La Rioja, a csúcsborvidék

 

A Riojai Borvidék az első földrajzi megnevezéssel ellátott borvidék Spanyolországban, amely a 21. században újrafogalmazza a karakterét. Százhuszonöt kilométernyi utat tettünk meg autóban robogva a borvidék keleti szélétől, Alfarótól a nyugati Haróig.

Riojai látogatásunk megszervezésében hatalmas segítséget kaptunk Antonio Palacios úrtól, aki Riojában és országos szinten is számos fontos borszakmai pozíciót töltött be. Palacios úr a szakmai információkon túlmenően ellátott minket az alfarói gólyákra vonatkozó tudnivalókkal is, amelyek százával fészkelnek a megkapó riojai kisváros háztetőin, kéményein és templomtornyain.

La Rioja, a világviszonylatban valószínűleg legismertebb borvidék 1991-ben a hispán borvidékek közül elsőként kapta meg a DOCa, a „topborvidék” besorolást. Területe mintegy 63 500 hektár, amelyen 2,75 millió hektoliter bort termelnek. A tartomány az Ebro egyik mellékfolyójáról (Rio Oja) kapta a nevét.

A terület adottságai mindig kiválóak voltak, de újkori nagyságát sajátságos módon a filoxérának köszönheti: amikor a járvány elpusztította Bordeaux ültetvényeit, az Angliába rengeteget exportáló francia kereskedők innen szereztek utánpótlást, majd borász honfitársaik közül sokan le is telepedtek a hazájukhoz közeli spanyol vidéken.

A régió hírnevét a 19. század végén a két nagy birtok, a két Marqués alapozta meg: a Riscal és a Murrieta. Az előbbit 1860-ban, Elciegóban, az utóbbit 1872-ben, Logronótól keletre alapították meg, és mindkettőt meglátogattuk. A borvidék kereskedelmi központja Haro lett, számos fontos birtokát 1890 körül alapították.

Rioja klímája rendkívül változatos, a keleti és a nyugati rész között hatalmas a különbség. Míg nyugaton a szőlőnek sokszor küzdenie kell, hogy beérjen az atlanti klímában, addig keleten a Mediterráneum hatásának köszönhetően még 800 méter magasságban is könnyedén beérik. Alfaróban, a régió keleti szélén sokszor négy–hat héttel is korábban szüretelnek, mint Haróban, ahol október vége előtt sosem fejeződik be a szüret.

A régiót három részre oszthatjuk, közülük kettő spanyol, egy pedig baszk. Rioja Alta a régió nyugati része, az Ebro folyó határolja. Baszkföldön található a Rioja Alavesa, a folyó északi partján, ahol nagyon sok új pincészetet alapítanak. A legnagyobb kiterjedésű a Rioja Baja, keleten, amely – mint a neve is mutatja – alacsonyabban fekszik, és itt a legmelegebb a hőmérséklet.

Rioja Altában és Alavesában a szőlő az egyetlen termesztett növény. A tájkép szerves része a sok alacsony, bakművelésű szőlőültetvény. A talaj változatosan vasas–agyagos, mészköves és hordalékos. Rioja Altában főleg vasas–agyagos, amit a vidék első számú fajtája, a Tempranillo fajta kedvel, a folyó völgyében levő hordalékos talaj pedig inkább a Malvasiának kedvez. Az éghajlat óceáni, meleg és száraz. Rioja Alavesában mészköves a talaj. A baszk területen az Atlanti-óceán befolyása a meghatározó, mediterrán hatásokkal fűszerezve. Ez a legcsapadékosabb régió, az időjárás viszonylag hűvös. A talaj mésztartalma magas, rendkívül elterjedt fajtája a Tempranillo. Jellemzőek a kis családi vállalkozások.

Rioja Bajában még változatosabb a talaj, és a szőlőt ritkásabban ültetik. Alacsonyabban, a sík talajon fekszenek az ültetvények. A klíma melegebb, mediterrán, a régió presztízsét az idős Garnacha-ültetvények adják.

