A Tokaji Írótábor Bora

Az 1972-ben alapított, és azóta minden augusztusban megtartott Tokaji Írótábor hagyományteremtő szándékkal idén megszervezte az első borversenyét. A borversenyre összesen 39 nevezés érkezett. A Tokaji Írótábor bora 2026 kitüntető címet a Grand Tokaj Zrt. 2013-as 6 puttonyos aszúja nyerte.

Az 1972-ben létrejött Tokaji Írótábor hagyományteremtő szándékkal hirdette meg az első borversenyét. A Tokaji Írótábor bora 2026 cím elnyerésére kiírt pályázat meglepő sikert hozott. A versenyen kizárólag a Tokaj-hegyaljai borvidék bortermelőinek mindazon palackozott OEM és OFJ borai, valamint pezsgői vehettek részt, amelyek a hazai előírásoknak megfelelnek, és Magyarországon forgalomban vannak, azaz NÉBIH-engedéllyel rendelkeznek. A meghirdetett kategóriák a következők voltak:

  1. fehér száraz tokaji EOM és OFJ fajtabor vagy házasítás
  2. tokaji kései szüretelésű édes bor, édes szamorodni, aszú
  3. tokaji száraz fehér pezsgő

39 nevezés az Írótábor borára

A kiíró a 3 kategória győztese közül választotta ki az adott év írótáborának hivatalos borát. A borok értékelése a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (Les Grands Concours Internationaux De Vins Et Spiritueux) által ajánlott és UIOE, valamint az OIV által kialakított 100 pontos, pozitív bírálati lapon történt. A bírálat végig a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, a borok anonimitásának megőrzése mellett valósult meg.

Határidőre összesen 39 darab minta érkezett be, amelyek mind megfeleltek a kiírásnak. A zsűri az első alkalommal meghirdetett, s rendkívül rövid idő alatt lebonyolított verseny esetében mind a nevezések számával, mind a tételek minőségével elégedett volt, s megfogalmazták azt a javaslatukat és igényüket, hogy a következő évek során A Tokaji Írótábor bora cím elnyerésére kiírt megméretés a borvidék elsőszámú szakmai borversenye legyen. Ebben a jövőben az Írótábornak partnere lesz a Tokaji Borlovagrend is.

A polgármester a zsűritagokkal

A borokat az alábbi bírálóbizottság végezte el: Dr. Kállay Miklós, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet professor emeritusa, a Magyar Bor Akadémia alapító tagja és tiszteletbeli elnöke, egyben a bizottság elnöke, Dr. Szabó László orvos, korábbi nagykövet, a Tokaji Borlovagrend elnöke, Ripka Gergely borszakíró, valamint L. Simon László író, a Tokaji Írótábor elnöke, s egyben szőlész-borász mérnök. A bírálat kezdetekor a zsűrit Posta György Tokaj város polgármestere köszöntötte.

A Grand Tokaj aszúja vitte a pálmát

A borversenyen 2 nagy arany-, 25 arany-, 11 ezüst-, valamint 1 bronzérem született. A fehér száraz tokaji EOM és OFJ fajtabor vagy házasítás kategória győztese a Sauska Borászat 2021-es évjáratú Birsalmás Furmint bora lett 90 ponttal. A tokaji száraz fehér pezsgő kategória győztese a Patricius Borház pezsgője lett 89 ponttal. A tokaji kései szüretelésű édes bor, édes szamorodni, aszú győztese a Grand Tokaj Zrt. 2013-as 6 puttonyos aszúja lett 94,7 ponttal, ugyanebben a kategóriában még nagy aranyérmet kapott a Kállay Kúria 2021-es évjáratú édes szamorodnija 94 ponttal.

A győztes  Grand Tokaj Zrt. főborásza, Áts Károly

A Tokaji Írótábor bora 2026 kitüntető címet a Grand Tokaj Zrt. 2013-as 6 puttonyos aszúja viselheti. Az ünnepélyes eredményhirdetés és a díjátadás az 54. Tokaji Írótáborban 2026. augusztus 12-én lesz.

DTI