AXIÁL-újdonságok az AgrárgépShow-n

Januárban ismét megnyitotta kapuit Magyarország agráripari csúcsrendezvénye, az AgrárgépShow. Az AXIÁL Kft. 2017-ben is a legnagyobb kiállítóként mutatta be termékeit és szolgáltatásait 5000 négyzetméteren a Hungexpo D pavilonjában.

 

Az AgrárgépShow-ra és társrendezvényeire – AGROmashEXPO, Magyar Kert, Szőlészet és Pincészet – 2016-ban 18 országból 350 kiállító érkezett, akik 38.000 négyzetméteren több mint 45.000 látogató számára mutatták be tevékenységüket. A Mezőgazdasági Gép- és Eszközforgalmazók Országos Szövetsége által rendezett nagyszabású mezőgazdaságigép kiállításon idén is megjelent a piac színe-java, ahol a Hungexpo 9 pavilonja közül 2017. január 25. és 28. között egyet, a D pavilont teljes mértékben az AXIÁL Kft. gépkavalkádja töltött meg.

A több mint 25 éves múlttal rendelkező vállalkozás 26 gépmárkájából 20 lesz megtalálható a pavilonban, több ugyanis egyszerűen nem fért már be. Umenhoffer Péter marketingigazgató szerint igyekeztek a „legeket” elhozni Budapestre: a legnagyobbat, a legkisebbet, a legfordulékonyabbat, a legsokoldalúbbat… Idén is kiállították a tavaly debütált, óriási 1000-es Fendtet, valamint a számos új technikai megoldást tartalmazó CLAAS LEXION 780-as kombájnt, amely nagyobbnak bizonyult, mint a pavilon bejárata, így az óriás már csak a D mellett kapott helyet. Nem csupán Magyarországon, hanem a világon először mutatták be a Horsch Avatar SD elnevezésű direkt vetőgépét és bemutatkozott a Manitou alacsony fenntartási költségekkel üzemeltethető NewAg szériája is.

A kiállítás kísérőprogramjaként az 5-let Show élőben vonultatott fel 5 újdonságot Winkler Róbert, a Totalcar műsorvezetőjének segítségével. A műszaki információkon túl látványos fény- és hangtechnika, és további meglepetések gondoskodtak a felejthetetlen hangulatról.Az AXIÁL Kft. gépei négy oklevelet kaptak az AgrárgépShow termékfejlesztési pályázatán, melyet a szervezők a kiállítást megelőzően, már decemberben nyilvánosságra hoztak. Többek között Nemzetközi Termékfejlesztési Prémium Oklevelet kapott a Landini Rex 4-100 F keskeny nyomtávú ültetvénytraktora, amely nevében már ismert, de tartalmában teljességgel megújult – beleértve a motort és a hidraulikarendszert is. A Rex 4 széria négy szőlészeti és gyümölcsös verziót tartalmaz (F, GT, GE, V jelzéssel), melyek számtalan opciót és variációt nyújtanak leendő vevőinek. A kiállításon természetesen ezt a szériát is bemutatták – Magyarországon elsőként.

A szervizstandon szakmai játékra lehetett benevezni, de működött az AXIÁL Shop és bemutatkozott a cég új mobiltelefonos alkalmazása is.