Különleges mesterkurzusok és új, kedvezményes jegyárak a Badacsony New Yorkban exkluzív kóstolón március 9-én
Idén a tavalyinál is több kiállító fogadja a látogatókat a hagyományos borvidéki bemutatkozáson: ezúttal 38 borászat több mint 160 féle bora mellett 13 turisztikai szolgáltató kínálata várja a látogatókat a New York Palota Róma termében.
„A sétakóstoló mellett mindig nagy hangsúlyt fektetünk mesterkurzusainkra is. Idén Dr. Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus, egyetemi docens lesz az egyik előadónk. A Badacsony Régió fantasztikus változatosságát mutatja be badacsonyi, szent györgy-hegyi , csobánci , tóti-hegyi, szigligeti, örsi-hegyi, ábrahámhegyi borokon keresztül. Előadásának címe: „Badacsonyi “Hegylakók” – Fedezzük fel együtt a Badacsony Régió HegyBorainak finom különbségeit”. A másik előadónk Wolf András, a Salon Étterem és New York Kávéház executive chef-je, a Bocuse d’ Or Akadémia tagja, a Séfek Séfe zsűritagja. „A badacsonyi bor és kenyér kapcsolata” c. kurzusán különleges, saját készítésű kenyerek, badacsonyi borok és ínyenc ételek közötti harmónia világába avatja be a résztvevőket” – mondta Váli Péter borász, a szervező Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület részéről, akik a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület borászainak aktív közreműködésével szervezik meg a borvidéki bemutatkozást.
Jegyeket a rendezvényre és a mesterkurzusokra már lehet elővételben vásárolni a www.kostolo.badacsony.com oldalon 6.900 forintos áron, vagy a helyszínen korlátozott számban 8.900 forintért.
A szervezők az érdeklődők figyelmébe ajánlják az alábbi, újdonságképpen bevezetett kedvezményes jegyárakat illetve a hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatal közönséget megcélzó diákjegyeket:
- Aki mesterkurzusra is foglal, annak az alapjegy csak 5.900 forintba kerül.
- Min. 5 alapjegy foglalása esetén kedvezményes jegyár: 5.900 forint/db.
- Érvényes diákigazolvánnyal rendelkező hallgatóknak – nappali és levelező tagozatosoknak egyaránt – az alapjegy ára: 4.900 forint
- Szakirányú felsőfokú képzőintézmények hallgatóinak az alapjegy ára: 3.500 forint
A rendezvényen 14 és 16 óra között a kiállítók meghívásos alapon a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják, akik számára a belépés ingyenes.
16 óra után minden borkedvelőt vár az exkluzív kóstoló.