A hetedik csapás elvitte.
Mekkora poén volt, amikor hatvanas évek elején gimnáziumunkban végigsöpört a hír az osztályon, hogy Ausztriából egy kis repülőgép leszállt a 84-es úton, felvett egy családot, és visszarepült velük Bécs közelébe a drótfüggöny felett, a radarernyők alatt! Micsoda kivételes pillanat volt, hogy hazánkban valaki grimaszt mutatott a nagy szovjet világhatalomnak, a mi börtöntartóinknak!
A történet aztán meglepő módon számomra ott folytatódott, amikor 1996 nyarán Alkonyi Lacival, az éppen induló Borbarát magazin első évfolyam első számának „Fenegyerekek” rovatába interjút készítve leutaztunk Badacsonyba Szeremley Hubához. Számomra ott és akkor derült ki, hogy aki átrepült a határon a hatvanas évek szürke kádári világába egy kis napfényt, mosolyt csempészve, az éppen ő volt.
És ha már ez az interjú szóba került, érdemes visszaidézni belőle néhány mondatot. A kérdésre, hogy mi vezette vissza Magyarországra, így válaszolt: „A Szeremleyek sokáig éltek a Balaton-felvidéken, s fiatalságom nagy részét ezen a tájon töltöttem. Mindig csalódás volt számomra, amikor a régi emlékektől hajtva kóstolgatni kezdtem az itt termett borokat. Egész egyszerűen nem találtam iható, tisztességes badacsonyi bort a vendéglátásban. Így aztán – már mint kettős állampolgár – borászkodni kezdtem. Az indulás után magával rántott a lelkesedés, akkor kaptam csak észbe, amikor már majdnem 20 hektárnyi birtokon gazdálkodtam.”
Hazajött, és két dologra koncentrált. Egyrészt arra, hogy a badacsonyi bornak ismét megadja a rangját, másrészt arra, hogy a Badacsony borvidék maradjon. Ahol meghallotta, hogy német vagy osztrák ingatlanfejlesztőkkel üzlet köttetett, melynek során szőlőterület helyén nyaraló vagy szanatórium létesült volna, képes volt hajnalban beállítani az eladóhoz és fölé ígérve az utolsó pillanatban megvéve a birtokot, leállítani a szőlőterület beépítését. Mint gyakran emlegette, „A Badacsony mint borvidék, egyedülálló. Badacsony mint fürdőhely egy a sok közül, soha nem fog bekerülni az első száz desztinációba a világon.”
A Badacsony megmentőjeként gyakran és joggal emlegetik Kaán Károlyt, aki elsőként emelte fel szavát a Badacsony kőbányászatának leállítása érdekében. A Badacsonynak, mint bortermő területnek megóvásáért sokat tett Szeremley Huba is. Lehet hogy a szőlőterület ingatlanfejlesztési bedarálását csak késleltetni tudta, lehet hogy csak Zrínyi kirohanásához hasonlíthatóan csak pár évtizedre tudta a folyamatot feltartóztatni, de mindaz mégis egy stratégiailag nagyon fontos időben történt. Bizonyos mértékig hős volt ő is.
Nagy életet élt. Átvitorlázta a világ-óceánokat, repülőgépet vezetett a fellegek felett, uralta a vizeket és az égboltot. Sokszor került életveszélybe. Történt egy Pannon Bormíves Céh alapító megbeszélés alkalmával hogy esett az eső, és így felajánlotta Tiffán Edének, hogy ő elviszi egy darabon badacsonyi borászatától. Beültek Huba Porschéjába, az úton afrikai élményeiről mesélt, amikor a jeles villányi borásznak félbe kellett szakítania: „Te Huba, ugye látod, hogy a sorompó kijelzője pirosan villog? Fékezni már késő lett volna, Huba gázt adott és egy flikk-flakkal úgy kerülte ki a sorompót meg az előtte-mögötte felsorakozó járműveket, hogy hajszállal ért át a vonat előtt, ami egy forma 1-es versenyzőnek is dicsőségére vált volna. Tiffán Ede már felvette az ütköző-pózt, lehajtott fejét kezeivel átkulcsolva. Lassan felegyenesedett, majd feltette a kérdést: Mond Huba, voltál már ennyire közel a halálhoz?
Szeremley Huba akkor elmesélte, hogy ötször volt közvetlen életveszélyben. Egyszer kigyulladt alatta a repülőgép, egyszer Kongóban betörve a lakásába machetával támadtak rá, és így tovább. A hatodik lett a történet a sorompóval. Eltelt pár évtized, és így most a hetedikszer került halál-közeli helyzetbe. Ezúttal ő maradt alul, a hetedik végül elvitte. Nagy formátumú egyéniséget veszített vele a társadalom, a hazai borászat, valamint a Pannon Bormíves Céh. Hamvainak egy része a Balaton vizébe fog szóratni, szellemisége örökké velünk marad.
(dékány tibor)
