Rekordszámú nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre

Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre. A siófoki díjátadón a legjobbaknak járó SynVino-díjakat ebben az évben a Bárdos és Fia Pincészet, a Béres Szőlőbirtok, a Koch Csaba Vin Art Pincészet és a badacsonyi NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kapta.

„Rendkívül örömteli számunkra, hogy ebben az évben ismét újabb rekordot jelentő, összesen 559 nevezéssel rendeztük meg – immár tizennyolcadik alkalommal – az országos borversenyünket. A 2019-es versenyre 21 borvidékről érkeztek nevezések, kiemelt számban képviseltették magukat a kunsági, a tokaji, a szekszárdi, a mátrai és a neszmélyi borok” – ismertette Vajda Beáta. A Syngenta marketingvezetője kifejtette: „az elmúlt két évtizedben jól látható fejlődésen ment keresztül a magyar borászat és szőlészet, amely egyre fontosabb szereplővé vált a hazai és nemzetközi gasztrokultúrában. A magyar borászok magas szintű technológiát alkalmazva évről-évre egyre magasabb szintet érnek el, még olyan időjárási szempontból nehéz évjáratokban is, mint a tavalyi”.

Az elmúlt esztendő a szőlő termesztése szempontjából nem tekinthető szokásos évnek, értékelt Varga Zoltán. A Syngenta szőlő kampánymenedzsere szerint több mint 100 esztendeje volt utoljára olyan évjárat, amikor a szőlő fakadása és a virágzása közt csupán 30 nap telt el. A szélsőséges klimatikus tényezők miatt az elmúlt évben komoly szakmai kihívásoknak kellett megfelelniük a szőlő növényvédelmet irányító szakembereknek, ám az eredmények azt mutatják, többségük jól vette az akadályokat. A múlt évben 65 ezer hektáron leszüretelt szőlő mennyisége 500 ezer tonnát tett ki. Ebből mindegy 3,5 millió hektoliter bort lehet előállítani, amely nemcsak mennyiség szempontjából, de minőségét tekintve is jónak tekinthető, tette hozzá Varga Zoltán.

A borverseny siófoki díjátadóján a legjobb boroknak járó SynVino-díjat a Bárdos és Fia Pincészet 2018-as Pinot Noir-Cabernet Sauvignon Roséja, a Béres Szőlőbirtok és Pincészet 2016-os 6 puttonyos Béres Tokaji Aszúja, a Koch Csaba Vin Art Pincészet 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je, valamint a badacsonyi NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet 2016-os Szürkebarát bora kapta. Nagyarany elismerést vett át a zsűritől a Grand Tokaj 2013-as 5 puttonyos Grand Tokaj Tokaji Aszúja és a Tolcsva Bor Kft.-Sajgó Pincészet 2014-es Tokaji 5 puttonyos Aszúja. Rajtuk kívül 116 arany, 302 ezüst és 118 bronz elismerést osztottak ki a nevezők között.

A 2018-as évjáratú borok szépen mutatkoztak be a Syngenta idei borversenyén is, 48-at aranyéremmel ismertek el az zsűrit alkotó szakértők, a mátrai Bárdos és Fia Pincészet pedig a legjobbaknak járó SynVino-díjat is megkapta. A verseny legrégebbi évjáratú bora a Csubák Családi Pincészet 2000-es 6 puttonyos aszúja is aranyérmet kapott.

„Összességében nagyon színvonalas borversenyt könyvelhetünk el ebben az évben is. A borászatok nagy számban vettek részt a megmérettetésen és külön öröm, hogy minőségi borokat mutattak be. Mindezt jól mutatja, hogy a mezőny 20 százalékát arany-, több mint 50 százalékát ezüstéremmel tüntette ki a zsűri. Az elmúlt évi rekordtermés nemcsak mennyiségében, de minőségében is jó évjárat. Ebből az évből kiemelném a rozékat, az illatos fehér fajtákat, például az Irsai Olivért, amelyből kiváló borok készültek, de találkoztunk kitűnő 2018-as vörösborokkal is. A szőlő és borágazat az elmúlt években egyértelműen fejlődő ágban van, ez jól lemérhető az idei borversenyen is” – értékelt Nyitrainé dr. Sárdy Diána egyetemi docens, a Szent István Egyetem Borászati Tanszékének vezetője, a zsűri elnöke.

