Új időpontban rendezik meg a Budapest Borfesztivált

Megújult időpontban, szerdától szombatig, szeptember 9. és 12. között várja a látogatókat a 35. Budapest Borfesztivál több mint ezerféle borral és pezsgővel, interaktív programokkal, az amerikai kontinens borvidékeivel, széles gasztronómiai kínálattal, koncertekkel és egyéb eseményekkel.

A Budapest Borfesztivált idén először rendezik meg szerdától szombatig, de újdonság lesz a kedvezőbb árú Explorer napijegy is – tájékoztattak a szervezők.

Tájékoztatásuk szerint a VinAgora Nemzetközi Borversenyen kiemelkedően szereplő pincészetek a Halászó gyerekek teraszán, a VinAgora Felfedezettek standján kapnak bemutatkozási lehetőséget.

A szervezők kiemelték: a Budapest Borfesztivál szívügye a magyar bor, de ablakot nyit a világra is. Idén több mint tízezer kilométeres „utazást” tehetnek a látogatók, hogy megismerjék az amerikai kontinens borvidékeit Kalifornia napsütötte dűlőitől az Andok magaslati szőlőbirtokain és Uruguay atlanti hatású termőhelyein át egészen Brazília pezsgőkészítő régiójáig.

A Magyar Bor Akadémia standja előtt a kulturált borfogyasztásról szóló előadásokon lehet részt venni, illetve az év bortermelői és vendégeik mellett a Junibor Egyesület borászai is bemutatkoznak. A SPAR Borstand válogatott hazai borok mellett szakmai beszélgetésekkel és kóstolókkal várja a látogatókat.

Az MVM színpadon jazz, blues, folk és pop stílusok váltják egymást az éjszakába nyúló partik előtt, a Csikós udvarban pedig a Jazzy színpad teremti meg az esti borozáshoz illő hangulatot. Ezen a helyszínen bortermelők is bemutatják boraikat és borvidéküket vezetett kóstolókon keresztül.

A VinAgora Interaktív Bortér, a Borfesztivál ingyenes szakmai helyszíne új köntösben tér vissza, a Nébih Borkvíz Bárban pedig kvízek, kóstolók, borillat-felismerő feladatok, ügyességi játékok, dobófal és szerencsekerék teszi próbára a látogatókat. Többféle boros játékkal készül a VinAgora Borkaszinó by Taste & Play is.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Budapest Borfesztivál csaknem három évtizede gyűjt a rászorulók támogatására. A fesztivál jótékonysági borárverésének idei támogatási célja a szeretetszolgálat kézműves műhelyeinek segítése.

A rendezvény részletes programja és kiállítói listája a www.aborfesztival.hu linken érhető el.

(Forrás: MTI, fotó: Turi Márton)