A klasszikus angol reggelitől a glutén- és tejmentes gofriig
Késő reggeli, korai ebéd, vagyis brunch! Bár Magyarországon csak az utóbbi években kezdett elterjedni, a hétvégi pihenés szerelmeseinek biztosan ez a kedvenc étkezése, ráadásul mostantól…
Késő reggeli, korai ebéd, vagyis brunch! Bár Magyarországon csak az utóbbi években kezdett elterjedni, a hétvégi pihenés szerelmeseinek biztosan ez a kedvenc étkezése, ráadásul mostantól…
Ma kezdődik a Bajai Halfőző Fesztivál, amelynek csúcspontja ezúttal is a szombati halfőzés lesz; a tüzet a színpadon felállított bogrács alatt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek…
A nyár legkedveltebb üde frissítőjéről elnevezett fesztivál, az ország egyedülálló „rózsaszín fesztiválja”, amelyet 2011 óta rendeznek meg, s azóta a település második legnagyobb rendezvényévé nőtte ki…
MOST néven indul el az a számos országot átfogó konzorcium, amelyet a magyar Hangvető vezet és amely az EU Kreatív Európa programjának egyik idei kiválasztottja lett. Magyar pályázó konzorciumvezetőként…
Tokaj júliusban is sok érdekes programot tartogat az idelátogatók számára. Tokaji városnéző séta Tokaj, 2019. július Ismerkedés Tokaj nevezetességeivel, a városhoz kötődő történelmi személyekkel. VI….
A Lupa idei gasztroestjeinek egyik leglátványosabb eseménye ígérkezik július 11-én, amikor Budapest tengerpartjának pálmafás környezetében megtudhatjuk, hogyan kell kifilézni és elkészíteni professzionális módon a „mélyvizek…
A belföldön termelt és eladott, oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel (OFJ) ellátott fehérborok átlagos feldolgozói értékesítési ára az idén májusban 17,9 ezer forint volt hektoliterenként….
A világ egyik legnagyobb presztízsű borversenyén, a londoni International Wine Challenge-en az aranyérmes borok közül választják ki a legjobbak közül is legjobbakat, ezek kapják az úgynevezett Trófea-díjat. Ez az elismerés idén már negyedik alkalommal került a somlói Tornai Pincészethez….
Nyilvánosságra hozták az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) és a tudományos életben egyaránt kiemelkedően teljesítő Pro Scientia Aranyérmes hallgatók, valamint a tehetségeket támogató Mestertanár Aranyérmes…
A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat kiemelt feladatának tekinti a zökkenőmentes vérellátás megszervezését, amely a nyári hónapokban talán még inkább nehezebb feladat. Sokan,…