Aranyérmet nyertek a következő tételek:

Bujdosó SzőlőbirtokMerlot2015Balatonboglári
Bujdosó SzőlőbirtokBrut Rosé pezsgőBalatonboglári
Bujdosó SzőlőbirtokCirkáló2017Balatonboglári
Rád-Vin Kft.Chardonnay2018Balatonboglári
Balogh Pincészet – Baloghné Király MónikaCabernet Franc2017Balatonfüred-Csopaki
Balga IstvánBéke Egri Vörös Cuvée Superior2014Egri
Bíró és Fia PincészetEgri Bikavér2012Egri
Dula PincészetTerézia Cabernet2009Egri
Egri Korona Borház-DemjénJumurdzsák2014Egri
Ostorosbor Zrt.Egri Bikavér Superior2016Egri
Ostorosbor Zrt.Olaszrizling2018Egri
Ostorosbor Zrt.Egri Cabernet Sauvignon2016Egri
Ostorosbor Zrt.Egri Rosé2018Egri
Ostorosbor Zrt.Irsai Olivér2018Egri
Petrény WineryArany Muskotály2018Egri
Varga Pincészet Kft.Aranymetszés Friss Sauvignon Blanc2018Egri
Agárdi Csóbor PincészetAgárdi Irsai Olivér2018Etyek-Budai
Agárdi Csóbor PincészetAgárdi Kékfrankos Rosé2018Etyek-Budai
Hochbaum TamásCuvée 222018Etyek-Budai
L. Simon BorászatGárdonyi „Sárgarigó” Chardonnay2018Etyek-Budai
Lics PincészetPákozdi Cabernet Sauvignon Barrique2016Etyek-Budai
Csanádi SzőlőbirtokChardonnay2018Hajós-bajai
Csanádi SzőlőbirtokKékfrankos- Kadarka Siller2018Hajós-bajai
Csanádi SzőlőbirtokKadarka Rosé2018Hajós-bajai
Koch BorászatFrisch Kadarka2016Hajós-bajai
Szemerey PinceSiller2017Hajós-bajai
Szemerey PinceCosmopolita2018Hajós-bajai
Birkás Pincészet Kft.Kunsági Kékfrankos Rosé2018Kunsági
Font PincészetCserszegi Fűszeres2018Kunsági
Gál Szőlőbirtok és PincészetGál Kékfrankos Rozé2018Kunsági
Gedeon BirtokPro Fehér2018Kunsági
Szentpéteri Borpince Kft.Olaszrizling válogatás2018Kunsági
Szentpéteri Borpince Kft.Kékfrankos Rosé2018Kunsági
Szentpéteri Borpince Kft.Chardonnay Válogatás2017Kunsági
Babiczki LászlóIrsai Olivér2018Mátrai
Kisné Porupsánszki AndreaZenit2018Mátrai
Kovács PinceMerlot2017Mátrai
Maróti PinceChardonnay2018Mátrai
Molnár és Fiai PincészetMátrai Abasári Olaszrizling2018Mátrai
Nyilas PincészetCabernet Franc2015Mátrai
Nyilas PincészetIrsai Olivér2018Mátrai
Lincz IstvánMóri Merlot2017Móri
Paulus Molnár BorházPaulus Rosé2018Móri
Paulus Molnár BorházPaulus Gold Generosa2018Móri
Varga és Fia PincészetRozé 20182018Móri
Gelbmann SzőlőbirtokSauvignon Blanc2018Neszmélyi
Gelbmann SzőlőbirtokSüttő Chardonnay2017Neszmélyi
Hilltop Neszmély Zrt.Kamocsai Prémium Chardonnay2017Neszmélyi
Hilltop Neszmély Zrt.Kamocsay Prémium Olaszrizling2017Neszmélyi
Kősziklás BorászatIrsai Olivér2018Neszmélyi
Kősziklás BorászatRajnai Rizling Pap-Hegy2017Neszmélyi
Kősziklás BorászatSyrah Rozé2018Neszmélyi
Kősziklás BorászatSauvignon Blanc2018Neszmélyi
Kősziklás BorászatPinot Noir Rozé2018Neszmélyi
Szöllősi PincészetSzőllősi Rosé2018Neszmélyi
Szöllősi PincészetOlaszrizling Selection2017Neszmélyi
Szöllősi PincészetIrsai Olivér2018Neszmélyi
Hangyál PincészetPannonhalmi Sauvignon Blanc 20182018Pannonhalmi
Herold PincészetPannonhalmi Sárga Muskotály2018Pannonhalmi
Herold PincészetPannonhalmi Rajnai Rizling2017Pannonhalmi
