Napbor Ünnep Egerszalóktól Noszvajig – Május 13-án irány Eger!

Lőrincz György, a Szent Andrea Pincészet vezetője és résztulajdonosa úgy érzi, áldott földön tevékenykedik, ami a nagyszerű adottságú szőlődűlőkön kívül még abban is megnyilvánul, hogy a település Mária kegyhely, ráadásul még páratlan hőforrással is rendelkezik.

 

„A bor az Isteni szeretet különleges megnyilvánulása, a teremtett világ sokdimenziós csodája”- mondja, és ha ez így van, akkor ezt meg is kell ünnepelni. Már néhány éve megtartják a Napbor Ünnepet birtokuk központjában, de az idén másra készülnek, úgy érzik, ki kell teljesíteni az ünnepet, szét kell tárni a kapukat Egerszalóktól Noszvajig. Elképzeléséhez Lőrincz György nagyszerű partnereket talált Csutorás Ferenc és Kovács Nimród személyében, akikben ugyanolyan tettvágy él az egri borok népszerűsítése terén, és minőségileg is a maximumot tűzték ki maguk elé, vagyis a világ legnagyobb borának létrehozásán fáradoznak.


Csutorás Ferenc emblematikus egri borász-család leszármazottja, akinek a borászkodás nem csupán a tradíció továbbvitelét jelenti, hanem egyfajta küldetést is. Mindehhez nagyapja elhivatottsága adta a mintát, akinek kalandos életéről akár könyvet is lehetne írni. Csutorás Ferenc Csernus Imrével és Mészáros Péterrel egy komplex borászati és borturisztikai vállalkozás megvalósítására alapította meg az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokot (AÉS), melynek keretében létre hozták az Almagyar Borkemping, Borterasz és Venyige Spa-t. Ez lesz a Napbor ünnep egri helyszíne, ahol egy vendéglátóközpont van, egy fürdőmedence, kilátó, valamint a venyigék közt megbúvó négy kisebb kunyhó. Ezen a helyszínen a remek borok mellett kitűnő kávékkal várja majd az idelátogatókat Csernus Imre, és természetesen a harapnivalókról sem fognak elfelejtkezni.A Napbor Ünnep egerszalóki helyszínén egész napos zenei, gasztronómiai, kulturális programok várják majd az érdeklődőket, melynek keretein belül óránként indul majd pincetúra borászok vezetésével a St. Andrea birtok sok-sok egyedi kincset rejtő pince-labirintusába. De ezen túlmenően lesz fotókiállítás, selyemkendő kiállítás és vásár, na meg persze zene, zene, zene. A szakmai programok közül kiemelkedik a St.Andrea Fehérbor Mesterkurzus Lőrincz György előadódásában. A Borünnep földrajzi centrumát május 13.-án az almagyari ÁÉS birtoka jelenti majd Eger határában.


A Napbor Ünnep harmadik helyszíne Kovács Nimród birtokának noszvaji Monopole nagyfai központja lesz. „A világlátott Eger” – hirdeti borászatának logója, ami sok mindent elárul. Egész életútja arról szólt, hogy a minőség mindenek felett áll, és ezt a szemléletet vitte tovább a borászatában is. Amikor létrehozta az egri borbirtokát, először a profiltisztítást végezte el, vagyis kiszórta azokat a fajtákat, melyeknek Egerben szerinte semmi keresnivalója, majd a kiválasztott fajtákkal megkezdte a csúcsrajáratást. „Csak 90 pont feletti borokat akarok készíteni” – ez az ars poeticája, és valóban évről évre egyre több tétele tartozik a 90+ kategóriába. A nagyfai birtokon a noszvaji Nomad Hotel & Campsite könnyű falatkáinak, sütijeinek garmadáival, valamint egy bükki sajttermelő, Sándor Tamás kézműves sajtjaival gazdagon díszített asztalok várják majd a látogatókat. Mindez megtetézve természetesen a nagyszerű NJK borokkal, és fűszerezve Kovács Nimród személyes kisugárzásával mindenki számára felejthetetlen élményt fog jelenteni. Minderről a Napbor Ünnep főpróbáján, április 25.-én személyesen is volt szerencsénk meggyőződni.