Villány megtalálta a saját profilját, stabilan, két lábon áll. Egyik lába a testes nagy boroké főszerepben a Villányi Franc-kal, míg a másik „Villány könnyedebb oldala”, főként az Y-generációnak dedikált REDy-vel. Most egy teljeskörű bemutatkozásra jöttek össze a villányi borászuk, borászatok a budapesti Kongresszusi Központban, ahol megjelentek a legjobb nagy borok ugyanúgy, mint az Portugieser-bázisú REDy-k, ugyanakkor nem hiányozhattak a borvidék fehérborai, rozéi, pezsgői sem.
Voltak korábban villányi kóstolók különféle megközelítésben, mint az aranyérmes villányi borok, vagy a Villányi Franc, a Villányi REDy különféle évjáratainak bemutatása, de komplex módon idén május elején most rendezték meg első ízben, hagyományteremtő szándékkal az első térségi bemutatkozást a fővárosban.
Villányi Franc, Villányi REDy
Mint ismeretes, a Decanter magazinban 2000-ben jelentette meg híres cikkét Michael Broadbent azzal a megállapítással, hogy a „Cabernet Franc megtalálta a természetes otthonát Villányban”. Ennek hatására választotta a 2010-es években a borvidék zászlósborának a Villányi Franc-t. A Villányi borvidék hagyományteremtő szándékkal 2022-ben szervezte meg első alkalommal a Franc Du Monde-ot, a Cabernet Franc világversenyt. Villány ezzel bebizonyította Michael Broadbent meglátásának érvényességét, és bebiztosította első helyét a világban e szőlőfajtának termőhelyei között.
A világverseny célja, hogy super premium minőségben mutassa be a villányi franc-t – mondta el korábban a Villányi borvidék elnöke. Bock József emlékeztetett arra, hogy Villányban – az egyetlen magyar borvidékként – néhány éve bevezették az eredetvédelmi rendszert, amely kezdetben a classicus és premium kategóriákba sorolta be a minőségi borokat. A super premium kategória három éve létezik: ez csak 100 százalékban villányi Cabernet franc-ból készülhet, legfeljebb 35 hektoliter/hektár terheléssel, minimum egy évet tölt fahordóban és egyet palackban.
A villányi borok kiváló minőségét folyamatosan visszaigazolják a nemzetközi borversenyeken elért sikerei, mint ahogy a Jammertal Borbirtok 2021-ben Cassiopeia boráért Brüsszelben a Concours Mondial de Bruxelles-en a világ legjobb vörösbora díját kapta, de hasonló díjazásokban részesültek a Sauska Pincészet, Malatinszky Csaba, meg más vezető villányi borászatok is.
A sikeres nagytestű borok mellett ugyanakkor fontos, hogy megjelenjenek a könnyed, üde borok is. A Portugieser Villány fő fajtája, a legnagyobb mennyiségben ebből a szőlőből készül itt bor, így értelemszerűen Portugieser-alapokra épül fel a borvidék könnyedebb oldalát reprezentáló REDy. Ezt a brendet elsősorban a fiataloknak, az Y-generációnak szántak, de nem csak a nagyon fiatal korosztálynak, hanem mindenkinek, aki szereti a könnyed, gyümölcsös borokat.
Mesterkurzus a Villányi Vörösökkel
Kongresszusi Központban ez a rendezvény több volt egy borkóstoló programnál, a Villányi borvidék gazdag kínálata a budai Kongresszusi Központban mutatkozott be rekordszámú 36 kiállítóval, több mint 100 kóstolható borral, helyi termékekkel, helyi gasztronómiával, a térség kiemelt vonzerőivel és településeivel. A bemutatón a következő birtokok képviseltették magukat termékeikkel:Bíbor Birtok, Blum Pince, Bock Pince, Bodor Borászat, Czukor Borsó, Diófa Panzió & Bisztró, Dráva Hotel Thermal Resort****, Fritsch Pince, Gere Attila Pincészete, Gere Tamás & Zsolt Pincészete, Günzer Tamás Pincészete, Heumann Pincészet, Huneybee, Jackfall Bormanufaktúra, Jekl Pincészet, Koch Csaba Villány, Lelovits Tamás Pincészete, Maczkó Róbert Pincészete, Mokos Pincészet, Neuperger Pincészet, Polgár Pincészet, Rejiji Wines, Riczu Tamás Borászata, Ruppert Borház, Siklós, Siklósi Vár, Streit-Zagonyi Borászat, TELEKI, Villány, Villányi Franc TOP12 Válogatás, Villányi REDy közösségi stand, Villány-Siklósi Borút közösségi stand, Vinatus Szőlőbirtok és Pincészet, Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, Wassmann Pincészet.
A kóstolón részvevők mesterkurzuson vehettek részt a különteremben. Ezen Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke tartott bemutató előadást a borvidék sajátosságairól, a legjobbnak értékelt villányi vörösök kóstolójával a villányi REDy-től a super premium kategóriáig. A bemutatónak nagy sikere volt, remélhetőleg elég nagy ahhoz, hogy a rendezvény évről-évre megismétlődjön.
(Dékány Tibor)