Riojában 90 százalékban a kékszőlő terjedt el, mégpedig a régi fajták. A legkedveltebb a Tempranillo, az ültetvények 61 százalékán ezt termesztik. A Garnachát az ültetvények 18 százalékán termesztik. Ezenkívül a Graciano és a Mazueo is jellemző a régióra. A Cabernet sauvignonnal való kísérletezést nehezen tolerálják. A fehér szőlőfajták aránya elenyésző (10 százalék), leginkább a Viura (Macabeo) fordul elő. A fagyok, a gombabetegségek és a szárazság ellen mindhárom körzetben védekezni kell.

Korábban a riojai vörösbort gyorsan kierjesztették, majd amerikai tölgyben hosszasan érlelték. Ezzel az eljárással egy halványszínű bort kaptak. A 20. században újragondolták a riojai stílust. A Tempranillót sokkal tovább áztatták és lényegesen hamarabb palackozták. Az amerikairól áttértek a francia hordó használatára. Az így készült bor mély színű, koncentráltabb és gyümölcsösebb, modernebb. Napjainkban sok borászat visszatér a tradicionális riojai stílushoz.

Antonio Palacios összegzése Riojáról:

Alfaro város környékén terem a borvidék szőlőjének 10 százaléka, mintegy 6000 hektáron. Ezen a területen a szőlőültetvényeken kívül rengeteg a gyümölcsös is: körte, alma, barack. A talaj leginkább agyagos — vastartalmú vörösagyag, amely folyami hordalékot és kavicsokat is tartalmaz.

Mindössze 200 ml csapadék jellemzi a régiót, ezért csepegtető öntözést kellett kiépíteni, a Tempranillo ugyanis sok csapadékot igényel. A Garnacha rusztikusabb, a szárazságot is jól tűri. Az agyag ugyan megtartja a vizet, de időnként azért kell öntözni.

A termés csaknem 80 százalékát a Tempranillo adja. A fehérek közül a Viura és a Macabeo a legelterjedtebb. Az utóbbi két–három évben a szabályozás többet is megenged, így pl. Chardonnay-t is lehet telepíteni, ezzel azonban nem igazán élnek a termelők.

Logrono után a talaj és a klíma is megváltozik, atlantivá válik. A régió keleti részén inkább mediterrán az éghajlat. Haróban kétszer annyi csapadék hullik, mint a borvidék keleti részén. Náluk sokat süt a nap, a kitettség így nem jelent problémát, ezért jobban elterjedt a Guyot, mint a Royat kordonművelés. Az északi területeken vezették be a támrendszeres és a huzalos művelésmódot, ahol a több napfény felé törekszik a szőlő; itt inkább a védelem a fontos. Sok állami támogatást lehet kapni a gépesítéshez. A kézi munka a legnehezebb és a legdrágább, amit lehet, azt itt is gépesítik.

Mivel borhiány van, emelkednek az árak. A legfontosabb piacuk Anglia, majd Németország következik, de ott csak alacsonyabb árakat lehet elérni. Az USA szintén fontos piac.

Az átlagos birtokméret 1 hektár, nagyon sokan szőlőként adják el a termést a szövetkezeti pincék számára. Általában minden településen működik egy szövetkezet.

A borvidéken mindenfelé készítenek hordókat, néhány komolyabb cég mellett vannak kisebb kádárüzemek is, amelyek jó minőségű hordókat kínálnak. A hordók amerikai tölgyből készülnek. A francia tölgyet inkább a francia kádár dolgozza fel, közvetlenül tőle lehet hordót vásárolni.

Az elmúlt tíz–húsz évben sokat változott a riojai borok stílusa. Keleten, Alfaro körül hajdanán oxidált borokat készítettek. Negyven évvel ezelőtt a magas alkoholtartalom fontosabb volt, mint a minőség. A mostani generáció új irányzatra tért át, már nem az alkoholtartalmat tekintik fontosnak, hanem a bor jó minőségét. Ugyanakkor Rioja Altában már korábban is a finomabban érlelt borokat kedvelték. A riojai finom bor koncepciója korábban is létezett: alapvetően könnyű bor volt, de hordóban erjesztették és érlelték.