rozé

Megtartottuk márciusi bortesztünket

Márciusi bortesztünkön hagyományainkhoz híven idén is a rozékra fókuszálunk, amely mellett a siller és a gyöngyözőbor kategória került a bizottságok elé. A márciusi bortesztünkre 67…


Concours – négy részletben

A Concours Mondial de Bruxelles-t idén négy részletben rendezik meg, négy különböző bortípus számára. Az első felvonás a rozéké lesz március 11-13.között, Valladolidban.



Bortesztkóstoló online – rosék

Visszatért a Bortesztkóstoló rendezvényünk.  A rendezvény alapkoncepciója szerint a Bor és Piac magazin adott lapszámában legjobban szereplő tételeket a nagyközönség is megkóstolhatja miközben a szakértő…


SEJ, HAJ, ROZÉ…

Ha visszatekintünk az elmúlt néhány évtizedre, kevés olyan sikeres pályát befutó bortípust találhatunk Magyarországon, amelynek keresettsége, és népszerűvé válása hasonlatos lenne a rozéborokéhoz. (Tudom, hogy…



Rozé Fesztivál Villányban

A nyár legkedveltebb üde frissítőjéről elnevezett fesztivál, az ország egyedülálló „rózsaszín fesztiválja”, amelyet 2011 óta rendeznek meg, s azóta a település második legnagyobb rendezvényévé nőtte ki…




Őszi ízek rozé mellé

Beköszöntött az ősz, és ugyan elmúlt a nyári hőség és a jeges italok ideje, de a rozék népszerűsége ilyenkor is töretlen. Kicsit visszaidézik a nyarat,…