Furcsa időket élünk. Ha lehet otthon maradunk, bár az előjegyzési naptárunkban amúgy is jobbára csak áthúzott, törölt programok szerepelnek mostanság. Próbáljunk hát pozitívak lenni, megtalálni az otthoni életben azokat a szépségeket, apró örömöket, melyekre az átlag rohanó életben nincs időnk rácsodálkozni. Így akadt a kezembe tegnap egy palack Rajnai rizling a múlt századból.
Mivel most van rá időnk és próbáljuk kiteljesíteni életünket az adott körülmények között, az otthoni ebédeket is szertartásosabbá tettük. Igaz, ami igaz, szép ebédeket készítünk, és a kertben a virágzó fák alatt méltóképpen fogyasztjuk el, minden ebédhez kinyitva egy palack szép bort is. Tegnap úgy gondoltam, rőmertopfban valami krumplis, sárgarépa-túlsúlyos zöldséges cuccba helyezek csirkecombokat hogy szépen összesüljenek. Ehhez persze szükségeltetik némi száraz fehérbor is. Leszaladtam hát a pincébe, hogy válasszak egy palackkal. Milyen bort keres az ember egy ilyen kalandhoz? Nyilván valami olyasmit, amit különösebben nem sajnál. Ahogy kutattam a pincében a palackok között kiderült, hirtelen nem találok olyan bort, amire gondoltam, vagyis valami könnyed, gyümölcsös, tartályban érlelt Mátrait vagy ilyesmit, valahogy csupa nagyágyú akadt a kezem ügyébe, amit sajnáltam volna erre a célra felhasználni. Aztán egy lépés a külföldi borok polcához, ahol megakadt a szemem egy palack ágrólszakadt, rosszul öltözött Rajnai rizlingen. Megnéztem az évszámot a palackon: 1999-es. – Na te szegény, rólad jól megfeledkeztem, fölötted közben jól eljárt az idő! – mondtam neki, de gondoltam azért talán főzőbornak még elmegy.
Valahogy sikerült kitornáznom belőle a dugót, a teteje teljesen kiszáradt, morzsalékosan omlott szét, ám a megfelelően fektetett tárolásnak, meg a jó minőségének köszönhetően az alsó fele tökéletes állapotban őrződött meg, az üveget jól zárta, amit a nagy cuppanás is bizonyított. Elképzeltem előre, milyen harmadlagos érlelési jegyekkel, szétesett, kiüresedett ízjegyekkel fogok találkozni. Hát nem így történt. Egy szippantás a pohár fölé, egy nyeletnyi kóstolás, és áthatott a döbbenet. Hogy lehetséges, hogy egy 21 éves bor ennyi szépséget megőrizzen?
2001 júliusában a Magyar Bor Akadémiával tanulmányútra indultunk. Ausztrián át Németország és Svájc volt az útvonaltervünk fókuszában. Július 4-én értünk Weinsbergbe. A kétségkívül elragadó német borvidékek közül is ez az egyik legesztétikusabb. Ahogyan nálunk a Somló, Németországban ez az egyetlen szőlőhegy, melynek északi oldalát sem borítja erdő, körbe van ölelve szőlővel. Ahogy a Somlón az omladozó vár, úgy ennek tetején az ígéretes nevű Frauentraue vár áll, csak ez persze nem romosan.
A Staatsweingut Weinsberg fajtagyűjteményében
Felsétáltunk a hegyre, megtekintettük a Staatsweingut Weinsberg ültetvényeit, fajtagyűjteményét, az akkor még otthon nem ismert szőlőkötöző-gépet, majd végigkóstoltuk a szortimentjüket. Végül aztán ki-ki vásárolt abból, ami különösen megtetszett neki. Így került hozzám is ez a palack, amit érleltem, érleltem, kissé megfeledkeztem róla.
Már illatában is csupa nemesség, aztán az ízében valóságos kincsek. Legmegragadóbb az idő által nemesbe formált testessége és krémessége. Ízeiben még vilmoskörte, naspolya és kivi, meg persze kifinomult petrolosság. Ami hosszan megmaradt belőle, az egy csodás, telt marcipánosság, amivel aztán hosszan búcsúzik. A bort a Rona üvegműhely új, Linea Umana elnevezésű termékcsaládjának nagy, érlelt fehérborokra kifejlesztett poharából kóstoltam, melyet a 2016 évi olasz sommelier bajnokság győztese, Maurizio Dante Filippi tervezett, és ami gyönyörűen kihozta a bor minden szépségét. Szóval használjuk ki a karantén-létet, fedezzük fel otthoni kincseinket, ami ilyen gyöngyszemeket tartalmazhat, mint ez a palack Rajnai.
Dékány Tibor
