ki a borok elnevezését is, melyhez inspirációul az adott év aktualitásai, események, tapasztalatok szolgálnak.

Az extrém címkéket Christer saját maga tervezi

A Villa Sandahl borait kóstolni vágyókat a Sandahl vendégházban nem csak a nagy kóstolóasztal várja, hanem négy, csodás kilátással rendelkező vendégszobájukkal szálláslehetőséget is kínálnak, a Borászat háziasszonya, Mozdény Judit gondoskodik a kellemes tartózkodásról.

További információk:

Tel:        +36 30 530 4739, +36 70 610 7255                                                             +36 30 9220 569

Web: www.villasandahl.com

Facebook és Instagram: @VillaSandahl

(Dékány Tibor)