Pannonhalmi Apátsági Pincészet Kft.Pannonhalmi Tricollis Rosé 20182018Pannonhalmi
Pannonhalmi Apátsági Pincészet Kft.Pannonhalmi Infusio 20162016Pannonhalmi
Tar PincészetCabernet Franc2016Pannonhalmi
PTE Szőlészeti és Borászati KutatóintézetPécsi Summa Merlot2017Pécsi
Bogdán BirtokPrestige Juhfark2015Somlói
Iváncsics ZoltánSoproni Shiráz2017Soproni
Iváncsics ZoltánSoproni Merlot Rozé2018Soproni
Jandl ArnoldPinot Blanc2018Soproni
Jandl ArnoldCabernet Franc2014Soproni
Eszterbauer Borászat„Tüke” Bikavér2016Szekszárdi
Eszterbauer Borászat„Nagyapám” Kadarka2017Szekszárdi
Mészáros Borház Kft.Ohmerops Cuvée2016Szekszárdi
Prantner PinceCabernet Sauvignon2016Szekszárdi
Prantner PinceCserszegi Fűszeres2018Szekszárdi
Schieber PincészetMerlot ME2012Szekszárdi
Schieber PincészetPatina2013Szekszárdi
Schieber PincészetTabu2016Szekszárdi
Schieber PincészetSzekszárdi Trilógia Kékfrankos2017Szekszárdi
Schieber PincészetSolutio Perfecta2015Szekszárdi
Sebestyén PinceSzekszárdi Grádus Cuvée2015Szekszárdi
Takler PincészetKékfrankos Premium2016Szekszárdi
Takler PincészetBikavér2016Szekszárdi
Tüske PinceKadarka2018Szekszárdi
Vesztergombi PinceTurul2015Szekszárdi
Vesztergombi PinceShiraz2016Szekszárdi
Babits PincészetSárgamuskotály2018Tokaji
Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft.Béres Tokaji Aszú 5 puttonyos2014Tokaji
Csubák Családi PincészetAszú 6 puttonyos2000Tokaji
Csubák Családi PincészetErika Cuvée2015Tokaji
Csubák Családi PincészetKésői Sára Muskotály2017Tokaji
DLW 91 Kft.2018 Késői Szüretelésű Hárslevelű2018Tokaji
Fitomark-94 Kft.Tokaji Aszú 6 puttonyos2006Tokaji
Fitomark-94 Kft.Tokaji 5 puttonyos Aszú2016Tokaji
Péter PincészetTokaji Szamorodni Édes2017Tokaji
Royal Tokaji Borászati Zrt.6 Puttonyos Aszú 20142014Tokaji
Royal Tokaji Borászati Zrt.Szt. Tamás Late Harvest Furmint 2016 By Appointment Issue No 4.2016Tokaji
Tokajicum Borház Kft.Tokaji Aszú 5 puttonyos 2014 Édes Fehér OEM Bor2014Tokaji
Tokajicum Borház Kft.Tokaji Late Harvest Kései Szüretelésű Édes Fehér2013Tokaji
Tokaj-Oremus Kft.Tokaji 3 puttonyos aszú2013Tokaji
Tomolik PincészetPinot Noir2016Tolnai
Bock Borászat Kft.Bock Merlot Special Reserve2015Villányi
Bognár BorbirtokMer2015Villányi
Csányi Pincészet Zrt.Chateau Teleki Villányi Cabernet Sauvignon2015Villányi
Günzer Családi BirtokGünzer Cabernet Sauvignon2017Villányi
Günzer Tamás Pincészete Kft.Ördögárok Merlot2015Villányi
Günzer Tamás Pincészete Kft.Mátyás2015Villányi
Günzer Tamás Pincészete Kft.Rosé2018Villányi
Koch Csaba Vin Art PincészetFrancia Módi Cuvée2016Villányi
Koch Csaba Vin Art PincészetVillányi Rosé Cuvée2018Villányi
Kvassay PincészetKvassay Merlot2016Villányi
Sauska és Társa Kft.Cuvée 7 Siklós2015Villányi
Sauska és Társa Kft.Villányi Franc (Cabernet Franc 2015)2015Villányi
Sauska és Társa Kft.Cuvée 7 Villány2015Villányi
Vylyan PincészetPrémium Syrah2015Villányi
Kányaváry BorbirtokKrónika2018Zalai
Kányaváry BorbirtokFortély2018Zalai