A Pannon Bormíves Céh és a Borászok Borászai nyílt levele

A Pannon Bormíves Céh és a Borászok Borászai nyílt levelet adtak közre a koronavírus-járvány kapcsán.

Kedves Barátaink!

Szeretetet, szolidaritást és hitet próbáló időket élünk. Olyan dolgok történnek meg velünk, amelyek eddigi tudásunk alapján elképzelhetetlenek voltak. Bezártak közösségi tereink, iskoláink, sportpályáink, éttermeink és munkahelyeink. Munka és jövedelem nélkül marad sok százezer honfitársunk és sok millió embertársunk. Elesett a növekvő fogyasztásra alapozott globális gazdaság. Megbecsülni sem tudjuk, meddig tartanak ezek a rendkívüli idők.

Ahhoz, hogy megmaradjunk, vigyáznunk kell egymásra, családtagjainkra, barátainkra, idegenekre és magunkra egyaránt. Eközben meg kell tartanunk az újrakezdés, a jövőbeli értelmes munka és emberi élet esélyét. Végeznünk kell a dolgunkat, művelnünk szőlőinket, megóvni borainkat, nevelnünk gyermekeinket, gondoskodni a reánk bízottakról!

Szeretnünk kell egymást!

A Gondviselésben bízva tartsunk bűnbánatot és imádkozzunk az emberszerető Istenhez!

Biztosak vagyunk, hogy a szeretet erejével túlélhetjük az embert próbáló időket, és ha esélyként kezeljük ezeket, talán szegényebben, de jobb emberekként és boldogan kerülhetünk ki belőlük.

Pannon Bormíves Céh: Árvay János, Balla Géza, Berecz Stephanie, Bock József, Bolyki János, Bott Frigyes, Debreczeni Mónika, Dr. Bussay Dorottya, Dr. Lőrincz György, Dúzsi Tamás, Eszterbauer János, Figula Mihály, Font Gábor, Frittmann János, Gál Tibor, Gere Andrea, Gere Tamás, Györgykovács Imre, Heimann Zoltán, Heimann Zoltán, Jásdi István, Jekl Béla, Légli Ottó, Sebestyén Csaba, Szeremley László, Szőke Mátyás, Takler Ferenc, Thummerer Vilmos, Tiffán Ede, Tóth Katalin, Vesztergombi Csaba, Vida Péter, Wille-Baumkauff Márta

Borászok Borásza alapító: Rókusfalvy Pál; Borászok Borászai: Demeter Zoltán (Tokaj – 2007), Dr. Lőrincz György (Eger – 2008), Szepsy István (Tokaj – 2009), Légli Ottó (Balatonboglár – 2010), Kaló Imre (Eger – 2011), Györgykovács Imre (Somló – 2012), Szentesi József (Etyek-Buda – 2013), Berecz Stéphanie (Tokaj – 2014), Bacsó András (Tokaj – 2016), Jásdi István (Balatonfüred-Csopak – 2017), Figula Mihály (Balatonfüred – 2019)