Környezetbarát művelésre áll át a Somló

B 018

A Borjog és Bormarketing Konferencia 2019 számos izgalmas kérdést dobott fel, számos érdekes előadást adott, azonban talán kétségkívül legnagyobbat Baráth Sándor, a Nagy-Somlói Borvidék elnökének előadása szólt, melyben bejelentette, hogy a borvidék 2023 január 1-től átáll az ökológiai művelésre.

Mint Baráth Sándor elmondta, Először csak beszélgetések szintjén merült fel, mi lenne, ha a Somlón eredetvédett bor csak organikus lehetne? Az érvek-ellenérvek során idővel odáig jutottak, hogy „ha már lúd, legyen kövér” vagyis, akkor már csak organikus bort lehessen forgalomba hozni, hiszen az nem működne, hogy a környezetemben „össze-vissza permeteznek a gyümölcsösben”, tehát az jelentené a gyökeres szakítást a múlttal, ha kizárólag organikus növényvédelemre legyen lehetőség az egész borvidéken!

On 0578

Baráth Sándor, a Nagy-Somlói Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke

A beszélgetéseket idővel előterjesztés követte, és a javaslat a Nagy-Somlói Borvidék Hegyközsége Közgyűlése elé került, ennek alapján hozták meg határozatukat, ami így szól:

KGY-2018/50. (XI.21.) sz. határozat: A Nagy-Somlói Borvidék Hegyközségének közgyűlése 135 igen, 4 nem szavazattal, 39 tartózkodással megszavazza, hogy a mellékelt program alapján történő négyéves átképzés után, 2023. január 1-től a Nagy-Somlói Borvidék egységesen áttér az ökológiai művelésre.

Még az előterjesztőket is meglepte, hogy ilyen nagy többséggel, a fenntartható környezetbarát művelés melletti elkötelezettséggel, ilyen határozott kiállással hozták meg a hegyközségi tagok a döntést. Az is felemelő érzés, hogy nem a nagytermelők nyomták át a határozatot, hanem a kistermelők között teljesen hasonló, ha nem egyértelműbb volt a támogatók aránya.

A Nagy-Somlói Borvidék részéről mindez egy olyan nagyléptékű kezdeményezés, amely nem csak a Nagy-Somlói borvidéknek, hanem az egész magyar borágazatnak is utat mutat, és jelentős marketing előnyt biztosíthat, hiszen a világon először teszi meg egységesen egy egész borvidék ezt a lépést.

B Somló 230

Természetesen egy ilyen nagyívű kezdeményezés nem valósulhat meg egyik napról a másikra, most négy évi átképzés következik, beltéri oktatás, terepbejárás, kísérletek, belföldi tanulmányutak, külföldi tanulmányutak. A képzés legfontosabb témái: tápanyag-utánpótlás, a károsítók biológiája, életmódja, növényvédelmi bemutatók, élőmunka igény csökkentése megoldásai, borkészítés öko minősítéssel. 2023-tól következik a döntés értelmében az átállás a Biokontroll H/Öko-garancia Kft-vel való szerződéssel. Ha mindez az elképzelések szerint történik, akkor 2026-tól minősített organikus borvidék lehet a Nagy-Somló.

A lépés példajellegű lehet. Természetesen nehéz elképzelni, hogy sok borvidék fogja követni a somlói példát, de mindenképpen ösztönzést jelenthet akár borvidéken belüli kisebb körzeteknek is hasonló lépések megtételére.

(Dékány Tibor)