Sikerrel zárult a vajdasági pálinkafesztivál

Gyenge volt a tavalyi gyümölcstermés, ennek ellenére nagy sikerrel zárult az idei kisüsti fesztivál február 2-án szombaton Bácskossuthfalván. A rendezvény keretében második alkalommal kocsonyafesztivált is tartottak.

Bár a Vajdaságban majdnem 100%-os fagykár érte a szilva-, a kajszi-, és a szőlőültetvényeket, meglepetésre mégis három országból több mint 500 minta érkezett az Ady Endre Művelődési Központ által szervezett 5. Kisüsti és 2. Kocsonyafesztiválra. Olyan különlegességek is érkeztek az idei szemlére a megszokott termékek mellett, mint cékla-, és tökpálinka.

A mustrán 93 arany-, 115 ezüst-, és 146 bronzérmet osztottak ki a legjobb pálinkák készítőinek. Az első helyen a temerini Lukács Roland birspálinkája végzett, a második pedig a debreceni Bíró István Balázs cseresznyepálinkája lett.

Az eseményt Juhász Attila, a szerbiai Mezőgazdasági és Idegenforgalmi Minisztérium államtitkára nyitotta meg, aki elmondta, hogy az élelmiszerbiztonságra vonatkozó törvény módosításával lehetőség nyílt arra, hogy a családi gazdaságok meg tudják termelni, fel tudják dolgozni, és értékesíteni is tudják termékeiket, beleértve a szesztartalmú italokat is.  Az idei költségvetésben 7 milliárd dinárral nőtt az agrárpolitikai támogatásra, a családi gazdaságok megerősítésére szánt költségvetési tétel összege, amit 50%-ban vissza nem térítendő támogatásként kapnak.