Átadták Balla Gézának az Év Bortermelője díjat

Budapesten,  a Corinthia szállóban 2019. február 10-én Balla Géza Arad-hegyaljai borász átvette az Év Bortermelője elismerést Zilai Zoltántól, a díjat odaítélő Magyar Bor Akadémia (MBA) elnökétől.  Az eseményen részt vett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita.

„Mi egy kis nemzet vagyunk, szétszórtan élünk, de ha nagy dolgokról van szó, mindig egymásra találunk” – mondta Balla Géza köszönőbeszédében. Mint Zilai Zoltán, Magyar Bor Akadémia elnöke köszöntőjében elmondta, az Év Bortermelője díja odaítélésénél most első alkalommal kerül az elismerés határon túli borászhoz. Ez is azt jelenti, hogy a Kárpát-medence ugyanazokat a szőlőfajtákat, ugyanazokat a borászati megközelítéseket, hasonló adottságokat, klimatikus viszonyokat tartalmaz, ami összeköt minket.

Balla Géza 35 éve tevékenykedik a szakmában, ebből 20 éve már a saját pincészetében. 2008-tól a marosvásárhelyi Sapientia Tudományegyetem keretén belül a Kertészeti Kar Szőlészeti és Borászati Tanszékének vezetője, mint egyetemi adjunktus. Számos szakmai tankönyv, valamint szakmai rovatok szerzője. 2004 óta a Magyar Bor Akadémia Tagja.

Balla Géza Áder János köztársasági elnökkel és feleségével, Herczegh Anitával

Borai az Arad-hegyaljai, közismertebb nevén a Ménesi borvidéken születnek, amely Erdélyben, Aradtól 20 km-re keletre helyezkedik el. Ménes kiváló földrajzi fekvése, időjárása, talajadottságai (gránit, diorit és agyagpala), a Marosnak köszönhető mikroklímája a vörösboroknak kedvez, ezért mindössze a szőlő 20%-a fehér csak.

Balla Géza már évtizedek óta a legjobb minőségű borokat prezentálja a Kárpát-medencében. Borászata három területi egységet foglal magában. A központi egység Ópáloson van a feldolgozóval és 42 hektáros területtel, ami Ménesen 48 hektárral, Kovásziban 31 hektárral egészül ki. A birtok szíve az ópálosi terület, ahol 2007-ben történt meg a szőlőterület teljes rekonstrukciója. A mintegy félméteres erdei barnaföld termőtalaj alatt igen kemény bazalt-pala kőzet van, a fém tartóoszlopok leverése embert próbáló műveletsor volt.  A terület alsó részén fehér szőlőfajták kerültek telepítésre a szintvonalakkal párhuzamosan, míg felette hegy-völgy irányban húzódnak a kékszőlő-sorok 2 m. 50-es sorközökkel, nyolcvan centis tőtávolságokkal.

Balla Géza köszönőbeszéde

A Rókagödör dűlő fölött, 250 m. Adria feletti szintről induló térségben a négy égtájnak megfelelő négy szőlőtábla helyezkedik el, a Furmint, a Pinot Noir, a Kadarka, és a Fekete leányka. Ezt a dűlőt, amely magasságilag felszökik 400 méter fölé, románul Puncte Cardinale névvel illetik. Innen egészen a tetőig tart a Háromfenyő dűlő, ami a birtok koronája. Ennek betelepítésére a közelmúltig várni kellett. Balla Géza a romániai rendszerváltáskor Gál Tiborral és Inchisia márkival konzorciumot alkotva vásárolhatta meg a kiszemelt területeket. Gál Tibor elhunytával a vállalkozásból Inchisia márki is ki akart szállni, és a részére leosztott területet el kívánta adni. Az ő része a Zarándi-hegység ópálosi nyúlványának legmagasabb, eddig parlagon lévő területére esett. Balla Gézának ki kellett várnia azt a néhány évet, melynek során komoly érdeklődő híján a márki hajlandóvá vált megfizethető áron eladni ezt a területet az ő részére. Itt, a Háromfenyő dűlőben sziklabontással lehetett csak minden egyes tőkének helyet csinálni. A szőlőtőkék a 2015-ös telepítést követően már felkúsznak a hegység tetejére, és elérik az 500 méteres tengerszint feletti értéket, amivel túlhaladnak minden magyarországi szőlőterület magasságán. Erről a tetőről pazar látványt nyújt a hegy alatt tekergőző Maros víztükre. A 400 m. tengerszint feletti tőkék terméséből készül a birtok specialitása, a különleges zamatú, telt, gyümölcsös, de egyben ásványos ízjegyeket hordozó Sziklabor.

Együtt a legjobb öt a 2018-as Év Bortermelője választás eredményeként

A birtok másik presztízsborának, a kadarissimának javát – ami voltaképpen szamorodni technikával kadarkából készül – eredetileg a Ménes – gyoroki határban fekvő ültetvény adta. Itt egy katlanban elhelyezkedő patkó-alakzatú ültetvény feladata a legnagyobb minőség biztosítása. Az ültetvény mintegy félévszázados tőkékből áll, melyek gyalogtőkékből lettek középkordonos műveléshez idomítva, vagyis gyökerei jó mélyen nyúlnak a pala kőzet repedéseibe, hogy onnan biztosítsák a gazdag íz-, és aromaanyagot a szőlő számára. Ennek a 25 hektáros területnek több mint fele, 13 ha. Kadarka. Hiba lett volna ezt az ültetvényt rögtön kivágni, azonban napjainkra olyan tőkehiányossá vált ez a terület, hogy azt már lehetetlenség tovább művelni. Így aztán most, amikor az ópálosi telepítés már 10 éves, és gyökerei elérték a megfelelő mélységet, eljött az idő, hogy bele lehetett vágni a ménesi birtoktest teljes felújításba, ami épp napjainkban van folyamatban.

A birtok harmadik egysége, a Kövi-Kovászi tömb ugyancsak teljes rekonstrukció alatt áll, itt a kékszőlő aránya 90%-os, mégis a itt helyezkedik el az a 4 hektár Sauvignon Blanc, ami a gazda egyik büszkesége. Itt, mintegy 380 m.-es tengerszint feletti magasságon szinte állandó légmozgás van, ami kulcskérdés a nagy minőség eléréséhez, hiszen segít a rothadás megakadályozásában átfújva, szárítva az egyes tőkék levélzetét, fürtjeit.  Kovásziban a Szida Lázár dűlőben gyönyörű déli fekvésben – ahol 80%-ban pala az altalaj – hozza legszebb formáját 8 hektáron a Cabernet Franc is.