Nagy izgalom és folyamatos pörgés a szüreti szezonban

A szüretről illetve az idei termésről kérdeztem Borbély Tamást. Bár az év nem indult egyszerűen, úgy tűnik a szőlő utolérte önmagát.

Szeptember lévén a talán nem meglepő módon szüretről kérdezném. Hogy haladnak a munkák, milyen ütemben érik a szőlő a Borbély Pincészetnél?

Mindenképpen meg kell említeni, hogy az idei évjárat egyáltalán nem volt könnyűnek mondható. Már a rügyfakadás környékén, tavasszal a késői fagyok miatt igencsak elcsúszott a vegetációs időszak kezdete a megszokotthoz képest. Ezt követte ugye egy igen forró és csapadékmentes nyár, ami alatt a szőlő mondhatjuk, hogy nagyjából behozta a lemaradást és úgy tűnik, hogy az érések hozzák a sok éves átlagot. Ennek köszönhetően augusztus végén mi is megkezdtük a szüretet, az Irsai Olivért már le is szedtük, kedden láttunk neki az Ottonel muskotálynak és amint azzal végzünk, következik a Szürkebarát.

Milyennek mondható az idei termés minőség, illetve mennyiség szempontjából?

Alapvetően elmondható, hogy az eddig mért mustfokok egész jók, de hogy a savak pontosan milyenek, az még kiderül. Szerencsére a próbaszüretek alkalmával is pozitívak voltak az eredmények, így egyelőre nem aggódunk a minőség miatt.

Mennyiség tekintetében viszont van különbség a korábbi évekhez képest, hiszen ahogy már említettem, igen csapadékmentes volt a nyár – az átlagos csapadékmennyiségnek majdnem a negyede nem  hullott le – és ez az aszályos időjárás bizony befolyásolja a mennyiséget, hiszen kevesebb lesz a lényeredék.

Hogy néz ki maga szüret, mennyire van gépesítve a munka?

Már a tavalyi évben is alakult a szüret a korábbiakhoz képest. Mivel a Badacsonyban is egyre kevesebb a munkaerő így a tisztán kézi szüret nagyon nehézzé vált. Az alapborokhoz felhasznált szőlőt tehát géppel szedjük és hordjuk be, próbáljuk minél jobban ebbe az irányba tolni a fókuszt. Vannak ennek ellenére olyan területeink, ahonnan a mai napig kézzel szedjük a szőlőt, ezek azok az ültetvények amiket fizikailag nem lehet gépesíteni, egyszerűen nem tudja elvégezni a munkát ott a kombájn.

Mi zajlik ugyanekkor a pincében, illetve a feldolgozóban?

Ahogy a szüretet is próbáljuk gépiesíteni, úgy a feldolgozó kapacitást is igyekszünk növelni amennyire lehet, illetve alkalmassá tenni a szőlő ilyen formájú befogadására. Vettünk is az idei évben egy új prést, ami sajnos egyelőre nem érkezett meg, de ha minden igaz, a szüret nagy részében már fogjuk tudni használni. Egyébként a munka halad ezerrel.

Köszönöm, hogy a sok munka közepette időt szakított a beszélgetésre, remélem megérkezik a várt prés és a feldolgozás még hatékonyabban tud tovább folytatódni! Sok sikert az elkövetkezendő hetekhez!

 

(Takács Réka)