Kasztília és León I.

A Concours Mondial de Bruxelles (CMB)nemzetközi borversenyt 2017-ben Valladolidban rendezték meg, így előtte alkalmunk nyílt körülnézni Kasztília és León régióban. Négy apellációt látogattunk meg néhány nap alatt: Arribes, El Bierzo, Sierra de Salamanca és Tierra de León. Voltak köztük ismert és kevésbé ismert területek is.  Varázslatos vidékeket jártunk be. A Douro völgyében indult a túránk, Arribes tartomány a portugál határtól mindössze hat kilométerre fekszik. Bierzoban  láttuk a szőlők között elvonulni a Santiago de la Compostelaba tartó zarándokokat, sőt a bierzoi Szent Ferenc templomban találkoztunk is velük.

 

Ha néhány mondattal kellene jellemezni Spanyolország borászatát, azt mondanánk, hogy a bioborászat lassan az egész országban teret hódít a kedvező környezeti adottságoknak köszönhetően. Az ország az őshonos fajták, az építészeti extremitások és zsenialitások hazája.

„Spanyolország élen jár az újhullámos borok előállításában” – mondta Frédéric Galtier, a CMB főtitkára. A változásokra pedig azért is szükség van, mert (az Euromonitor korábbi kutatásai szerint) Spanyolországban kifejezetten nem trendi bort fogyasztani a fiatalok körében, erre az idősebbek hóbortjaként tekintenek. A következőkben összefoglalom a főtitkár „Spain rides the crest of new wave wines” című cikke alapján, hogy milyen irányba változik napjainkban Spanyolország.

Spanyolország nemcsak különbözik a többi bortermelőtől, hanem változatos is.  Nem lehet olyan formulát vagy sablont találni, amely az összes borára ráillene. Az OIV 2017-es adatai alapján a szőlővel beültetett terület nagysága alapján a világban az első  975 ezer hektárral, a termésmennyiség alapján pedig a harmadik helyen áll Olaszország és Franciaország után 39,4 millió hektoliterrel, ami az előző évhez képest 1,7 százalékos növekedést mutat.

Spanyolország az innováció bölcsője. A korábbi évtizedekben egy-egy fajtára fókuszált, mint a Tempranillo, Albariño, Verdejo, azok mentén próbált világhírű lenni, de a spanyol borászat túlságosan is sokoldalú ahhoz, hogy erre tudja redukálni a termelését. Ezért országszerte keresik a gyökereiket a borvidékek, próbálják feltámasztani a múltat és visszatérnek az őshonos fajtáikhoz.

Kasztília és Leónban is számos őshonos fajta kerül előtérbe, mint a Juan Garcia (Arribes), Rufete (Sierra de Salamanca), Bruñal (Arribes), Mencía (Bierzo), Godello (Bierzo) és a Prieto Picudo (Tierra de León). Ezek mind ékes bizonyítékai a tartomány sokszínűségének. Ahogy más borvidékeken, az organikus és biodinamikus szőlőtermesztés megbízható választásnak tűnik itt is. A klíma lehetővé teszi a technológia alkalmazását. Éppen ezért országszerte állnak át a borászatok az organikus illetve a biodinamikus művelésmódra. Számtalan apelláció tervezi, hogy teljesen átáll organikus gazdálkodásra.

Spanyolország legnagyobb kihívása a saját, belföldi piacában rejlik. Sokévnyi hanyatlás után némi növekedés figyelhető meg a spanyol borfogyasztásban. Itt az egyik legalacsonyabb az egy főre jutó fogyasztás a bortermelő országok közül, a Spanyol Borpiaci Kutatóintézet szerint mindössze 21 liter évente. Ez talán arra is magyarázatot ad, hogy miért Spanyolország a világ legnagyobb borexportőre, a teljes piaci részesedése 2016-ban mennyiségben 22 százalék volt, értékben pedig 9,2 százalék.

A hazai fogyasztás fellendülése azt jelzi, hogy a spanyol fogyasztók kezdenek visszatérni a rendkívül változatos hazai kínálathoz. Ami nagy öröm a termelőknek is, hiszen az alacsony hazai fogyasztás nehézséget okoz nekik, messzire kell utazniuk, hogy piacot találjanak maguknak, ráadásul sokszor az áraik lenyomására kényszerülnek.

 

Kasztília és León

A régióban mintegy 75 000 hektáron termesztenek szőlőt, ezzel a teljes spanyol össztermelés hat százalékát adják. Bortermelésben a negyedik helyen állnak 18 500 termelővel.

A bortermelés legkorábbi nyomait a Duoro völgyében élt római és kelta törzsek előtti időkre teszik. Ezt bizonyítják azok a temetkezési tárgyak is, amelyeket Pintiában, a Vaccaei Régészeti Park területén tártak fel.

A régió 13 eredetmegjelöléssel büszkélkedhet, amelyből 3 (P.D.O.) minőségi bor védett eredetmegjelöléssel rendelkezik.

DO: Bierzo, Arlanza, Ribera Del Duero, Cigales, Rueda, Toro, Tierra del Vino de Zamora, Tierra de León, Arribes, Rioja.

PDO: Sierra de Salamanca Quality Wine, Valtiendas Quality Wine, Los Valles de Benavente Quality Wine.

Szerző és fotók: Bozzai Zsófia

(Cikkünket részletekben közöljük, a Leónról szóló rész január 10-én, szerdán következik)