Rekordszámú borászat és új magyar borarculat – Az MTÜ beszámolója a ProWeinról

A Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából Magyarország idei részvétele minden eddiginél sikeresebb volt a bor és szeszesital ágazat legjelentősebb szakvásárán, a 2019. március 17. és 19. között megrendezett 25. ProWein Düsseldorf borvásáron. Az ország mind a hat borrégióját képviselve rekordszámú, 39 magyar pincészet mutatta be borait a 320 négyzetméter alapterületű, látványában teljesen megújult magyar standon. Itt mutatkozott be először a nemzetközi közönség előtt a magyar bor új márkakoncepciója, melynek középpontjában az alkotó ember áll: a magyar borász.

Magyarország hagyományosan minden évben képviselteti magát a világ legnagyobb borvásárán, a ProWein Düsseldorfon. A vásár 1994 óta ad otthont a borszakma legfontosabb nemzetközi képviselőinek és elsőszámú találkozóhelye a világ borászatainak, borkereskedőinek, borszakíróinak, importőröknek és véleményvezéreknek.

Magyarország számára az idei megjelenés különösen jelentős volt. Egyrészt rekordot döntött a részt vevő magyar borászatok száma: hazánk még sosem képviseltette magát közel 40 borászattal közösségi magyar standon. Emellett a ProWein Düsseldorf keretében debütált a nemzetközi szakmai- és nagyközönség előtt az új magyar bormárka. A márkakoncepciót március 1-jén, a Borjog és Bormarketing Konferencián mutatta be az MTÜ, amelynek mentén épülnek fel mostantól a nemzetközi kiállítások magyar standjai is.

A magyar standot hatalmas érdeklődés övezte, amely számos különleges programot kínált az érdeklődőknek.  A közönséget 11, teltházzal zajló mesterkurzus vezette végig a magyar borok sokszínű világán, melyeket a borszakma nemzetközileg is elismert képviselői tartottak, közöttük öt Master of Wine címmel rendelkező előadó. Így előadott többek közt Tim Atkin Master of Wine, akit számos nemzetközi szaklap a világ egyik legbefolyásosabb borkritikusának nevez. Atkin előadásának témája a magyar bor csúcstermékének számító Tokaji Aszú volt. Emellett olyan témákban vehettek részt mesterkurzuson az érdeklődők, mint „A balatoni borrégió északi és déli partja”, „Tokaj: hagyományok és trendek”, „Jellegzetes magyar fajták”, „Hűvös klímájú borvidékeink” vagy „Villány két arca”.

A bor mellett a hazai gasztronómia is szerepet kapott a standon. Forrai Miklós séf készített borkorcsolyákat a vendégeknek, így a jellegzetes magyar alapanyagokkal és ételekkel is megismerkedhetett a közönség. A kiállítás második napján az egyre népszerűbb, kötetlen hangulatú Bar Time Budapest! fogadás zárta a magyar stand aznapi programjainak sorát. Az eseményt Horváth György és Torzsa Gabriella zenei előadása kísérte.

A Magyar Turisztikai Ügynökség évről évre egyre nagyobb számú borászatnak nyújt lehetőséget a bemutatkozásra azzal a céllal, hogy népszerűsítse a magyar borkultúrát, növelje a magyar bor nemzetközi presztízsét, elősegítse a borexporttal kapcsolatos üzleti lehetőségek bővítését és népszerűsítse Magyarországot, mint borturisztikai desztinációt.

A közösségi magyar standon résztvevő borászatok listája:

  • Babits Pince
  • Balassa Bor
  • Barta Pince
  • BB
  • Bodri Pincészet
  • Carpinus Borászat
  • Dereszla Pincészet
  • Fischer Borászat
  • Füleky Pincészet
  • Garamvári Szőlőbirtok
  • Gedeon Birtok
  • Gilvesy Pincészet
  • Gizella Pince
  • Gróf Degenfeld Szőlőbirtok
  • Heimann Családi Birtok
  • Heumann Pincészet
  • Hilltop Neszmély
  • Koch Borászat
  • Kovács és Lánya Borászat
  • Kristinus Borbirtok
  • Kvaszinger Borászat
  • Landmark Tokaj
  • Linzer-Orosz Borászat
  • Nagygombos Borászat
  • Pajzos Tokaj
  • Pannon Tokaj
  • Pannonhalmi Apátsági Pincészet
  • Patricius Borház
  • Pfneiszl Pincészet
  • Royal Tokaji
  • Szeremley Birtok
  • Taschner Bor- és Pezsgőház
  • Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok
  • Tornai Pincészet
  • Törley Pezsgőpincészet
  • Vida Családi Borbirtok
  • Vincellér Ház
  • Zelna Borászat
  • Zsadányi Pincészet

(Forrás, fotó: Mabgyar Turisztikai Ügynökség, Hungary at ProWein)