A Közép-Magyarországi Agrárszakképzési Centrum Soós István Borászati Technikum és Szakképzőiskola idén ünnepli alapításának 125. évfordulóját. Az iskola egykori tanítványai szép számmal szerepelnek az Év Bortermelője kitüntetettek között, ami visszaigazolja az oktatás magas színvonalát. A hazai borász-társadalom alma-materének számító intézmény ebből az alkalomból meghirdette a Soós 125 jubileumi esztendőt, melynek keretein belül tavasztól november végéig sorra zajlanak az ünnepi programok. A jubileumi év meghatározó eseménye volt a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban megtartott gálaest.

A 400 fős nézőteret betöltő közönség előtt a program nyitányaként a tanári kar mutatta meg előadói képességeit egy ötletesen koreografált, akrobatikus elemeket is bemutató aerobic-show keretében. Az iskolát, és a gálaest közönségét Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere köszöntötte, aki egyébként pedagógusi háttérrel is rendelkezik, hiszen az egykori válogatott jégkorongos tornatanárként működött a kétezres évek elején.

Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere köszöntő beszéde
125 esztendő az oktatás szolgálatában
A Soós 125 ünnep kapcsán létrehozott TTT, vagyis Támogató Tanácsodó Testület képviselői is felléptek az est folyamán. Közülük az első Nyúlné Pühre Beáta volt, az Év Bortermelője 2021-es kitüntetett cím viselője. Mint elmesélte, rengeteget köszönhet az iskolának, ahol egy életre szólóan megszerette a szakmát. Sümegi József, a TTT másik tagja elmesélte, hogy az 50-es években milyen volt az iskola bentlakásos tanulójának lenni. Igen érdekes adalék volt az iskola történetéhez, ahogyan a diákok megélték az 1956-os forradalom eseményeit. Egész különös, hogy az egyébként oly szürke években is olyan fontos szerepet kapott az iskolában tanulók kulturális képzése, hogy a gyerekeket minden héten szinházi előadásra vitték, méghozzá egyik héten az alsó, másikon a felső tagozatosokat. Azon az október 23-ai kedden is színházban volt az iskola egyik fele, akik azzal a hírrel érkeztek vissza, hogy kitört a forradalom. Az első szovjet tank is ugyanazon az estén jelent meg az iskola előtti útszakaszon. A diákok közötti szolidaritás mélységét szépen demonstrálja, hogy még a megtorlás időszakában sem árulta el senki, ki hajította ki az iskola porcelán Lenin-szobrát az utcán dübörgő tank elé.

A tanári kar programja
A legteljesebb áttekintést az iskola 125 évéről Orbán Gergely igazgató úr adta. Mint elmondta, az iskola 1901-ben került alapításra, ez az egyik első szakképző intézmény Magyarországi történetben. Pincemesteri tanfolyamként indult el, majd a gazdasági igény kikövetelte a fokozatos fejlesztését. A döntés szükségszerű volt, a Darányi kormány Rácz Sándor felkérése alapján – aki első igazgatója volt az iskolának – 1901-ben megalakította ezt az intézményt. Maga az iskola épülete 1903-ban készült el, és azóta is itt zajlik az oktatás rengeteg fordulattal, átalakulással, de a világháború kivételével – amikor volt egy kétéves megállás – zökkenőmentesen.

Orbán Gergely igazgató úr
Jubileumi eseménysor
Az iskola 125 éves, a kerület 100 éves, a Bornegyed program 10 éves, tehát van mit ünnepelni. Budafok szövetébe ágyazottan dolgozik az intézmény több, mint egy évszázada, és kiemelhető, hogy egy budafoki intézmény a központi hatása miatt országos hatáskörrel volt képes dolgozni ennyi időn át. Természetesen időközben a budafoki szőlők a filoxéravésszel pillantok alatt összeomlottak, gyakorlatilag egy hatalmas szőlőterületnek a töredéke maradt csak meg, de erre is büszkék lehetnek, hogy mindez az ő gondos kezelésében tud működni ma is. Mint az Igazgató Úr elmondta, büszkék arra, hogy sokan végeztek itt ebben az iskolában, az újkori borászatok közül nagyon sok Év Borásza kitüntetett végzett az iskola falai között, mint például a TTT tagjai.

Nyúlné Pühre Beáta iskolai éveiről tartott emlékezést
A 125 éves jubileumi Gazdag László borverseny volt az ünnepség-sorozat első jelentős eseménye májusban. Ez a borverseny egyébként éves szinten történik megrendezése, Gazdag László igazgató úr több mint 20 évig volt az iskola vezetője, aki egy fantasztikus, nagy tudású boroktató, borászember volt, ezzel az emlékversennyel az ő tevékenységének állít emléket az iskola. A jubileumi verseny alkalmával idén az egyébként megszokott 150-200 minta számát idén nagyjából megduplázták, a zsűriben nem csak a TTT tagjai, hanem az iskolában végzett prominensek szerepeltek.

Sümegi József, a Magyar Bor Akadémia korábbi elnöke izgalmas epizódokat tárt fel az ötvenes évekről
Az iskola diákjai is kitettek magukért, akik egy parodisztikus előadás keretein belül figurázták ki a hagyományos nyelvezeten oktatók, valamint a jelenlegi számítógépes korszak által meghekkelt magyar nyelvhasználat közötti differenciát.

A gálaműsor utolsó harmadában az országos hírnévre szert tett Budafoki fúvószenekar adott koncertet. A program záróakkordjaként némi enni- és főként innivaló keretében a résztvevő jelenlegi és egykori diákok tudtak eszmecserét folytatni emlékekről, feladatokról, hivatásról. A Soós 125 jubileumi esztendő záróprogramjára november 14-én fog sor kerülni egy alapítványi gálaest keretein belül.
beszámoló+fotók: Dékány Tibor

