Bizakodó hangulat a Bocuse d’Or szakácsversenyen

Bizakodva várja a magyar csapat a Bocuse d’Or szakácsverseny idén Torinóban megrendezett európai döntőjének keddi eredményhirdetését az első, hétfői versenynap után.

A világ legrangosabb gasztronómiai megmérettetésének tartott szakácsverseny kontinensdöntőjén két nap alatt Európa tíz-tíz országának egy-egy szakácsa méri össze tudását, közülük tízen juthatnak tovább a 2019-es lyoni világdöntőbe. A Magyarországot képviselő Pohner Ádám az első napon versenyezhetett; munkáját Vomberg Frigyes coach, Csillag Richárd commis (segéd) és Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke segítette.

„Jól ment minden, mindent meg tudtunk csinálni úgy, ahogyan szerettük volna. Bent a boxban maximálisan tudtunk koncentrálni, semmi nem zavart meg bennünket. Volt néhány dolog a tegnapi piacon, amivel másképp számoltunk, de csak apróságok, ezeket is tudtuk kezelni. Minden olyan lett, ahogy terveztük” – idézi a Magyar Bocuse d’Or Akadémia által az MTI-hez a hétfői versenynap után eljuttatott közlemény Pohner Ádámot.
Hamvas Zoltán az MTI-nek hétfő este elmondta, hogy idén a vegetáriánus ételek zsűrijében vett részt, ennek alapján megállapította: „amit elterveztünk és begyakoroltunk, ami a versenytémánk volt, azt sikerült megvalósítani”.


Mint hangsúlyozta, a mezőny második fele majd csak a második napon versenyez, így csak kedd este derül ki, melyik csapatoknak sikerült a 2019-es lyoni világdöntőbe jutniuk.
A Bocuse d’Or európai mezőnyében öt ország csapata mindig erős teljesítményt nyújt, öt-nyolc nemzet alkotja általában a középmezőnyt, néhány kevésbé sikeres résztvevő előtt – emlékeztetett a szakember, hozzátéve: noha nem kóstolhatta mindegyik fogást, és korai lenne még jósolni, a hétfőn látottak alapján mégis arra számít, hogy Pohner Ádámnak sikerül a továbbjutás.
A több mint ötórás szakácsverseny résztvevőinek a gasztronómiai hagyományáról ismert Piemonte tartomány klasszikus termékeit is fel kell használniuk, például a Castelmagno sajtot, Fassona Piemontese marhafilét, Sant’Andrea típusú Baraggia Biellese e Vercellese rizst, valamint piemonti borjúmirigyet. A versenyzők egy kötelezően felhasználandó, „meglepetés” alapanyagot is kaptak, amelyről csupán a döntő előtti napon derült ki, hogy a spagetti lesz.


Hamvas Zoltán elmondása szerint voltak már árulkodó jelek, hogy esetleg egy tésztaféle lesz a meglepetés alapanyag, mert már három napja kiderült, hogy lisztet nem lehet majd bevinni a versenyre. „Ekkor bennünk is felsejlett, hogy nem azért van-e így, mert lesz valamilyen tésztás dolog” – árulta el.
A magyar csapat vegetáriánus tányérján Castelmagno sajttal, tojássárgája krémmel, spárgával, vargányával, barnavajas kenyérrel és castelmagnós sajtos morzsával töltött „tojáshéj” szerepelt, ebbe a töltelékbe került bele a spagetti. Mellette sáfrányos burgonyapüré, paradicsomos tarte; feketekenyér padlizsánnal töltve; póréhagyma-spárga tekercs mogyorómajonézzel; zöldségsaláta lila spárgával, édesköményzöldes tápiókával, marinált uborkával, gombával és szezonális zöldségekkel, valamint petrezselymes-pórés velouté került a tálra.
A hústálat bélszín sült zellerkrémmel és vargányamozsával, rókagomba; borjúbríz citromos kakukkfűvel, égetett zellerbe tekerve, szarvasgomba; cékla karamellizált hagymával; karalábé borsóval és petrezselyemmel; kacsamáj almával; vargányás jus tokaji aszúval és kakukkfűvel, valamint petrezselymes rizottó vadspárgával és rókagombával alkotta.
A magyar csapatot szép számú, mintegy hatvan-hetven fős szurkolócsoport buzdította Torinóban, így már hétfőn igen jó volt a rendezvény hangulata, noha a hagyományosan a legnagyobb táborral rendelkező csapatok – Norvégia, Svédország és Dánia -, valamint a házigazda Olaszország csapatai csak kedden szállnak versenybe – számolt be a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.
Hamvas Zoltán felhívta a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben a versenyen felállított magyar standra is, amely „Magyarország legjobb arcát” mutatja be a világ vezető gasztronómusainak, konyhafőnökeinek, szakíróinak; az első nap visszajelzései alapján nagy sikerrel. (mti)