A helyi Kövecs-hegyen, a Bussay birtokon avattak az elmúlt héten keresztet a 2014-ben elhunyt dr. Bussay László orvos, borász tiszteletére. A felállított kereszttel és a zászlóval egyben a magyarság megmaradására is emlékeznek.
Ő az a vidéki orvos volt, aki soha nem kapcsolódhatott ki, aki nem mehetett szabadságra, mert ő volt helyben az orvos. És ha moziba ment, akkor a jegyszedő-néni odacsoszogott hozzá a zseblámpájával, és kihívta az előadás felénél:”-jöttek a doktor úrért!” Neki mennie kellett, mert valahol valaki szenvedett, és őreá várt, hogy meggyógyítsa. Kitűnő diagnoszta volt, ami mély emberismeretében gyökeredzett.
Bussay doktor sorra kapta hálából a betegektől a rissz-rossz boraikat, ő pedig tudta, hogy ez a termőterület többre képes. „Doktor úr!” – érkezett hozzá egyszer egy paciens – „van egy eladó szőlőterületünk, nem akarná megvenni?” Bár Bussay doktor biztos volt benne, hogy éppen nem kíván telket venni, talán udvariasságból, talán kíváncsiságból mégis kiment megnézni a területet. Egy termetes fügefán akadt meg a tekintete, tele gyümölccsel. „Na, ha egy legalább negyedévszázados fügefa ilyen kiválóan érzi itt magát, akkor ez nagyszerű terület lesz a szőlő számára is!” – gondolta magában, és megalkudott a birtokra. A birtok aztán persze nőtt, növögetett, amit nem volt túl egyszerű menedzselni orvosi hivatalának folyamatos ellátása mellett. A 7 hektár nagyjából teljesítőképességének maximumát jelentette.
Nem könnyű ott borászkodni, ahol nemigen vannak minták, társak, kollégák, ahol nincs egy etalon, egy vezéregyéniség. Elsősorban is el kellett sajátítania a borászat tudományát, aztán ki kellett találnia, hogy mire alkalmas a terroir, valamint azt, hogy mit kíván ott a szőlő. Bussay doktor kitartó volt, autodidakta módon, szakkönyvekből sajátította el a borászat alapjait. Rájött néhány nagy alapigazságra mindeközben. „A borászat nem gépészet. Ha egy egzakt tudományt elsajátítok, azt hiszem, mindent tudok, pedig Isten egy éves termésnél simán bebizonyítja, hogy kiscsikó vagyok, nem tudok semmit. Itt nyugalomra és alázatra van szükség. Szerencsére mindkét szakmám erre késztet. Megtanultam, hogy a kérges kezű, lehajtott fejű és szűkszavú embereknek több van a fejében, mint a hangosaknak.” – mesélte magáról.
Későn ismertünk rá zseniális egyéniségére, és mire megismerhettük, már vette is kalapját, és távozott közülünk. Kosztolányi mondta Babits temetésén: „Közöttünk élt, de nem közülünk való volt.”- a doktor urat is így tiszteljük. Tiszteletére létrejött a Bussay emlékdíj, és most az emlékzászló is, amit az elmúlt héten avattak.
A 26 méter magas keresztet rajta a nemzeti színű zászlóval Bussay László baráti köre állíttatta. A társaság minden évben megemlékezik a borászról halálának évfordulóján. A barátok részéről Horváth Tihamér a rendezvényen elmondta, hogy Bussay Lászlótól barátságot, hit és tudatbeli tápot is kaptak. Tavaly határozták el, hogy megvalósítják a borász azon ötletét, hogy a hegyhátakra keresztet állítanak, mely mozgalom által, ha ahhoz minél többen csatlakoznak, a keresztek és rajtuk a zászlók behálózzák az országot a határoktól Budapestig. – A kereszt a hitet, a zászló a nemzetközösségünket jelenti és üzeni, hogy katolikusok vagyunk és nemzetben akarunk élni – emelte ki Horváth Tihamér.
Az ünnepségen beszédet mondott dr. Surján László, korábbi miniszter, majd a keresztet és a zászlót Tüske József plébános áldotta meg. Az eseményen részt vett dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés részéről.
(Dékány Tibor, forrás: zaol.hu)
