MTÜ: újragondolt tevékenységek és megújuló portfólió

A világjárvány következtében az MTÜ Márkázási Igazgatóságának is megváltozott piaci környezetben kellett újragondolnia mind a belföldi, mind a nemzetközi kommunikációs aktivitásait, hiszen a korábban érvényes alapvetéseket az élet azóta felülírta.

Újragondolt kampánytevékenység

A világjárvány kapcsán az MTÜ felülvizsgálta és áttekintette marketingaktivitásait és kampánytevékenységét, és megvizsgálta, hol és milyen üzenettel, milyen csatornákon és mely célcsoportok irányába folytassa tevékenységét. Ezzel párhuzamosan új vizuális anyagok megalkotására is szükség volt Juhász Ágnes márkázási igazgató vezetésével, aki Könnyid László vezérigazgató-helyettes irányítása alatt vezeti a területet.

Az MTÜ a legnehezebb időszakban is igyekezett tartani a lelket az emberekben és a szakmában, a 2020. évi kampányok célja pedig nem más, mint újraindítani a magyar gazdaság sikerágazatát. Elsőként a Visszajövünk kampány indult el, majd júniustól a belföldi forgalomélénkítő kampány, amelyet a Budapest csodáit a belföldi közönség számára fókuszba állító kampány követett. A határnyitásokkal párhuzamosan azionnal elindultak a nemzetközi kampányok is. pedig a nyár folyamán elindultak a külföldi aktivitások, melyeknek részeként került sor a Budapest – Spice of Europe kampányra. Érdekesége, hogy egyedi képi világgal, fiatalos lendülettel mutatta be a magyar főváros hangulatát. Az imázsfilmben a Városligeti műjégpálya és a karácsonyi díszkivilágítású Andrássy út ugyanúgy megjelenik, mint a nyári délutánok hangulata. A kampány célcsoportja a fiatal korosztály, az élménykereső családok és a kulturális utazók voltak, akik elsősorban az online térben találkozhattak a hirdetésekkel és a filmmel. Az első időszakban Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Szerbiában és Izraelben népszerűsítette Budapestet az MTÜ.

Ezzel szinte egyidőben zajlott a WOW Hungary kampány, melynek legújabb imázsvideói során nagyobb hangsúlyt kaptak az aktív turisztikai termékek, a természeti kincsek és azok felfedezése, valamint az adott piacról akár autóval is könnyen elérhető desztinációk.

A 2020-as év hátralévő részében a belföldi kommunikáció kerül fókuszba; szeptember 9. óta jelenleg is zajlik az őszi forgalomélénkítő kampány, melyhez 255 szolgáltató partner csatlakozott. Ajánlataikat a csodasmagyarorszag.hu weboldalon gyűjti össze és teszi közzé az MTÜ.

Sikeres együttműködés a legnagyobb online utazási irodákkal

Az imázskommunikáció mellett közvetlenül is megszólította az ügynökség az utazásra készülőket, több online utazási irodával (Expedia, eDreams Odigeo, Szállás.hu csoport releváns CEE felületei) folytatott együttműködést a nyár folyamán. Az adatokból jól látszik, hogy az OTA-kkal való együttműködés kiemelkedő eredményeket hozott: az eDreams Odigeo felületen például több mint 18 ezer vendégéjszaka realizálódott a kampányidőszak során a megcélzott piacokról.

Megújuló kiadványportfólió

A Márkázási Igazgatóság kiemelt feladata 2020-ban az MTÜ megújuló kiadványportfóliójának megalkotása. Tematikus és desztinációs kiadványsorozat, valamint térképek és a tájékozódást segítő információs anyagok egyaránt készülnek idén. Valamennyi friss, látványos dizájnnal és izgalmas, új, inspiráló tartalommal kerül az utazóközönség kezébe. Nyáron már sikerrel debütáltak a zsebre tehető formátumú Bakancslista kiadványokat, de a Balaton desztinációt bemutató és a gasztronómiát bemutató kiadvány is kedvelt volt. Az új kiadványok folyamatosan jelennek meg a különböző célnyelveken, és országszerte ingyenesen elérhetők a Tourinform-hálózat irodáiban, különböző szakmai programokon, rendezvényeken.

Korszerű digitális megoldások és tartalommenedzsment

Az MTÜ-nél számos digitális fejlesztés zajlik, amelyek kiemelten fontosak a turisztikai ágazat sikerességéhez. A Márkázási Igazgatóság munkája során ezen fejlesztések közül elsősorban a weboldalak megújítása és a turisztikai mobilapplikáció létrehozásának támogatása áll a fókuszban.

Ennek a munkának az eredményeként, amely elengedhetetlen a jövőbeni konzisztens marketingkommunikációhoz, több mint 300 új szócikk és több ezer fotó készült el idén. A wowhungary.com weboldal teljesen megújult formában októbertől válik elérhetővé a nagyközönség számára, ezt követi majd a friss csodasmagyarorszag.hu elindítása.

Az mtu.gov.hu márciusi teljeskörű megújítása szintén a Márkázási Igazgatóság nevéhez kötődik. Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a kialakult helyzetben a turisztikai szakma képviselői friss, hiteles, megbízható információkhoz jussanak az ágazatról. Jelenleg az igazgatóság feladata az mtu.gov.hu oldalhoz tartozó facebook.com/magyarturisztikaiugynokseg Facebook oldal gondozása is.

Új lendületben a magyar borturizmus népszerűsítése

Míg korábban a teljes állami bormarketing portfólió gondozása az MTÜ feladata volt, idén januártól ez két szervezet között oszlik meg. Az Agrármarketing Centrum a közösségi bormarketingért felel, a Magyar Turisztikai Ügynökség pedig a magyar bor ernyőmárkájának (MAGYAR BOR – SZEMÉLYESEN) gondozását, valamint a borturizmus fejlesztésének és népszerűsítésének feladatait látja el.

Számos tartalommal, képekkel, funkciókkal tovább bővült a bor.hu, mely ma már a több mint 300 regisztrált borászattal, hetente friss hírekkel, eseményajánlókkal az egyik legkeresettebb magyar boros weboldallá vált. Az oldal angol verziója szintén elindult.

Az MTÜ kiemelt figyelmet szentel a bor tematikájú kiadványportfólió bővítésének, melynek részeként idén borrégiós leporellók, valamint egy megújult borturisztikai kiadvány jelenik meg. Folyamatosan zajlanak a témában fotózások is, valamint megkezdődtek az új borturisztikai imázsfilm forgatásának munkálatai.